Kezdőoldal » Otthon » Felújítás » 40 éves családi ház villamos...

40 éves családi ház villamos vezetékeinek cseréje! Érdemes ennyit költeni rá?

Figyelt kérdés

1980ban épült családi ház, vidék, 85 nm. Két szoba, egy nappali, egy konyha - étkező, és egy fürdő. Emellett egy pince-garázs. 20 amper van benne jelenleg. A villanyszerelő teljes cserét javasol, illetve teljesítmény növelés 32 amperre. Az ajánlata :1.6 millió forint, amiből 1 millió a kiszállási plusz munkadij, pedig helyi az illető. Mással is megnézettük, de csak hajszállal volt olcsóbb (anyagktg ugyanennyi,950es munkadíj) de nem tűnt annyira profinak, mint a másik.

Az a baj, h úgyis fel kellene újítani sok mindent, festés, stb és akkor célszerűbb lenne most vesni, meg amit kell, főleg, amíg még bent sem lakunk. Két kisebb gyerekünk is van. Szárítógép, mosogatógép lennének.


Olyanoktól kérdeznék elsősorban, akik villanyszerelők, reális-e ez az ár (főleg a munkadíj)?

Nem tudom, meg lehetne e ezt úszni, mert most még lényegesen egyszerűbb lenne, mint esetleg pár év múlva, gyerekekkel kiköltözni a felújítás idejére (nem is lenne hova), és vésetni mindent. Így mega következő kb 30 évre legalább le lenne tudva a villamoshálózat. A gond az, hogy nem számoltunk ennyivel, kb max egy millióra gondoltunk, de mindennel együtt.



2021. okt. 19. 00:25
1 2 3
 21/23 Majatom ***** válasza:
100%

Tény, hogy soknak tűnik az az 1 millió munkadíj, de ha ennyiért vállalják, akkor nagyon nem tudsz mit tenni, főleg, hogy írtad, más sem vállalta lényegesen olcsóbban. Ők tudják, hogy mit is kell csinálni, és azt mennyiért éri meg nekik elvállalni. A jó szakembert meg kell fizetni. Egyébként nagy igazság, hogy nem az a drága munka, ami sokba kerül, hanem amit rosszul csinálnak meg, és utána vissza kell bontani, és rendesen megcsináltatni.

Jól látod, az árak brutálisan mennek felfelé.

Mi is most vagyunk túl egy felújításon, kb. 9 milliót vertünk rá a házra. Nekünk m2-re vállalták a villanyszerelést, 100 m2-es ház, alu vezetékek, teljes áthúzás, plusz vésés, pár konnektor, kapcsoló máshová került. Még év elején egyeztünk meg a szakival 8.000 Ft/m2 árban. Nyáron csinálták, plusz szeptemberben festés után a szerelvényezést, de mondta, hogy azért, vállalta ennyiért, mert ismerősök vagyunk, meg velük csináltattuk a napelemet is (5 Kw, 2,2 millió), de már most nekem sem tudná ennyiért elvállalni.

2021. okt. 19. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
100%

Na hát ha három kismegszakító van, meg kevés konnektor, akkor az most sem és azelőtt sem volt jó villanyszerelés. Az kb az 56 utáni színvonal.


"A kérdés főként a munkadíjra vonatkozik."

Nem is az anyagköltség a sok. 6 kismegszakító 30 eFt, 18 kismegszakító meg 90 eFt. Differencia? 60 eFt. Egy FI-relé 15, három meg negyvenöt. Differencia? 30 eFt. 400 m vezeték 26 eFt, 1500 m vezeték 100 eFt. Differencia? 70 eFt. Összes differencia a putriszerű és a színvonalas villanyszerelés anyagköltsége között 150 eFt. A többi a munkadíj. Csakhogy ezekből a paraméterekből, hogy mennyi áramkör, mennyi világítás, mennyi dugalj, mennyi külön áramkör nagyfogyasztókhoz, te sem mondtál semmit és a többiek sem. Hát ezért értelmetlen azt nézni, hogy Kiskunszőrösön mennyi volt "a villanyszerelés".

2021. okt. 19. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 VZ2 válasza:
100%

"de már most nekem sem tudná ennyiért elvállalni."

Tudná, de nem akarja!


"A jó szakembert meg kell fizetni."

Ahogy a kóklert is, csak később derül ki.

2021. nov. 7. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!