Honnan jön ez, hogy "az albérlet fizetése kidobott pénz"?
Szerintem meg pont ellenkezőleg, tök jó dolog hogy 3 havi lakbért leteszek (amit majd vissza is kapsz) és beköltözhetek egy több tíz milliós lakásba. Sőt akár egy teljesen felszerelt lakásba, ahova csak a ruháim kell vinnem.
Ja és ha elromlik valami, csak felhívom a tulajt és megjavíttatja.
Meg ha költözni kell, mert találtam egy jobb melót, akkor nem kell az eladással bajlódni.
Nem értem az embereket.
Mert hosszútávon többet fizetsz ki mint egy saját lakásért. A meghibásodó berendezések javítása bele van építve a bérleti díjba, nehogy azt hidd, hogy az ingyen van.
Természetesen megvan a bérlésnek is az előnye, például amiket írtál, meg nem viheti a bank ha tartozol (nyilván nem a lakbérrel, hanem valami mással).
Szerintem se feltétlenül kidobott pénz, mert mi a másik opció? Hajléktalannak lenni?
Persze hosszú távon én is szeretnék sajátot mindenképp.
Én kértem már néhány hitel kalkulációt de a teljes futamidőre mindig többre jött ki, mint az albérlet ára. 20 évre számoltam azonos méretű, állapotú, felszereltségű lakásra, mint amiben most élek. A pénzromlással együtt természetesen.
Azért meg nem fogok egy lyukba költözni, csak hogy elmondhassam, a lakás az enyém (de más semmi).
Tény, hogy nem feltétlenül lehet azt mondani, hogy kidobott pénz.
Szerintem valahol ott bukik a dolog, hogy az emberek többsége eleve az albérlet mellett alig maradok életben kategóriába esik és el sem tudja képzelni, hogy más út is létezik.
Illetve mindig viszonyítás kérdése. Ha azt mondom otthon kapok agybajt a szüleim mellett, vagy kifizetem a bérleti díjat akkor utóbbit választom. Ha normális családban lenne külön lakrészem akkor nyilván ellennék otthon is ameddig kell.
Kb az összes cég, meg a csóró svájciak, meg németek bérelnek.
Valószínűleg azért, mert tudják a matekot, nem csak egy lépéssel előre látnak.
A magyarokat persze nyomják a saját ingatlan vásárlásba, egekben is vannak az ingatlan árak, aztán sokan mégis boldogok, hogy 20 évig laknak a bankéban úgy, hogy közben jobb esetben össze tudnak szedni annyi tőkét, amiből majd felújíthatják a sajátjukat.
Ha nem csak a hiteltörlesztőt, de az amortizációt (évi 1-2%) és az önerő befektetésének meg nem kapott kamatát (mondjuk évi nettó 7%) is beleszámolnák, meg a lakás vásárlás költségét, illetékét, (egyszeri 1+4%) a bebútorozást (milliók) felújítást (300k/nm) satöbbit, akkor nagyon máshogy jönne ki a matek.
A pont az i-re, ha máshol talál jobban fizető munkát, párja, gyereke lesz, nagyobb kell, akkor nem olyan egyszerű mozdulni.
#9, Az ne zavarjon hogy kb a nemet-osztrak-svajc trion kivul minden mas orszagban a tobbseg sajat lakasban el. A sajat ingatlan meg annyira magyar talalmany, hogy meg a statisztikaban is MO 5-ik helyezett.
Nem neked kell kifizetni ha valami elromlik? Dehogy nem. Sot, akkor is bele van szamolva a berbe ha nem romlik el. Es sok tulaj nagy ivben tojik a javitasra.
Jobb melot is addig talalsz mig fiatal-kozepkoru vagy. 55 felett orulsz ha nem rugnak ki. Az hogy egy maroknyi programozo/orvos/mernok/stb megteheti, atlagember nem annyira szerencses. Kollegam 60 evesen 1 evet volt munkanelkuli, ha nem lett volna sajat lakasa, nem jott volna ki anyagilag.
Plusz van aki egy adott varosban vagy kornyeken szeretne elni, akkor o miert koltozne par evente?
Nos, nem teljesen kidobott penz, van amikor rovid tavon jobb opcio, sot en laktam ugy alberletben hogy 25 kilometerre a sajat hitelmentes lakasom uresen allt lakhato allapotban.
De aki hosszutavban gondolkodik, az inkabb a hitelt fogja valasztani. 15-20 ev, es megvagy. Alberletet fizeted 50-60 even keresztul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!