Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Milyen lényekben hisznek a...

Milyen lényekben hisznek a keresztények?

Figyelt kérdés

Úgy értem, hogy megnevezésük, fajtájuk szerint.

Van ugye angyal, meg ördög, de ez sem világos teljesen, az angyalnak szárnya van, az ördög meg patás, szarvas, mint azt valahol ábrázoláson már láttam?

Hallottam kerubról, meg szeráfról, de sejtelmes sincs róla, miféle jószág.

Nem tudom, a zöld manók ide tartoznak e, vagy az más hiedelemvilág?

Hol lehet erről olvasni részletesen, mert teljesen járatlan vagyok a vallások világában ilyen téren?

Léteznek gonosz szellemek és esetleg jók is?

A mohamedán vallásról sem sokat tudok, inkább csak a keleti mesevilágot ismerem, gyermekkoromban olvastam az Ezeregyéjszaka és Hauff legszebb meséit, az tetszett, dzsinnek voltak benne, meg varázslók, a gólyakalifa története, a kis Mukk, meg hasonlók.

Az is érdekel, hogy varázslók, boszorkányok akkor most vannak, vagy nincsenek szerintetek?

Boszorkány csak nő lehet, vagy férfi is?

Apokaliptikus látomásokat olvastam a Bibliában, valami fenevadról, de nem tudom, egyáltalán az miféle, vagy miképpen kell érteni, mert hallottam már olyat is, hogy az lényegében Nagy Sándor, vagy a Római Birodalom, esetleg Hitlert prófétálja meg.

Szóval az lenne a kérdésem, hogy a keresztény hitvilágban milyen lények vannak az Istenen, meg az embereken kívül?



#lény #keresztény hitvilág #létformák
2019. ápr. 21. 07:36
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
74%
Van ez az új, google tipusú keresőoldal (www.google.com). Beleírod, hogy "kerub", vagy beleírod, hogy "szeráf" és máris kinyílik előtted a tudás tárháza.
2019. ápr. 21. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 Rachel Warner ***** válasza:

Nem vagyok hívő,de nagyjából tudom (voltam már az és ismerek is pár nézetet).

Az angyal,ördög stimm,az angyal kinézete is,az ördögé nem,arról nincs leírás.

Zöld manókban nem hisznek.

Igen,léteznek,ezeket hívják angyaloknak és démonoknak,a meghalt emberek földön kószáló szellemeiben nem hisznek.

-Mohamedánról én sem tudok semmit.

Ha a boszorkányos kérdés a keresztényekhez szólt,akkor igen,egy részük hisz bennük,a Bibliában is van róluk szó,de van olyan felekezet,amelyik tagadja. Persze akik hisznek benne,ők sem a söprűn röpködő vasorrú bábában hisznek,a boszorkány náluk csak egy sima varázserővel bírő nő.

A fenevad az Antikrisztus,ebben is van eltérés a felekezetek között,egy részük személyként azonosítja,másik részük meg valami emberi csoportosulásként,a jehovák meg pl egy vallásként.

2019. ápr. 21. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:

Úgy tudom, óriások is vannak a Bibliában, akik az özönvíz előtt éltek, ez igaz?

Van még valami a kerubon és szeráfon kívül?

2019. ápr. 21. 08:07
 4/22 Rachel Warner ***** válasza:
Egy kimaradt,a kerub meg szeráf hitük szerint szintén angyalok,pl a Biblia szerint a Sátán egy kerub volt,a szeráfok pedig valamiféle állattesttel és/vagy fejjel rendelkező lények,a leírás szerint 6 szárnyuk van.
2019. ápr. 21. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 Rachel Warner ***** válasza:
Az óriások hitük szerint keverék lények,az emberek és angyalok (később démonok) gyerekei. Ebben megint van eltérés,van felekezet,ami szimbolikusnak tartja a történetet.
2019. ápr. 21. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
33%

Az a durva, hogy a fundi keresztények mindenben hinnének, ha az a Bibliàban le lenne írva.


Ha pl lenne egy ilyen szakasz:


"És legyőzé Sàmson a sellők kiràlynőjét, és ezutàn borula a földre és mondà: hàlàt adok néked Uram, Isten, mert ez ellenséget a kezembe adàd. Igen, mert így Izràel győzedelmeskedett vala a sellők kiràlynője felett"


Hidd el, 100% igaznak vennék a leíràst...

2019. ápr. 21. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:
Vannak ilyesmik, a prófétai könyvekben, amikor a vízből kimászik valamilyen félig oroszlán, meg talán sas(?) szerű lény, olyan prófétai látomások formájában, de nem emlékszem már pontosan.
2019. ápr. 21. 08:17
 8/22 A kérdező kommentje:
Milyen egy démon?
2019. ápr. 21. 08:18
 9/22 anonim ***** válasza:
66%

Nagyon egyszerű eldönteni és megválaszolni kérdésed.

Ha igazán érdekel, akkor első kézből van lehetőség rá:

a neten megtalálod a Bibliát, abból választ kapsz kérdésedre.

2019. ápr. 21. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:
Van Biblia itthon, csak nagyon hosszú a terjedelme, aki ismeri, az nem segítene ki?
2019. ápr. 21. 08:26
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!