Jól gondolom, hogy az ateista emberek többsége jólétben él?

akkor is találnál értelmet az életednek és a szenvedéseidnek?

Magyarázd már meg. Az ateisták nem isten hívők, a tudomány magyarázatát fogadják el. Ehhez nem kell jólétben élni. Az igaz hogy a nyomorban élők inkább keresnek valamit amiben hihetnek, de fordítva ez nem igaz.

Nem feltétlen.

Az viszont igaz lehet, hogy aki jólétben él, annak nincs szüksége valami spirituális mankóra az életében, tehát kisebb eséllyel lesz vallásos/ezoterikus.

Nézd:

egy ateistát, akibe NEM verték bele gyerekkorában a hitet - borzasztóan nehéz rávenni, hogy felejtse el a tudását, dobja el a gondolkodást, és csak higgyen.

Bocsi, de ez nem megy. A nyomor is kevés ehhez, meg a nehéz élet is.

Ha már az elmebaj jön, az más kérdés. Akkor összejöhet még neki is.

"Ha te mint ateista súlyos betegségben, nyomorban, szegénységben, kilátástalan helyzetben élnél, ahol semmi remény nincs egy jobb életminőségre, akkor is találnál értelmet az életednek és a szenvedéseidnek?"

Nem értem a kérdést. Hogy jön ide az élet értelme? Én most se találok neki értelmet, pedig jólétben élek. Úgy érzem, az életnek nincs értelme, és általában véve az élet inkább szívás, mint jó.

Olyan, mintha az lenne a feltevésed, hogy 1. az ateisták boldogok, és szerintük az élet jó és értelmes, 2. ezt a hozzáállást a jólét teremti meg számukra. Magyarán a jólét illúzió, és szerinted csak a nyomorgók látják istent, és nekik van igazuk? Vagy mi itt az állítás? Az, hogy nagyobb eséllyel lesz hívő abból, aki nyomorba születik? Persze, hiszen neki kell valamiben hinnie, hiszen szenvedés az élete. Ettől még isten nem lesz létező dolog. Ez csak annyit jelent, hogy aki rosszul él, annak inkább kell vigasz az életben, mint annak, aki nem.

Mi a jólét, vagy a nyomor, az relatív.

Aki huzamos ideig él csekély anyagiakból, az egyszerűen átértékeli a szükségleteit és ugyanúgy nézi a világ többi részét, illetve majdnem ugyanúgy, mert esetleg nem tulajdonít akkora jelentőséget egyes dolgoknak, például a politikának, mert van más baja is, vagy ellenkezőleg, éppen ilyen szinte mellékes dolgokba kapaszkodik.

Bonyolult az ember jelleme és a jólét relatív. Szegényen is lehet boldog bárki, ha van aki értékeli az erőfeszítéseit - ez inkább a férfiakra jellemző, a nőknél inkább az, ha valaki megpróbál gondoskodni róla. Nem kellenek ehhez nagy dolgok, elég néha egy gesztus, ha ráteríti a takarót, ha magához öleli, ha megigazítja az öltözékét.

Ha kevés a pénz, akkor még nagyobb jelentőséget kapnak az apró dolgok, hogy ugyanúgy gondoskodik az ember a gyerek tízóraijáról, legyen az csak egy kifli, vagy egy alma, nem az a lényeg.

Rengeteg dolog felé lehet fordulni, akár a filozófiában is, vagy tanulhatsz etruszk nyelvet, spanyolt, vagy kínait, elmerülhetsz a zenében is, vagy egyáltalán a mindennapi betevő megszerzése lekötheti az embert annyira, hogy ne legyen ideje túl sokat filózni, na Istenem, legfeljebb gyakrabban van vacsorára sajtos tészta és a zsíros kenyér is jóízű teával, meg a trükköket is meg lehet tanulni, hogyan szaporítsa meg az ember az ételt.

A szegények viskóiban sem ismeretlen a vidámság, a nevetés.

A szocializmusban a többségnek nem ment túl jól, a szüleim egyszerű emberek voltak és volt két testvérem, de mindig jókedvűek voltunk és eszünkbe sem jutott istenes dolgokon rágódni, soha szóba nem került ilyesmi.

Könyvekre például nem futotta túlságosan, pedig nem voltak nagyon drágák, de járhattam könyvtárba, mert szerettem olvasni, persze örültem volna neki, ha mindenhol könyvek lettek volna a polcokon, de ha ott roskadoztak volna körülöttem és gazdag létemre nem olvastam volna őket, az mennyiben lett volna jobb?

Mindenki találhat magának lehetőséget a teljes életre és ha racionálisan megnézi a lehetőségeit, akkor kereshet jobb megoldást az életvitelére, a legfontosabb, hogy ne érezze hiányát az elérhetetlennek és értékelje azt, amit meg tud szerezni.

Mert ugye hiába toporzékolnék, hogy - Mercédeszt akarok -, ha a Suzukiért is keményen meg kell dolgozni és spórolni, hogy megvegyem, vagy a fenntartásán, na és ha csak a bérletre is alig futja, akkor sincs semmi baj, attól még eszemben sincs istenekhez imádkozni, nem gondolnék rá, nem jutna eszembe sem, mert kívül esik a gondolatvilágomon.

Talán inkább a nagy jólétben ér rá az ember ilyenekre, bár a jólét is viszonylagos, mert ha nem figyelnek egymásra, akkor lehet tele a buksza, de mégis keservesen érezheti magát valaki.

Sokszor éppen akkor jönnek ki a negatívumok, amikor rendeződik a család anyagi helyzete, akkor jön a válás, a rossz életérzés, mert előtte, amikor még nélkülöztek, egészen jól megvoltak, elfoglalta őket a megélhetésért folytatott küzdelem.

Ez a vallásos gondolkodás gyermekkorban nevelődik bele a többségbe, az ateistáknál egyszerűen nincs a választható alternatívák között, mert nem is gondol rá senki, semmilyen tekintetben, bármilyen furcsa is ez egy hívőnek és nem függ anyagi helyzettől.

Nincs az opciók között.

"egy ateistát, akibe NEM verték bele gyerekkorában a hitet - borzasztóan nehéz rávenni, hogy felejtse el a tudását, dobja el a gondolkodást, és csak higgyen."

Ezzel csak az a baj, hogy a hit ellentéte nem a tudás, hanem a hitetlenség. Ugyanúgy, ahogy a tudásé a tudatlanság.

Azért, mert valaki hisz, még nem dobja el a tudását, nem lesz tudatlan. Egy távoli ismerősöm hívő római katolikus, de végzettsége szerint tudós (biológus). Én magam is tudományos pályára készülök, ahhoz meg gondolkodni kell.

"Az ateisták nem isten hívők, a tudomány magyarázatát fogadják el."

A kettő nem egymás ellentéte. Ez olyan, mintha azt mondtad volna, hogy nem eszel kiflit, hanem BKV-zol.

A természettudomány (ami nem a teljes tudomány), eleve nem foglalkozik a természetfelettivel. A filozófia, a logika tudománya pedig már rég bebizonyította Isten létét, így az sem igaz, hogy az ateista a tudomány magyarázatait fogadja el. Az ateista azt a magyarázatot fogadja el, amit eleve el szeretne fogadni.