Az isten a gorillát is a saját képmására teremtette?
A (keresztény) vallásosak azzal a nyílvánvaló őrültséggel állnak elő, hogy a jó és rossz tudása, vmint az intelligencia és az erkölcs azok csak emberi jellemzők.
A tények az ellenkezőjét mutatják.
Koko egy gorilla lány (bár a kora alapján inkább nő).
1971-ben született, és 2-3 éves kora óta tanulja a süketnémák jelbeszédét.
Jelenleg több mint 2000 szót ismer és ért meg (jelként is és kimondva is) és több, mint 1000 kézjel szót használ aktívan, valamint ő maga is alkot új jeleket (szavakat).
Nem csak olyan egyszerű szavakat ért és használ, mint hogy asztal, étel, stb (tehát a dolgok neveit), hanem komplex kifejezéseket, fogalmakat is (az egyik róla készült videó miatt pl azért akadtam ki, mert a halállal rémisztgették szerencsétlent). Ki tudja fejezni az érzelmeit, a félelmeit, és a vágyait is, valamint el tudja mondani (mutogatni) a gondolatait is, hogy kiről/miről mit gondol, és ha úgy érzi szükségét, akkor a jelbeszédet ezek eltitkolására is használja. Magyarul, ha úgy érzi szüksége van rá, úgy hazudik mint bármelyik ember ugyanabban a helyzetben.
A vele történt beszélgetések során kiderítették, hogy ő is pontosan érti és felfogja az élet és a halál közötti különbséget, és a halált ugyanúgy veszteségként kezeli, mint az emberek, valamint azt is, hogy különbséget tesz jó és rossz (valamint gonosz) dolgok között, pontosan ugyanolyan szempontok szerint, mint az emberek. Tehát van moralitás érzéke és erkölcse is.
Ezeket magyarázzák meg nekem a nagy vallásosok, akik ezeket a tulajdonságokat csak az emberre korlátozzák, és a kitalált meselényüktől eredeztetik.
A kérdéseim a következők (kifejezetten az isten hívőktől várok válaszokat):
1, Hogyan lehet Koko-nak erkölcse és moralitás érzéke, ha az isten csak az embert "áldotta meg" ezekkel a képességekkel?
2, Hogyan tudhat Koko emberekkel beszélgetni (jelbeszéddel), valamint gondolkodni, ha az isten csak az embernek adott intelligenciát?
3, Azt állítjátok, hogy az "isten a saját képmására teremtette az embert" mondat, az nem a fizikai megjelenésre vonatkozik, hanem az olyan dolgokra, mint a jó és rossz tudása, erkölcs, intelligencia, stb.
Akkor szerintetek az isten a saját képmására teremtette a gorillát is? (Mert ezekre ők is képesek.)
Pár videó Koko-ról: [link] &p=2545#p2545
Ismételten hangsúlyozom, hogy ezek a kérdések leginkább a vallásosaknak, "hívőknek" szólnak, tőlük várnám leginkább a válaszokat.
"az állatok nem tudják imádni Istent, ők "csak" biorobotok"
És mi a fenéért kellene imádniuk? És ugyanolyan érző lények mint az ember.A robot nem tud érezni nem tud a macskabarátja halála miatt szomorkodni nem tud vonzódni. Tényleg ennyire nehéz felfogni hogy minden élőlényt az evolució alakítot ki? Hogy a fenébe lehet hogy azt mondják 6000 éve a semmiből lett teremtve a világ mikor egyértelmű hogy többszázezer éves tárgyak ásványok leletek vannak.
A 11:05-re.
Mire alapozod ezeket a kijelentéseket?
A szabad akaratról: Koko rengetegszer bizonyította, hogy saját önálló döntései vannak (amik gyakran ellent mondtak az emberek akaratával), és ragaszkodik is a döntéseihez. Tehát neki is van szabad akarata.
------------
A 11:08-ra.
Igen, az ember evolúciós termék, mint minden más élőlény. De maradjunk a témánál, és a kérdésekre válaszoljatok.
A bevezetőből ki maradt:
Kérek minden válaszolót, hogy érvekkel is próbálja meg alátámasztani amit ír, ne csak kinyilatkoztatásokkal dobálózzon.
Köszönöm!
Nem, nem keverek semmit semmivel.
A szabad akarat pont azt jelenti, hogy szabadon dönthetsz bármiben.
Megjegyzem az embernek sincs több szabad akarata, mint a gorilláknak, mivel az emberek döntését is a külső belső tényezők határozzák meg, és többnyire a döntés még az előtt megszületik, hogy az ember tudatáig eljutna, hogy hogyan tudna, tehát a döntéseink túlnyomó többsége nem tudatos (és az érzelmi agy a tudattól függetlenül hozza meg).
"az állat nem tud felülkerekedni a belérögzített határoknak."
Igen, tudom. De erre egyetlen élőlény sem képes.
"pl kíváncsi vagyok, koko mit csinálna, ha egy tözelő nősténygorillával összezárnák. (feltéve, hogy koko fiú) azt mondaná, hogy az előző szerelmem miatt most nem létesítek veled kapcsolatot? vagy a tüzelő nőstény képes lenne meggyőzni őt arról, hogy most fáj a feje, és igazából nem akarja a dolgot?"
Semmit, ugyanis Koko nem leszbikus.
Ha odafigyeltél volna a bevezetőre, akkor láthatnád, hogy oda van írva, hogy ő lány.
De ha egy fiút vinnél neki, akkor sem fogja egyből odavetni magát elé azzal, hogy "gyere kufircoljunk" (Bár Koko többször kijelentette már, hogy szeretne gyereket).
A gorilláknál, ugyanúgy, mint az embereknél komoly társadalmi (erkölcsi) szabályok vannak, és pont ugyanúgy, mint az embernél, hosszan tartó udvarlási időszak van a párosodás előtt (a hosszantartó udvarlási időszak amúgyis általános az egész állatvilágban).
Tehát ne számíts arra, hogy egyből szexelni fog, ha meglát egy kanos fiú gorillát.
Kérlek maradjunk a kérdéseknél, és azokra válaszolj, ne offolj.
Köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!