Ha a fundamentalista hívők azt gondolják, hogy Isten rászorul az ő módszerükkel a védelmükre, abból nem az következik, eleve hibás az istenképük és a hitük?
Ha létetik egy végtelenül bölcs, mindenható, mindentudó Isten, akkor meg tudja magát védeni a szkeptikus állításokkal szemben.
Ezzel szemben azt látom, hogy olyan hívőket "küld" vitába, akik a legalapvetőbb tudományos ismeretekkel sincsenek tisztában. Nem értik pl. azt sem, hogy a természettudományos terminológiában mit jelent az "elmélet" szó, fogalmuk sincs arról, hogy a tudományos modelleket hogyan kell érteni, olyan dolgokat tulajdonítanak bizonyos elméleteknek, amivel az nem foglalkozik (újra és újra el kell mondanunk pl. azt, hogy az evolúcio NEM foglalkozik az élet keletkezésével...).
A magam részéről kizártnak tartom, hogy Isten emberei ilyen sültbolondok lennének. A régi kersztény apologéták még értelmes emberek voltak, pl. nem hiába tartják számon Szent Ágostont filozófusként. A fundikkal való vitában azonban olyan érzése támad az embernek, hogy az istenhit eleve hülyeség...
Péter:
Jól ismerem az adventistákat, és igazából az ottani tudástól sem vagyok elragadtatva.
Ha Reisinger János, Vankó Zuzsa és Szigeti Jenő nem szolgálna ott, egy átlagos protestáns kisegyház lenne (most ezzel összevontam a HNA-t és a KERAK-ot).
A fent említett előadók azonban feljebb viszik az egyház értékét. Az ő előadásaik, írásaik színvonalasak, még ha nem is értek velük mindenben egyet.
Viszont az adventistáknak sem kellen beleszólni abba, amihez nem értenek, és ez igaz a természettudományra. Náluk egyébként gyakorlatila 0 az esélye annak, hogy elfogadják az evolúciót, mert az több ponton ütközik a teológiájukkal, ezért adventistákkal erről felesleges vitatkozni.
Kedves Kérdező!
Ezt a sort még bőségesen lehetne folytatni, akár természettudományban jártas emberekkel is (amire hoztam példát egyébként), de teljesen felesleges. Az én számomra ugyanolyan értékes az az egyszerű tag is, akinek helyén van a szíve és az élete is, legyen az akár kertész vagy földműves. Én azt gondolom egy ember értéke nem a tudásában, pallérozott elméjében van, hanem a szívében és abban mennyire adta át az életét Istennek. Ők az igazi hősök, a "szív emberei" akik áldozatos munkájukkal nagyon sok ember életét teszik szebbé és boldogabbá.
Üdv. Péter
Kedves Péter!
Sajnálom, de ezzel nem értek egyet. A tudás a legfontosabb. Ha egy naiv, buta ember hívőként viselkedik, átverhetik. Ha meg nem hívő, de okos, akkor jobban jár.
Kedves Kérdező!
"Ha meg nem hívő de okos akkor jobban jár."
Az, hogy ki jár jobban teljesen szubjektív dolog. Nyilván a tudás hatalom, de azért ne felejtsd el, hogy az ismeret mellett ott van az élettapasztalat is. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy fiatalon nagyon sok idős embert hallgathattam meg, mert Isten a szabadidőmben szolgálatba állított egy öregotthonban. Egyet nagyon megtanultam: a tudás nem tesz boldoggá, ellenben az önzetlen szeretet olyan tapasztalatokat ad, ami csupán ismeretből soha nem szerezhető meg.
A Bibliában ezt olvashatjuk: "Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét." (1Korinthus 10,24)
Az önzetlen szeretet a következetes másik-középpontúság, avagy a másokért élés gondolkodásmódja és életformája. Az „én és te” sorrend megváltozik „te és én”-re. A Biblia szerint ez az igazság. Az az igaz ember, akinek az életében ez az alapelv válik győzedelmessé, mindent meghatározóvá. Persze mondhatod erre, hogy akkor az igaz ember naiv és buta, átverhetik és kihasználhatják.
Ez azonban csak a látszat. Sajnos az emberek többségének az önérdek és önös vágyak, kívánságok követése tűnik az élet és a boldogság útjának! Nem bűnösnek, hanem természetesnek érzik azt, hogy a maguk javát keresik mindenben. Ugyan mi mást tehetnénk, hiszen mindenkinek ez a kézenfekvő? – mondja a többség. „Van olyan út, amely igaz az ember szeme előtt, de a vége a halálnak útja” – mondja Bölcs Salamon a Példabeszédek könyve 16,25-ben.
Egy ember gyűjthet magának mindent, amit csak tud, élhet, gondolkodhat és tervezhet mindig csak a maga érdeke szerint, de élete elmúlik és nincsen semmije. Az önszolgálat törvénye az ön-megsemmisítés törvénye. Az önfeláldozás törvénye viszont az ön-megőrzés törvénye. A gazda azzal őrzi meg a magot, hogy a földbe veti. Így van ez az emberi élettel is. Az adás életet jelent.
A Biblia a szeretet, a másokért élés törvényét mondja az élet és a boldogság egyetlen útjának – teljes egyértelműséggel. A bűn – az önzés – életfelfogása és életmódja követését pedig a szenvedés és a halál útjának jelenti ki minden ellenkező látszat ellenére.
Üdv. Péter
Kedves Péter!
Régen én is olyan elveket vallottam mint te, ma már nem értek ezekkel egyet. Tudás alatt természetesen nem csak a lexikális tudást, hanem az élettapasztalatot is értem. Azt gondolom, ha mindkettő megvan, az olyan ember boldogulni fog az életben. Az önzéssel meg nincs szerintem olyan nagy probléma. Valamennyire önzőnek kell lenni ebben a vilagban, ma már így látom a dolgokat.
Kedves Kérdező!
Köszönöm az őszinteséged, sajnos ritka itt a fórumon az olyan ember akivel ilyen értelmesen el lehet beszélgetni akkor is, ha mást gondol. Kívánom a valódi boldogságot neked az életben, és azt, hogy megtanuld elfogadni azokat is akik másként gondolkodnak, hiszen a természettudománynak is akkor van haszna, ha előre visz, ha a megértés mellett jobb emberré is tesz.
Üdv. Péter
"Viszont az adventistáknak sem kellen beleszólni abba, amihez nem értenek, és ez igaz a természettudományra."
Egy nem hívő bele szólhat-e abba, amihez nem ért???
Egy hitetlen mit tud mondani egy hívőnek Istenről és az Ő dolgairól???
Ha már a hívők és a hitetlenek közötti vita volt a kérdés eredetileg, akkor nyilván te is tudod, hogy a materialista, evolúcionista hitetlenek között is vannak bőven olyanok akik ostobaságaikkal, tanulatlanságukkal, okoskodásaikkal bizonyítják, hogy ők is sültbolondok, ugyanolyanok, mint amilyennek te gondolod a keresztényeket, azokat akik ragaszkodnak az igazsághoz és nem a világnak akarnak megfelelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!