Logikusan végiggondolva hogyhogy a Sátán a pozitívabb karakter a bűnbeesés történetében?
Egyrészt Sátán volt az, aki igazat mondott, míg Isten átverte őket a Biblia alapjám. Hiszen Isten azt mondta, aznap meghalnak, de ez mégsem történt meg, vagyis a Sátánnak volt igaza.
Másrészt ha nem eszik az ember a fáról, akkor egyszerű háziállatként élne az ember az Édenben, bármi gondolkodás vagy fejlődés lehetősége nélkül.
Hogy lehet mégis Isten a pozitív karakter? Csak mert muszáj abban hinni hogy ő jó, akkor is ha minden ellentmond ennek?
Azért a sátán sem egyértelműen pozitív itt!
Nem lettek olyanok, mint az istenek: tehát nem mondott igazat.
Azért pozitív mégis, mert TUDÁST hozott az embereknek. Mint Prométeusz. Ő is szabályt szegett, és mégis pozitív hős.
"Nem lettek olyanok, mint az istenek: tehát nem mondott igazat"
Nézőpont kérdése.
A 3. fejezet 22. versében Isten maga jelenti ki hogy az ember olyanná lett, mint ők, mert már ismeri mi az hogy jó meg gonosz.
Szóval nyilván nem isten lett az emberekből, de ezek szerint olyan tudáshoz jutott, ami csak Isten (meg talán az angyalok? Ebben nem vagyok biztos) privilégiuma kellett volna legyen.
"Nem a tudást hozta... a JÓ és a ROSSZ tudásának fája, addig halhatatlanok voltak utána halandók, nem a műszaki tudás, mindent tudás fája volt az. "
Tudom hogy a jó és a rossz tudás fája. De gondold végig egy kicsit, milyen az amikor valaki nem ismeri mi az hogy jó vagy rossz.
Ha valaki nem tudja értelmezni hogy neki valami jó-e, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs motivációja semmire. Nem készteti semmi hogy létrehozzon bármi újat, hogy egyáltalán gondolkodjon.
A jó és a rossz ismerete nélkül egy lény legfeljebb az ösztöneitől vezérelve elvegetálna bármilyen környezetben, ami neki adtott, és kész.
A bűnbeesés.
31A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” 2Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. 3Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” 4Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. 5Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” ... olyanok lesztek mint az istenek akik tudják a jót és a rosszat semmi másra nem vonatkozik csak a jó es a rossz ismeretére, és elvenni irigységből a halhatatlanságot az igen az tényleg egy dicseretes tett.
"és elvenni irigységből a halhatatlanságot az igen az tényleg egy dicseretes tett."
Hát igen, ez is egy erősen megkérdőjelezhető tett volt Isten részéről.
Meg ha már itt tartunk, az is, hogy ezek után megbüntette a kígyót. Most akkor tényleg egy közönséges kígyó bujtotta fel Évát? Azaz eredetileg Isten egy értelmes, beszédképes lénynek tervezte a kígyókat is? Vagy a Sátán bújt a kígyóba, és ezzel annyira átverte Istent hogy azt hitte, tényleg a szerencsétlen állat volt a hibás?
"Hogyan függ össze a rossz és a jó tudásával a motivavció? "
Mit nem értesz benne?
Bármilyen motiváció azzal függ össze, hogy az aktuális helyzetedben valami nem elég jó, és látsz valami esélyt arra hogy valahogyan ez jobb legyen.
Na most ha már a jó fogalmát sem érti valaki, akkor a fentebbi gondolatmenet sem születhet meg soha az agyában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!