Keresztények! Ti hiszitek abban, hogy aki nem hisz Istenben, pokolra jut? Szerintetek tényleg létezik Pokol? Milyen bűnért juthatnak az emberek oda?
Ez egy gondolkodásmód, attól még lehetnek jó emberek. Vannak, akik csak olyan családba születnek, akikbe belenevelik, hogy nincs Isten. Nehéz ezért arra gondolni, hogy az ateista ismerőseim (a Biblia szerint) oda fognak.
Eleve nehéz a Pokol gondolata. Örök karhozat? Mi miatt lehet odajutni?
Nem tudom, hogy ezt tényleg elhigyjem-e, vagy csak úgy tekintsek ra, mint egy motiváló erőre. Mert sokan azért cselekednek jól, mert nem akarnak a Pokolra jutni. Pedig szerintem ennek az érzésnek belülről kéne jönnie. Szóval szerintetek mi lesz a halál után?
Bocsánat a sok kommentert, csak most jutnak eszembe dolgok.
Szerintetek mennyire fő bűn az, ha nem járok templomba? Hiszek Istenben, és szerintem többnyire jól cselekszem (legalábbis próbálok), de nem szoktam elmenni. Mindig van mas. Volt olyan idő, amikor mindig jártam, de őszintén nem voltam ott szívesen, és sokkal rosszabb érzés volt, mintha nem mentem volna. Hogy lehetek úgy Isten hazaban, hogy közben másról gondolkozom, és nem bírok figyelni? Szóval inkább csak itthon szoktam imádkozni. Ez nagyon nagy probléma?
Szia
Annyi kérdést írtál ki, hogy neked beszélgetőpartnerre lenne szükséged, akivel sorra vehetnéd a kérdések kibeszélését.
Vagy döntsd el, melyik kérdésre kérsz választ?
A hit valóban fontos az üdvösséghez, de nem feltétlen elegendő, ahogy Jakab apostol is írja, az ördögök is hisznek, még is elkárhoznak.
Szerintem Isten végső soron azoktól sem tagadja meg az üdvösséget, akik bár nem hittek, de még is valamiképpen krisztusi életet éltek, illetve szívükben vágynak Istenre. Erről Jézus utolsó ítéletről szóló beszéde jut eszembe, ahol felsorolja az irgalmasság testi cselekedeteit, mint éhezőknek enni adni, szomjazóknak inni adni, ruhátlanokat felöltöztetni, stb...
Az írod, hogy lehet jó ember. Végső soron egyedül és tökéletesen csak Isten jó, minden jó tőle származik. Úgy hiszem, ha egy ateista jót tesz, az is végső soron Istentől való.
A kárhozat az örök, nincs változásra lehetőség. Minden változást csak az idő függvényében értelmezhetünk, az idő pedig a fizikai világ része. Mivel nincs idő a túlvilágon, így változás sincs. Ez szerintem teljesen logikus, még egy ateista számára is.
Magunkban, a magunk módján nem lehet hinni, ez ellentétes a kereszténységgel. Szerintem rosszabb, mint amikor egy ateista nem hisz, egyszerűen csak igyekszik helyesen élni. Hiszen az a hívő aki a "maga módján hisz", azzal álltatja magát elsősorban, hogy hisz Istenben. Ha valóban hinne, akkor azt is elfogadná, amit Isten kijelent. Márpedig a hit közösségi dolog, az Egyház maga Krisztus titokzatos teste, a hívek pedig a test tagjai. Ha te nem vagy ennek a titokzatos testnek a tagja, akkor Krisztushoz sem tartozol.
A pokol egy bolygó, ami az Aldebaran csillag körül kering. Humanoid lények lakják. Függetlenséget vívtak ki maguknak, törvényeik sajátosak, szabadfelfogásúak, ezért istentelen helynek tartják a többi lakott planéta lakói.
Ha oda szeretnél kerülni, el kell juttnod arra a tehnológiai szintre, hogy fényéveket utazhass öregedés nélkül. Be fognak engedni. A többi planétára csak akkor mehetsz, ha betartod "isten" szabályait.
Bocsánat a sok kérdésért, csak nem akartam egyesével feltenni.
Elég homályos nekem ez az egész, szerintem mindenkinek. Felfogás kérdése. Ezért szeretnék minél több választ, mert szerintem mindenki másképp gondolkozik. Köszönöm!
Mindegy, hova születik az ember. Isten mindenkit el tud érni, mindenkit hív megtérésre. Aki tartósan ellenáll, azzal nem tud mit kezdeni, nem erölteti rá magát.
Minden ember a pokolra jut, aki nem alázza meg magát Isten előtt. Aki saját akaratát előbbre helyezi Isten akaratánál tartósan, tudatosan, makacsul, minden figyelmeztetés ellenére.
Ez így leírva kegyetlenül hangzik, viszont Isten szeret, és szeretettel hív megtérésre. Aki Őt követi, annak jó lesz, boldog lesz, mert jó Istennel közösségben élni. Csak alázat kell hozzá.
Mindegy, milyen bűne van az embernek, milyen nincs. Ha nincs élő kapcsolata Istennel, és ezt nem is akarja, akkor eleve is a pokol felé tart. De ez bármikor megváltozhat. Isten hív, szól az emberhez más embereken, hívőkön keresztül, szól hozzá, hogy forduljon Istenhez. Nem csak másokon keresztül, még számos módja van, hogy így vagy úgy de szólni tudjon az emberhez, ez mindenkinél más lehet. Szélsőséges esetben valakinek álmában is megjelenhet akár.
A pokol a halál utáni lét olyan állapota, ami teljesen meg van fosztva Istentől. Nem tudjuk, hogy ez pontosan milyen, hiszen itt a földön ezt az állapotot nem tapasztaljuk meg.
Akkor kárhozik el valaki, ha a halálakor is végleg elutasítja Istent. Egészen addig van lehetőség megbocsájtani. Igen, benne van az evangéliumban az, hogy "aki nem hisz, az elkárhozik". Viszont az is benne van, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar. Jézus a haldokló latornak is megbocsájtott a kereszten és megígérte neki az üdvösséget.
A pokol valósága a szabad akaratunkkal van összefüggésben. Isten mindenkit az üdvösségre teremtett és azt akarja hogy oda eljussunk. Viszont szabadságot is adott, tehát aki az élete utolsó pillanatában sem akarja Isten választani, akkor a kárhozat marad. Az üdvösség elnyeréséhez kell a mi válaszunk, nyitottságunk is.
"Egészen addig van lehetőség megbocsájtani."
Mármint egészen addig kérhetjük Isten megbocsájtását és kegyelmét. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!