Az az ember, aki mostanaban orokol ingatlant, felfogja, hogy mennyire szerencses ?

21# Úgy érzem valamelyest kiforgattad a mondanivalómat. Nem azt akartam üzenni a hozzászólásommal, hogy bárkinek is könnyű lenne ez az élethelyzet, hanem azt, amit írtam is. Lehet szerencsésnek nevezni persze, de morális értelemben azért valljuk be ez groteszk. Nem jelent vígaszt az örökség. Vagyis ahogy azt ne akarjuk már kivetíteni, hogy neked könnyebb eltemetni anyukádat, mert nem volt ingatlana, az sem állja meg egyáltalán a helyét, hogy nekem könnyebb, mert az enyémnek volt! Ez ettől teljesen független. Szerencsésnek max azt nevezném ilyen helyzetben, aki tényleg valami sosem látott amerikai gazdag nagybácsitól örököl. :)

És ami a generációs vagyont illeti: Ha a szüleinknek van saját ingatlanjuk és ők megöröklik a saját szüleikét, amit nem herdálnak el (hanem építik a generációs vagyont belőle ugye), akkor mire ránk kerül a sor, mi már a nagyszüleink és szüleink vagyonát is örököljük ugye, a mi gyerekeink meg már a miénket is. Ez lenne a normális. Természetesen lehet azon agonizálni, hogy ez most egy mucsaröcsögei tanya, vagy egy budai villa, de most nem is az érték a lényeg, inkább az elv. A gond az, hogy ez sokaknál elveszett valahol. Mert rendszerváltás, mert deviza, mert válság, mert emberi hülyeség, mert nem terveztek, mert lesz*rták, stb. Sokan indultunk csupasz s*ggel, sokféle háttértörténettel. Mégis megoldjuk és mi is azt tanultuk ebből, hogy gondolnunk kell ilyen szempontból is a gyerekeinkre. Ha lehet nem úgy, hogy elpatkolunk 20 éves korukra, hogy örökölhessenek, hanem úgy, hogy megtámogatjuk az életkezdésüket és mellette meg majd jobb esetben jó későn megöröklik egyszer azt a bizonyos generációs vagyont is.

Mi úgy indultunk, hogy meg kellett teremtenünk a saját lakhatásunkra valót és mellé gondolunk a gyerekeinkre is, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk a csupasz s*gg effektet. Ha nem is egy-egy komplett lakással, de nagyobb anyagi támogatással. Ha jól csináljuk/csinálják, akkor nekik már nem kell annyit gürizni egy ingatlanért, mint nekünk, az ő gyerekeiknek pedig már mégannyit sem és szépen így kéne haladnia a láncnak. Ez sem szerencse kérdése normál esetben, hanem tervezett vagyonépítés. De ismétlem, erre nem az a jó felfogás, hogy szerencsefaktorként könyvelem el, ha 30 évesen már nincsenek szüleim/nagyszüleim, de legalább van egy lakásom... Legyek képmutató, de nekem ez a hozzáállás akkor is gyomorforgató, mégha értem is a hátteret.

Szerintem csak az érzi magát szerencsésnek aki olyan rokontól örököl akit alig ismert.

Én nem várom hogy örököljek mert a szüleimtől fogok csak örökölni és egy családi ház lesz az örökség amin osztozkodni kell a testveremmel. Ki tudja hogy hogyan tudunk megegyezni, megtudom e töle vásárolni a részét vagy ő kifizet, stb. Szóval nem fogom szerencsésnek érezni magam.

Szerencsésebb ha valaki ajándékba kap a szüleitől egy házat.

Én remélem hogy a szüleim sokáig fognak élni és későn fogok inkább örökölni.

Anyám az 50-es éveiben járt mikor a mama is meghalt, apám meg 45 sem volt még mikor a másik mama halt meg. A két papám sokkal előbb meghalt.

Remélhetőleg én 60 felett leszek akkor, nem leszek rászorulva a házukra és inkább a lányomat segítem vele mint magamat.

Nincs gyerekem még, de van házam. Ha a leendő gyerekeim lesz@rják a fejemet, előfordulhat, hogy eladom a házamat és beköltözök egy jó otthonba.

Aztán akkor nem örököl senki semmit sem. A nincs semminek a köteles rész kereken 0 ftot ér.

Viszonyítás kérdése. Nekem pl a szüleimnek sincs semmije, se pénze, se lakása, szóval én nem fogok örökölni semmit. De ugyanúgy fájni fog, ha egyszer nem lesznek. Aki egy lakást örököl, annak legalább annyi lesz, ami persze nem pótolja a szerettei halálát. Az igazán szerencsés az, akiknek tudtak venni lakást vagy segíteni őket annyival, hogy tudjanak venni.

Nekem pl a 0-ról indulva egy garzon is elérhetetlen, nemhogy egy élhető méretű lakás. Pedig spórolok évek óta, de az árak nagyobb ütemben emelkednek.