Ismeretségi körödben, hogyan tudott az lakást venni magának aki nem kapott otthonról?

A szüleim pl. olcsó albérletben laktak, spóroltak, és már a harmadik gyerekük is megvolt, amikor megvettek egy felújításra szoruló régi parasztházat. Még így is kellett hitelt felvenni.

A felújítást viszont saját kezűleg végezték - végeztük, mert akkor már én is elég nagy voltam, hogy tudtam segíteni nekik -, mivel apukám kőműves mellett dolgozott egyetem alatt és jó feje volt, megtanult minden fogást. A barátok jöttek segíteni. Illetve annyi, hogy a terveket alá kellett íratni egy építésszel, máshogy nem fogadták el, ő kapott tizenötezer forintot ezért. Amúgy a házat nem is látta :)

A lényeg, hogy mindent saját kezűleg oldottak meg. Hozzátenném, sokkal jobban, mint ahogy másoknál a mesterember által elkészített dolgok vannak, látszik, hogy igényesen van elkészítve minden.

Most én gyűjtögetek házra. Ilyeneken spórolok rengeteget, hogy például társbérletben lakom, nem egy teljes lakást bérelek. Nem értem azokat, akik 50 ezret képesek kiadni albérletre egy hónapban. Néha nehéz elviselni a másikat, de ha belegondolok, hogy ezzel évi többszázezret "keresek", így hamarabb jutok a saját lakásomhoz, máris könnyebb.

Na meg ahogy a szüleim, én is tudom, hogy a barátaimra számíthatok. Nyilván nem anyagi értelemben, hanem a segítségükre. Ez is rengeteget számít, akár forintosítani is lehet!

Utolsó előtti válaszolónak:

Az mind szép és jó, hogy a felújításkor magatok mindent szinte meg tudttatok csinálni, de ha egyszer saját lakást vagy házat akarsz épülni, nem úgy kell hogy majda barátok segítenek. A mai világban már ilyet nem lehet elvárni ingyen senkitől sem, szívességből

"nem úgy kell hogy majda barátok segítenek. A mai világban már ilyet nem lehet elvárni ingyen senkitől sem"

Miért nem? Miért baj az, ha segítenek egymásnak az emberek? Ha nem teszik, akkor mindenért fizetni kell, és nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy megtermelsz (a cégednél) 100ft értéket, ebből 70 a bruttód, 40-et kézhez kapsz, amikor ezt elköltenéd, 10 megy áfára. Tehát termelsz 100-at, és el tudsz költeni belőle 30-at! Tehát háromszor annyit kell dolgoznod ugyanazért a falazásért, mintha a haverod átjönne segíteni, te meg visszasegítenéd neki...

Ez a te mai világod! Hát szerintem leginkább a mai világban vagyunk rászorulva arra, hogy összefogjunk!

16:16-os vagyok. Nem írtam, mert azt hittem, evidens, hogy nem ingyen és nem szívességből segítettek és segítenek a mai napig is. Hanem mi is mentünk, amikor nekik kellett a segítség.

Nemrég olvastam itt a neten, hogy valaki a fürdőszobája felújításakor 100 ezret fizetett csak a munkadíjra - hát nálunk ez megvolt két ebédből.

Szerintem fontos, pláne a mai világban, hogy segítsünk egymásnak. Most albérletezem, de amikor ki kellett festeni és takarítani, nekem is jöttek a barátaim segíteni. Cserébe amikor egyikük eljött az albérletéből, velünk lakott egy hónapig, amíg talált másikat. Így mindenki jól jár.

Ugyanebben az elszomorító és kilátástalan helyzetben vagyunk mi is a párommal. Én a fősulit csak úgy tudtam megcsinálni, hogy diákhitelt kellett felvennem, így most azt is nyögöm. Egyikőnk sem kapott semmi pénzt, még az esküvőre sem, azt is nagyon szerény körülmények között fogjuk megcsinálni jövőre. Albérletben lakunk, nemhogy annyi pénzünk nem marad, hogy félretegyünk, a fodrászhoz sem tudok elmenni. Az elmúlt hónapokban néhány tízezer forintot félre tudtam tenni, sajnos olyan körülmények adódtak, hogy ahhoz is hozzá kellett nyúlnunk, nem maradt megint semmi. Hitelt is kellett felvennünk, hogy az autó zöldkártyáját és az éves szervízt lerendezzük, havi 30-40 ezer forinttal próbáljuk gyorsan, kb. 4 hó alatt visszafizetni. Nincsennek káros szenvedélyeink, nem költekezünk, nem linkeskedünk, tanúltunk is szépen mindketten, mégsem bírunk boldogulni. Nem számíthatunk senkire, csakis magunkra.

Párom mindenáron kiszeretne menni külföldre, hogy egy kis pénzt tudjon összegyűjteni legalább egy kis házikóra.

Elszomorító és igazságtalan.

Márpedig igenis olyan világot élünk, amikor nincsennek barátok, akikre számíthatnánk, én legalábbis ezt tapasztalom. És mi az, hogy minek egy egész lakás? Adott egy fiatal pár, azaz 30 évesek, most komolyan éljenek együtt más idegenekkel? Könnyű annak, akinek van támasza!

Egyébként én írtam az előzőt is, hogy hasonlóan elszomorító helyzetben vagyunk.

És nem sajnáltani akarom magam és panaszkodni, sajnos ez a helyzet. Van egy pl. egy bátyám, 200 km-nyire lakunk egymástól. Soha nem hív fel, nem kérdezi meg, hogy vagyok. 2 hónap után hazamegyek látogatóba a szüleimhez és máris hív, hogy mennyünk segíteni téglát fuvarozni. Az ember már a családjára sem számíthat, mindenki közömbös már a másik iránt.

"és máris hív, hogy mennyünk segíteni téglát fuvarozni"

És mész? Mert ha nem, akkor látod, miattad van az, ha nem lehet számítani a barátokra, rokonokra.

Engem hívnak, megyek. Én hívok, jönnek.