Albérletben a tulaj milyen költségeket háríthat rám?
Házban van 4 lakás; 2-ben a tulaj lakik, én egyben és még valaki aki megvette a lakásrészt régebben a tulajoktól
A szemét, víz és a fűtés közös, ezt elosszuk egymás között méretarányosan, ez eddig rendben van.
A kérdésem az, hogy most az éves rezsiszámlán szerepel valami fűtéssel kapcsolatos pumpa amit kicseréltek több százezer forintért, ezt is elosszuk egymás között. Ez rendben van? mármint nyilván a fűtés kell nekem is de miért fizessem ki a fűtéshez szükséges eszközöket ha nem az enyém? ezt nem a tulajt kellene terhelnie egyedül?
Tehát ha a tetőt kell lecserélni akkor a több milliós összeget is elosszuk egymás között?















Előre le kell fektetni milyen költség a tiéd.
Ez inkább a főbérlő költsége.





#1
Hát ja ettől tartok én is. 6 éve itt lakok és azóta volt korona meg infláció meg tökömtudja és azóta nem emeltek bérleti díjat szóval nagyon nem akarok balhézni, csak ettől még nem tartom korrektnek a dolgot





6: Nem törvényes, de annak sincs semmi oka, hogy ne legyen már minimum kétszeres a bérleti díj.
Mennyi lenne ez a költség?





Valamit valamiért.
A tulajnak kellene az állagmegóvással és a lakás rendeltetésszerű használatához szükséges dolgokat intézni és fizetni.
Te viszont valószínűleg sokkal többet spóroltál rajta.
Szívesség visszajár, főleg, ha kb azt jelentené, hogy egy-két hónapig piaci árat fizetsz a lakásért félár helyett.





#7
Külföldön vagyok de nem hiszem ez számít, itt is vannak olcsóbb-drágább alkatrészek.
480 euró volt, átszámítva 180 ezer forint, ennek a harmadát fizetem én
Nem vág földhöz ez 60 ezer forint, a kérdésem a továbbiakra értendő, ha többezer eurós költségről lesz szó akkor is osztozunk-e
Erről eddig nem beszéltem a tulajokkal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!