Honnan tudhatjuk biztosra hogy nem egy óriáspolip irányítja a világot?
1
Nincs a kérdezővel semmi baj, tulajdonképpen a A Repülő Spagettiszörny Egyházát is e gondolat alapján hozták létre. Érdemes erről olvasni, egy fizikus találta ki, akinek semmiféle mentális baja nem volt.
A probléma ezekkel a kérdésekkel hogy teljesen félreértik/értelmezik a vallás és az isten fogalmának lényegét.
Mi hívők azt próbáljuk megmagyarázni, hogy 2 + 2 = 4, ti szekptikusok meg azon rágódtok, hogy a 4-es számot miért így jelölik és nem egy másik szimbólummal.
Gondolom ez a repülő spagettiszörnyes érv akar lenni miszerint
1) Nincs bizonyíték Isten létezésére
2) Nincs bizonyíték a spagettiszörny létezésére
3) A spagettiszörnyben és Istenben való hit ugyanolyan alapokon nyugszik
Na most ebben az érvelésben 2 hiba van:
1) Nem igaz hogy "nincs bizonyíték Isten létezésére". Még ha vissza is utasítod az Istenérveket, akkor sem állíthatod hogy nincsen.
2) Egy teremtő Istenbe vetett hit kielégítő választ ad arra hogy miért van valami semmi helyett (ami Heidegger nagy kérdése), hogy a logika miért univerzális, hogy az erkölcs miért inkább objektív mint szubjektív, hogy a vallás miért általánosan elterjedt.
Ugyanakkor az óriáspolipban még a kérdező maga sem hisz, nemhogy emberek milliárdjai.
# 8
És mik azok a bizonyítékok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!