Aki albérletben lakik ahhoz milyen gyakran megy a tulaj?
Milyen gyakran?
Milyen indokból?
Mit szólsz ehhez?
Első albimban volt egy "érdekes" tulajunk, eki bejárkált ellenőrizni, mert hogy 18 évesek vagyunk és biztos szétverjük majd a lakását bulizás közben. Egyáltalán nem voltunk ilyenek, a bulizást házon kívül oldottuk meg, lévén, csendes, kertvárosi rész volt, és a szomszédban kisgyerekes család lakott. Egyik lakótárs volt egy kicsit rumlisabb, de ő se okozott kárt, igazából csak minket bosszantott a hanyagságával. A garázsban a tulaj cuccai voltak, úgy egyeztünk meg, hogy a garázshoz nyilván bármikor hozzáférhet, de amúgy a lakásba csak akkor jön, ha előtte szól. Hát rohadtul nem tartotta be, volt olyan, hogy gyanútlanul ettem a zabpelyhem a konyhában szombat reggel nyolckor, abban a bugyi-póló párosban, amiben aludtam ( volt kolis szobatársakkal vettük ki a lakást, szóval előttük nem lett volna gáz), hallom, hogy matat a zárral, és csörtet be a lakásba (konyhába nyílt az ajtó). Mondtam, hogy legalább addig lesz szíves kimenni, míg felöltözök, és még neki állt feljebb.
Következő albiban a tulajdonossal együtt laktam, aki egy fiatal férfi volt. Helyzetből adódóan ő a nónap minden napján ott volt a lakásban, viszont végtelenül korrekt volt, kérés nélkül adott egy kulcsot a szobához, hogy megérti, ha szeretném zárva tartani. Nem zártam a szobát, de így sem ment be soha, csak ha én behívtam, ami előfordult, mert valamennyire jóban lettünk, és nekem volt egy PS-em a szobában amin szívesen játszottam vele.
Következőnek megint jó fej tulajt fogtam ki, ő igényelte, hogy körbemehessen havi egyszer a lakáson, de nem nézett meg nagyon semmit, csak körbesétált, hogy állnak-e még a falak, nem szedtük-e fel a parkettát :D
Következő albimban egyedül éltem, egy kis garzont béreltem egy idősebb munkatársamtól. Ő soha nem is jött a lakásra, melóban odaadtam neki a lakbért, a közműveket meg átiratta az én nevemre.
A mostani albérletemben a tulaj azért jön be havi egyszer a konyháig, mert a lakótársam beinvitálja és megkínálja valamivel. Én általában otthon se vagyok, mikor jön a tulaj, de tudom, hogy a lakótársam nem engedné be a szobámba a beleegyezésem nélkül - de eddig még nem volt precedens arra, hogy be akart volna menni.
Édesanyukád kiad két ingatlant.
Ő optimálisan soha sem megy.
Én barátnőmmel bérlek. Előző helyen a tulaj havonta 1x jött. Kedveltük nagyon. Egy +60-as aranyos néni volt, akivel mindig elbeszélgettünk, így kifejezetten kellemes volt amikor jött.
Mostani helyen pedig csak akkor jön a tulaj, ha baj van és akkor sem szívesen. Neki az az optimális, ha utalunk és nem kell jönni soha sem.
Ez számunkra is jó, mert mindig picit kínos amikor megérkezik. Rengeteget viccelődik, aranyos stb... de kicsit feszült a hangulat. Eddig 1 év alatt kb 3x jött.
90 előtt a lakások 90 %-a állami volt. Bérlő voltál.
Szep is lett volna, ha az Ingatlankezelő Vállalatnak lett volna kulcsa a lakásomhoz, es ki-be járkálhatott volna az életemben, főleg, amikor nem vagyok otthon.
Atyaég, miket írtatok itt...
Hetente felnézés, ott kajálás, cigicsikkek meg random családtagok odacsődítése, titokban bejárkálás (?!) Milyen parasztok vannak már... Baszki, a lakás nem egy kollégium, ahova bejársz ellenőrizgetni a csóró diákokat, hanem az otthonod - még ha nem is a tiéd papíron - amiért k.szottul kemény pénzeket fizetsz. Aki nem akar "megválni" (áttételesen) a lakásától, az szerintem ne adja ki.
Én mint tulaj, havonta megyek a pénzért, és akkor is úgy, hogy előtte egyeztetünk, és általában a bérlő szokott szólni, hogy fizetne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!