Nem az ateisták azok, akik próbálnak "megtéríteni? "
Gyakran hallom az oldalon, hogy az ateistákat folyton meg akarják téríteni a különféle vallási csoportok, ezért sokan már elzárkóznak a többi vallásos embertől is.
Mégis, a személyes tapasztalataim alapján még sosem hallottam arról, hogy valamilyen egyház megszállottan zaklatna valakit, vagy egyáltalán megpróbált volna engem bárki "megtéríteni"
Az ateisták viszont folyton próbálnak lebeszélni a vallásról másokat mindenféle helyzetekben, gyakran sokkal durvábban, mint mondjuk Jehova tanui. Nem gondoljátok, hogy ők azok, akik gyakran túlzásba esnek?
(Bár az ajtómon még nem kopogtak "Hagydelistent" aktivisták)
# 21 "
Az ateisták rettegnek attól a lehetőségtől, hogy Isten valóban létezik."
- Részemről rettegésnek nyoma sincsen - ilyen téren. Mint ahogyan a többi, vallását elhagyó ateista társamról is kétlem, hogy így éreznének.
Attól viszont igenis rettegek, hogy az utóbbi 100-150 év természettudományos ismereteinek továbbfejlődésének gátat szab egy elementális elbutító erő.
És kérdezném, hogy mik is Isten törvényei?
Mert a Bibliában eléggé sokat olvashatunk ezek közül. Sok közülük halálos bűn - mi mégis gyakran elkövetjük őket.
# 31
"Attól viszont igenis rettegek, hogy az utóbbi 100-150 év természettudományos ismereteinek továbbfejlődésének gátat szab egy elementális elbutító erő."
Agresszív ateisták, mint Richard Dawkins vagy Daniel Dennett gyakran beszélnek az istenhívőkről úgy, mint tudatlan idiótákról, akik nem vették még észre, hogy a tudomány kihúzta a hitük alól a szőnyeget.
A legtöbb természettudós vallásos volt!
„Minél mélyebben hatol az ember a természet titkaiba, annál nagyobb tiszteletet érez Isten iránt.” (EINSTEIN)
„Minél többet foglalkozom a tudománnyal, annál inkább hiszek Istenben.” (Jim Holt: ’Science Resurrects God’, The Wall Street Journal, 1997)
Tivaldtól többet vártam az eddigiek alapján, mint ami most kijött belőle, de mind 1. Nem térítek, nem érdekel a térítés - a szánalmas betonagy materialistákat nem bírom, bocsánat a türelmetlen előzőekért. Nem érdemes olyannal párbeszédet folytatni érdemben, aki olcsó frázisokat ("spagettiszörny") pufogtat- napi 24 órában a valláskritika rovatban, és ott tart,hogy a "gondolat az agyból jön", mintegy az agy váladékaként termelődve - akit nem győz meg a Brandenburgi versenyek hallgatása, hogy ez abszurd, annak meg kell simogatni a buksi fejét, jól van, gondold ezt így..
Meg lehet neki jegyezni, hogy tegye ki az agyát az asztalra és figyelje meg (vagy mással figyeltesse meg), mennyi "gondolat" termelődik benne". Az már eggyel magasabb szint a bányászbéka felett, hogy de kell ám hozzá vérkeringés, légzés -> mellyel az egész világban benne van része. Tehát a gondolat nem az "agyból jön"
A teljes testi-lelki-szellemi organizmus vesz részt mindenben -mert az analitikus felbontás ellenére ez 1 emberről szól.
Kérdezőnek: Az ihlettel (az alkotás folyamatával) és az intuícióval meg érdemes foglalkozni SZELLEMI szempontból, - van egy olyan tudatállapot szintünk, amely a világ nagy titkai felé nyitott. Szerintem több értelme van foglalkozni vele, mint mániákusan hajtogatni, hogy evolúcióevolúcióevolúció.
