Manapság hogy lehet saját házat vásárolni? Az egekbe vannak az árak hogy lesz egy normális családnak háza ha nem gazdagabb az átlagnál?
Komoly problémák vannak itt a fejekben!!!
Először is, akinek van már lakása/háza, mint nekem is, az elkezdte valamikor gyűjteni az önerőt rá. Ezek az emberek, ahogy én is, biztosan többet adtunk fel érte, mint amennyire a siránkozók gondolnak! Azaz, legtöbbünknél évekig nem volt nyaralás, nem vettünk drága ruhákat, jó volt az olcsóbb, nem vettük csúcstelefonokat, mindenhol fogtuk a pénzt stb. Oh igen, a lényeg: rengeted túlórával, és/vagy sokaknál másodállással gyűlt a pénz..., nem volt ám olyan, hogy egész hétégén semmittevés, sorozat nézés, bulizás. Helyette volt maszek valami helyi vállalkozónál, kaja futárkodás, takarítás, stb., ki mit tudott szerezni.
2018-ban kezdtem a gyűjtést, azaz a csok fénykorában, úgy, hogy végül állami támogatások nélkül építkeztem! Csak, hogy képben legyetek, ha már szelektív sokaknál a memória. Ekkor még egy átlag 3 szoba + nappalis ház telkestől agglomerációban jó helyen (nem BP!) felépült a csokból, + 1-4 millió önerőből kulcsra készen. Ezután lódultak meg az árak.
Majd 2022-ben megvolt az önerőm, covid okozta áremelkedések, orosz háború okozta minden egyéb sokat rontott a helyzeten. Ez 15-20% felárat okozott a teljes építkezéskor, pedig már előtte sem volt olcsó semmi sem. Mindez építkezésközben! Volt a délelőtti ár meg a délután, az már igen jó volt mikor 2 napig is tartották az árajánlatot... csak a fotint-euró árfolyamon buktam 1 milliót!!! A házra a szigetelés 3x annyiba került, mert megrendeltem 120 ft/m2/cm-jét, majd mire megjött 365 ft/m2/cm + áfa volt... És a legjobb mikor bementél gipszkartont venni, aztán 6 táblát akartak csak adni, nekem meg kellett volna 120 m2..., mert korlátozták a vásárlási mennyiséget. stb.
Hosszú lesz, befejezem. A lényeg nem a mostani helyzetet kell nézni, gyűjteni kell a pénzt 4-5-6-7 év múlva meg kiderül mit lehet kihozni belőle. Jelenleg nagyságrendekkel jobb a helyzet, mint 2022-23-ban volt!!!
33# Na ez itt az alapvető probléma. Miért fókuszálsz a feltételezem belvárosi újépítésű lakásokra fiatalon? Segítség nélkül senki nem ezzel kezdi.
Lépcsőfokok!!! Lehet nem olyan fenszimenszi, de külsőbb kerület, panel, vagy régebbi tégla lakás. Majd ha azt kifizeti az ember nagyjából, eldöntheti, hogy merre tovább.
Van az agglomerációban egy családi házunk és egy panel lakásunk, ami ki van adva. Közelebb vagyunk a 40-hez, mint a 30-hoz. Ha mindenünket eladnánk, akkor kb. most tehetnénk meg, hogy mondjuk a 9., vagy a 11. kerületben vegyünk egy 80-90 nm-es új(abb) építésű lakást jelentősebb hitel nélkül. Amellett, hogy beismerjük, hogy ezek a lakások a mi zsebünknek túlárazottak, már a tököm sem kívánkozna lakásba, belvárosba. Az újépítésű házakról meg jobb kerületekben ne is beszéljünk.
Addig kell nyújtózkodni, amíg a takaró ér, nem várni a sült galambot és bilibe lógatni a kezed. Lehet sírni, hogy ilyen nekem sosem lesz. Ja, nekünk sem lesz soha dunai panorámás penthouse-unk, de most ha ezen zokogok egy albérletben 20 évig, akkor lesz? Vagy nem értem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!