Megteheti ezt egy főbérlő?
Az egyik ismerősöm lakik olyan 2 hónapja egy lakásba, eddig nagyon jóba volt a főbérlővel, de most bejelentette hogy fél évente 5 ezer forinttal többet kell majd fizetni.Nem értik hogy miért,egyszerűen a nő ezt találta ki, és kész.
Mikor mondta a barátnőm,hogy akkor ők új helyet keresnek, hiszen 5 év múlva azért ha itt laknak, nem kicsivel több lesz ez a pénz, ha fél évente 5 ezerrel nő, a semmiért, akkor megjegyezte a nő, hogy csak a kaucióra ne várjanak. 40 ezer forint az, aminek a barátnőmnek igenis szüksége van. Mire a csaj nevetve mondta, hogy a szerződésbe nem írtak erről semmit, nem tudja bebizonyítani hogy adott neki pénzt.
Viszont átolvasta a szerződést, az van benne, hogy a lakás bútor nélkül adták ki, ennek ellenére hagytak ott pár bútort, mert a családnak nem volt hova tennie.
Barátnőm most azon gondolkozik, hogy ha nem kapják vissza a pénzüket, (amiért nincs beleírva a szerződésbe ) Ők el fogják vinni a bútorokat ( hiszen az sincs a szerződésbe )
Nem tudom, jogosnak tartom-e ezt a felindulást, de nagyon félek, hogy még ők ütik meg a bokájukat,hiszen ha úgy nézzük, ez lopás. Igaz, hogy akkor a főbérlő is meglopta őket! Szerintetek?
Alaposan át kell olvasni a szerződést, hogy biztos nincs-e szó benne kaucióról és bútorokról. Akár többen is olvassátok át, hátha valakinek megakad a szeme valamin, amin a másiknak nem.
Ha egyikről sincs szó benne, akkor minél előbb keresnék új albérletet és búcsúnak rájuk hívnám a NAV-ot. Lehet a bútorokat is lenyúlnám, nem tudom. Értem én, hogy szigorúan kell fogni az albérlőket (mi is azok vagyunk), de azért ne érezze már úgy egy főbérlő, hogy bármit megtehet... Az ilyen üsse meg legalább egyszer a bokáját, hogy egy életre megjegyezze, hogy nem ő a mindenható.
még a biztosítók sem olyan kapzsik hogy félévente indexáljanak! :P
szerintem nem kell balhézni, inkább kompromisszumot lenne érdemes kötni.
évente 5 rugóval több havi lakbér, írnak egy normális szerződést róla, aztán amikor már a lakó kezében is lesz ütőkártya, akkor lehet szépen visszakérni a kauciót.
nem kell olyan forrón enni a kását, megfontolt lépésekkel messzebbre jut az ember.
Emeli a lakbért, ugyan mire föl? Nagyobb lett a lakás? Szebb lett a kilátás? Két hónap után? Miféle élősködő ez? Ajánlanám figyelmébe, hogy az ingatlanárak évek óta töretlenül zuhannak, úgyhogy szépen nyelje csak be, hogy az ő lakása is kevesebbet ér. Csökkentsétek a lakbért félévente ötezerrel! Aztán legközelebb majd gondolkodik, mielőtt szemétkedne.
Az ilyen szemforgató tulajdonos azzal zsarol, hogy ha nem úgy táncolsz, ahogy ő fütyül, akkor majd zsebreteszi a kauciót, meg fizetheted a költözést. Ez egy útonálló, nem tulajdonos.
Ha korábban is ki volt adva a lakás, nyugodtan fenyegethetitek az adóhivatallal, arra jól összef.ssa magát, mert tuti, hogy nem adózott. Nektek ebből nem lehet bajotok, mert nem a bérlő kötelessége megfizetni a tulajdonos adóját.
A bútorokat ne vigyétek el, az lopás. Legrosszabb esetben szépen kényelmesen keressetek másik lakást, és lakjátok le a kauciót. Pattogni fog a tulajdonos, de tehetetlen lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!