Kérdés, hogy mennyire hatja át a szellemiség a fizikai testet? Ez nem egyforma a lényeknél - noha mindennek Buddha természete van, ez hierarchikus tudatállapotokban rendeződik. Minden létesüléssel a szellem bukkan napvilágra.
A fizikai testünk viszont az egész világgal rokon - nekem rokonom a gyémántkristály, (hm.. a szén is), az erdei fenyő, a nádi rigó.
"One Touch of Nature Makes the Whole World Kin".(Shaekspeare,Troilus and Cressida)
21
Azért ezzel ne etesd magad.
Aki nem hiszi el az istenedet, az nem is fél tőle.
Kedves utolsó válaszoló!
Nyugodtan cáfolj meg, ha úgy gondolod, hogy menne; de INDOKOLJ is, mert butaságokat könnyű hajtogatni!
37
Utoljára, mert fárasztó vagy: NEM készült olyan felmérés, ami a világ összes vagy akár csak egyetlen országbeli természettuddósok bármilyen vallási meggyőződését firtatta volna.
EZ EGY TÉNY.
Innentől kezdve az, hogy a "legtöbb természettudós hisz" ilyne vagy oyan istenben kijelentésed egy ostobaság. Ahonnan nézve cáfolatot követelni balgaságra vall, és akkor még finom voltam.
Az a baj, hogy saját magatokat gyengítitek. A te hited neked hit. Nekem meg a te magánügyed. Ennyi. De nem lesz jobban erősebb a hited, hatalmasabb az általad elhitt istened, ha hülyeségekkel próbálod meg alátámasztani.
A vallás magánügy.
A csúsztatás meg tényszerűtlen és ostoba hazugság.
#34!
Tudod, a probléma csak az, hogy én egy agnosztikus világnézetű festőművész vagyok! Úgyhogy nálam bukott az isteni ihletés. Nem hiszek isten létében, így ihletet sem tőle nyerek, hanem az engem körülvevő világ hatásai keltenek bennem gondolatokat, adnak motivációt.
"Meg lehet neki jegyezni, hogy tegye ki az agyát az asztalra és figyelje meg (vagy mással figyeltesse meg), mennyi "gondolat" termelődik benne". "
"... de kell ám hozzá vérkeringés, légzés -> mellyel az egész világban benne van része. Tehát a gondolat nem az "agyból jön""
Tudod ez nem így működik.
Attól, hogy az agy működőkepés állapotának fenntartásához szükséges a légzés illetve a vérkeringés még nem következik, hogy a gondolat nem az agyból jön. Pl. az agyhalál bekövetkezte után, hiába áll fenn a vérkeringés és a légzés esetleg évekig, gondolat egy szál se keletkezik.
A működő emberi agy ingerekre válaszol, persze belejátszik a folyamatba rengeteg egyéb tényező is, mint a tapasztalat, tudás, logikai és egyéb képességek. Az agy elemzi a kapott információt, és képessége az analízis eredményeit eltárolni illetve a tárolt adatokból új dolgokat szintetizálni. Ez a bizonyos szintézis az a folyamat, ami a Brandenburgi versenyt is létrehozta, és ez bizony a művész agyában keletkezett.
Kíváncsi vagyok te vajon honnan származtatod a gondolataidat, ha nem az agyadból? Hmm, mégse ..., el ne mondd!!!
egy elgondolkodtató cikk:
A Pew Center által 2016-ban végzett felmérés szerint a zsidók a legtanultabb vallásos csoport az oktatásban töltött átlag 13.4 évvel.
A keresztények adják a második legtanultabb csoportot 9.3 évvel.
A harmadik legtanultabb csoportba a "vallástalanokat" sorolták - ide értve az ateistákat, az agnosztikusakat, illetve azokat, akik egyik valláshoz tartozónak sem ítélték magukat. Esetükben az oktatásban eltöltött idő átlagosan 8.8 év, és mintegy 16%-uk rendelkezik diplomával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!