Mi értelme volt a bibliai vízözönnek, ha semmi nem változott?
Az hagyján hogy eleve milyenigazságtalan cselekedet volt, ge fyakorlatilag Isten bakot lőtt az egésszel?
A történet szerint a világ tele volt bűnösökkel, erre Isten büntetésből kiirtott majdnem minden életet. Ehhez képest a bibliai értelmezés szerint ma is tele van a világ bűnösökkel, vagyis semmire nem volt jó, amit Isten tett.
Jelina, ha igaz lenne amit írsz, az azt jelentené hogy Isten egyszer próbált meg valamit tenni a jó emberekért, de azzal is felsült, és azóta inkább tojik mindenkire.
Nem vagyok biztos benne hogy ezzel jobb színben tüntetted fel, épp ellenkezőleg...
4 nem a cselekedetei, hanem: Isten az Igazság maga.
******
"Nem itt van az igazság országa, az igazság ismeretlenül bolyong az emberek között. Isten fátyollal takarta el, ezért nem ismerik fel azok, akik nem értik szavát.
Versengve káromolnak mindent, még a legnyilvánvalóbb igazságokat is. Beszélnek ugyan az Evangélium igazságairól, de ellenkezőkről is, és annyira elködösítenek mindent, hogy a köznép képtelen világosan látni.
Blaise Pascal: Gondolatok, 843.
Egyszer vége lesz ennek a mai világ rendszernek, ezt írja a Biblia. Kezdetben minden igen jó volt, ugyancsak a Biblia írja és ezeket az igen jó állapotokat Isten vissza fogja állítani. Ennek a mai világ rendszernek Sátán a fejedelme, de nem fog örökké uralkodni. Kevés már az ideje, ezért nem válogat az eszközökben, néha a világosság angyalának mutatja magát, néha ordító oroszlánként keresi, hogy kit nyelhet el. Isten mindig betartotta a szavát. Egyszer minden rossznak vége szakad. Aki elfogadta Isten kegyelmét és megtért az örökké élhet majd, aki kitartott Sátán mellett örök kárhozatra jut. Vagyis Isten nem tojik a fejünkre. Isten velünk együtt szenved, látva ezt a temérdek gonoszságot és fertőt, látva azt, hogy mi lett abból az igen jóból, amit alkotott.
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.”
"Egyszer vége lesz ennek a mai világ rendszernek, ezt írja a Biblia. Kezdetben minden igen jó volt, ugyancsak a Biblia írja és ezeket az igen jó állapotokat Isten vissza fogja állítani. "
Amíg az is el nem romlik.
Ha elsőre ennyire belebukott Isten a teremtésbe, semmi nem garantálja hogy bármi is jó marad a második próbálkozása után.
hát adjál Szegénykének még 1 esélyt...
Ezt ismered?
Weöres Sándor:
Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,
csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Az újjáteremtett világban már nem lesz ott Sátán, sem azok az emberek akik Sátán gyermekei voltak. Nem lesz ott a gonosz. Ott már minden tökéletes lesz.
"Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az ÚRban reménykednek, azok öröklik a földet.
Egy kis idő még, és eltűnik a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod.
Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek." (Zsoltárok 37:9-11)
"Az újjáteremtett világban már nem lesz ott Sátán, sem azok az emberek akik Sátán gyermekei voltak. Nem lesz ott a gonosz. Ott már minden tökéletes lesz. "
Szóval azt mondod hogy Isten szándékosan hibás világot teremtett elsőre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!