Kp esetén kifizetnéd a teljes vételárat és várnál egy hónapot mire kiköltöznek vagy kiköltözésig tartanák vissza vételárrészletet?
Nem. Mert ha nem megy ki, mehetsz bíróságra.
Pénzbe nincs kompromisszum.
Ha kimegy, akkor kell kifizetni, és máris tiéd.
Mi tavaly kifizettük az egészet, persze közjegyző előtt. Szerződésbe volt foglalva, hogy 30 napuk van kiköltözni. Addig még úgyis ki volt fizetve az albérletünk.
Végül hamarabb is kiköltöztek az új helyükre.
De, 3-as, így működik. Én kifzettem a lakásomat teljesen (hogy tudják finanszírozni az új lakásuk felújítását és tudjanak költözni), megadott határidőig történő kiköltözéssel a szerződésben.
Csak az én ügyvédem nem írt a szerződésbe kötbért. A felújításuk nem készült el, ők meg marhára nem költöztek ki, csak kb 3 héttel később. Én meg kb a földhöz csapkodhattam a seggem a kifizetett lakásommal, amiben ők laktak, én meg albérletben. Örültem, hogy ilyen jól megúsztam egyáltalán és nem töltöttek ott még további hónapokat.
Szóval legközelebb visszatartanék a kiköltözésig.
A házamat pl így adtam el - az átadás napján utalta a vevő az utolsó részletet.
Ha valaki nem értené most nem arról beszélünk, hogy 5 vagy 10 milliókat vagy még többet tartunk vissza a kulcsátadásig.
Hanem hogy mondjuk az ingatlan vételára 20-40-60 millió (a nagyságrendet kell nézni) és a legvégéig vissza van tartva egy ehhez képest jelképes mondjuk 2-3 milliós összeg. Tehát nem ezen fog múlni, hogy a másik nem tudja kifizetni az új ingatlanát, vagy bármi, mert a vételár több mint 90-98%-át megkapja még előtte.
pénben nincs pardon...aki lakást vesz, az komplett beköltözhetőt kap, cserébe komplett vételárat ki kell köhögni.
Ha ez nem megy, akkor bizony akkora összeget kell visszatartani, amiért meggondolják, simlizzenek-e?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!