Elbirtokolhatom a szomszéd telkét?
A következő a helyzet:
A jelenlegi helyünkön lakunk már lassan 19 éve, az egész utcában igen kevesen laknak, a szomszéd telkek pedig üresen állnak.
Mi rendszeresen rendet teszünk az egyik oldaliban, mivel nem szeretnénk, ha igénytelenül parlagon lenne a terület (gyümölcsfák megmetszése, dzsumbuj levágása, stb).
A tulajdonosa öröklés útján szerezte a telket (földhivataltól kikértük), csakis Brit állampolgár és ide se szagolt, amiótat mi ismerjük a helyet.
A kérdés tehát, hogy hogyan tudnánk mi ez elbirtokolni? Szeretnénk egy kis mobilházat ráhelyezni, amint a miénk lesz, illetve a kertet is teljes körűen művelni.
Milyen módon tudnánk bizonyítani? Lévén közműszámlával nem is tudnánk, mivel nincs bevezetve semmilyen küzmű (épület sincs rajta).
Felháborító a szándékod.
Jelentsd be a jegyzőnél, hogy a telek súlyosan elhanyagolt.
"a hivatal rendelkezésébe tartozik a gazos területek rendben tartása. Nem a tietek,be se léphetnétek oda!"
A hivatal sem hatóság.
Járj el úgy ahogy a 3#-as válaszoló tanácsolta. Teljesen igazad van, első válaszoló nem a földön él.
Amit 3 írt az nem építési telekre vonatkozik.
Ez az elbirtoklas nagyon mocsok dolog..., mert nem tudhatod van e célja vele.
A mi falunkba 1 holland, 1 angol nyugdíjas pár költözött, és építettek szép házakat. A szomszéd faluba 2 svéd család, a másik szomszéd faluba 2 német és 1 ausztriai.
Szóval könnyen lehet, hogy nyugdíjas korára tartja a telket. Az meg talán érthető, hogy nem jár angliából magyarországra füvet nyírni.
Egy másik dolog, egy angol állampolgár nem tudhatja mik a kötelezettségei egy telek tulajdonosnak. A jegyző felszólította e miatta...
Miért is szólítaná fel, mivel ti kezdetek óta művelitek, a tulajdonos pedig emiatt nem kapott megfelelő tájékoztatást!
Ha a jegyző felszólította volna , és kell neki a telek biztosan intézett volna oda évente 2 min egy embert aki rendbe teszi neki.
Elbirtokolható, és ez működik is. Természetesen tanuk kellenek, néhány fénykép az állapotokról.
Az élet nem állhat meg, ha a bejegyzett tulajt nem találják.
Régebben tíz év volt az elbirtoklásra várakozás, most már 15 év. Ez törvény, tehát létezik az elbirtoklás. a netről le lehet tölteni a paragrafusokat. Mi is így jutottunk egy kisebb telekhez. Az eredeti tulaj máig nem jelentkezett
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!