Ki találta ki (nyilván tudom, hogy piacgazdaság, de akkor is, ez embertelen), hogy ennyire durva lakásárak legyenek, vagy a többség magyar ne kereshessen eleget, hogy egyedül lakást vehessen itthoni bérből?
Minek építsenek bérlakásokat? Abból megint valakik jól megszedik magukat néhány évvel később, mint amikor annak idején fillérekért eladták az éppen benne lakóknak.
A mi falunkba az iskola igazgató és az orvos még telek árat sem fizetett a családi házáért. A szomszéd megyeszékhelyen pedig több tucat olyan embert ismerek akik a "kiárusításkor" piaci ár feléért harmadáért megvették a paneleket.
És ez az elméletem azok szemébe a legnagyobb szálka, akik így jutottak sajáthoz. Meg azoknak akik a bérlakás programra vágynak, mert az lenyomja az albérlet árakat, és tudat alatt vagy tudatosan azt várják mikor vehetik meg úgy, mint annak idején.
Kérdező vegyél fel hitelt, aztán vegyél egy lakást, vagy házat! Azon siránkozol, mert nyomorogsz a spórolás miatt, mikor már bőven megvan az önerőd, csak a bátorságod nincs meg otthagyni a 3 csillagos all incluseve mama hotelt! És, mint azt levezették, a félre rakott havi pénzed FELE (!!!) fedezné a hitel törlesztőt!
Áruld már el mire vársz még majdnem 39 évesen?
21 plusz
Nekem vannak német ismerőseim: Münchenben friss házasként 5 évig kaptak szociális lakást, filléres bérleti díjjal, azért, hogy gyűjtsenek sajátra. Na ezt nem tették meg, 6. Évben kitették őket.
Nyugaton a bérlakásokat nem árusították ki fillérekért! Itthon meg mindenből kifacsarják amit lehet.
Azaz még, ha meg is lett volna a pénzük akkor sem vehették meg a szociális lakást! Ez a legfőbb eltérés a nyugat és Mo. Között e téren.
Itthon 3 gyerekért adnak annyi pénzt ami fedezi a költség kb felét, kezdetben meg több mint 2/3-át. Lehetőség itt is van, bár én csok mentesen építkeztem.
Most meg már a csapból is az folyik, hogy rengeteg család nem teljesítette az aláírt feltételeket és a kormány miért nem ad nekik mentő övet...
Gonosz vagyok, de alá írták a szerződést, szabad akaratukból!!! Amikor építkeztem, nekem akkor 45 milliót magamnak kellett előteremteni, ők ebből 25-30at kaptak...
Akik teljesítették a szerződést, le a kalappal, sok boldog évet és kitartás kívánok nekik! Akik pedig nem megérdemlik a sorsukat, ha nem kapnak segítséget, és nagyon remélem nem fognak, mert az igen csak igazságtalan lenne a csok nélkül építkezőkkel szembe!
Akik pedig egészségügyi okokból nem jön össze, azokat nem büntetik meg!
#23 Majd kitalálnak valami hülyeséget megint hogy azok járjanak rosszul, akik nem vették fel a csokot. A devizahitellel is ugyanez volt, az adósságot azokkal fizettették meg akik nem vették fel, nem hoztak felelőtlen döntést. Itt is ugyanez lesz, a szerződést nem teljesítők lakhatnak tovább a luxusvillájukban, akinek meg ebből nem került, kuporoghat továbbra is, velük fizettetik meg mások villáját az adón keresztül.
Úgyhogy az általad említett igazságtalanság be fog következni! A te adódból lesz majd a bankoknak megtörlesztve a felelőtlenek luxusháza!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!