Ha Isten létezik, miért nincs ennek semmi látszatja?
Elvileg törődik az emberekkel, hiszen az ő gyermekei, mégsincs semmi látszatja hogy valaha tett volna bárkiért is bármit.
Elvileg ő teremtett mindent, mégsincs semmi nyoma hogy bármi is teremtve lett volna.
Ennek ellénére elvárja hogy higgyünk, és megbüntet ha nem hiszünk. Ez elég igazságtalan dolog.
Nem tudunk mihez viszonyítani, nem tudjuk, milyen lenne nélküle, és valóban nélküle. Akiknek van erről tudomásuk, azoknak már minden hiába.
Úgyhogy lehet, hogy van látszata, de nem vesszük észre.
Sajnálatos, hogy emberek a testi gondolkodásuk miatt, nem látják a fától az erdőt.
Isten hozta létre az életet és mindent ami azt szolgálja a törvényeivel együtt.
Hogy jelenleg siralmas állapotok uralkodnak, azt közölte, illetve elmondja az emberi teremtményeinek.
Azt is, hogy miért, és, hogy nem marad minden így. De ettől még az élet zajlik.
Valaki írta, hogy naponta érzi Isten törődését.
Ehhez nem kell csoda, vagy véletlen események magyarázata.
Az, hogy ad esőt, termő időket, levegőt, már maga a törődésének egyik alapvető eleme, ha csak az élethez szükséges alapelemeket említem. A többi már "luxus".
Ha ezt valaki nem látja, azt a szavában úgy írja le, hogy menthetetlen. Semmi sem elég jó neki, hálátlan.
Ádámnak mindene meg volt, még az is ami most nekünk nincs.
És szerinted, megérdemelte a büntit?
Meg bizony.
A Mi "büntetésünk", közel sem lenne olyan súlyos, ha elfogadnánk a vezetését, mint Ádáméké.
Nekik nincs lehetőségük újra élni, nekik a feltámadás lehetősége érvénytelen.
"Sajnálatos, hogy emberek a testi gondolkodásuk miatt, nem látják a fától az erdőt. "
Hát mit kéne látni? Mutass csak egyetlen dolgot, amiről látható, hogy Isten tette!
"miről látható, hogy Isten tette!"
tettes kerestetik! maga rendőr? nyomozó?
Te tetted e tettetett tettet?
Te tettetett tettek tettetett tettese, te!
"De, lehet, evolúciónak hívják."
Az evolúció csak az élővilág változásaira és sokféleségére ad magyarázatot, de arra kérdésre, hogy miért van egyáltalán valami, arra eddig még igazából csak metafizikai válasz született.
"tettes kerestetik! maga rendőr? nyomozó? "
Ha te sem tudod a választ, megkérnélek hogy olyan kérdés alá írj amihez értesz is, ne itt trollkodj! Köszönöm!
"Mutass valamit"
Éppen arról írtam, hogy minden élethez szükséges alapfeltétel, Isten akaratából van.
Valóban nem olvastad el amit írtam, vagy ha igen, az csak felületes betűk sokaságának összeolvasása volt.
A víz a levegő, a Fák, a nap, hold, mind mind némán beszélnek Isten létezéséről.
Valóban nem látod a Fától az erdőt.
"Éppen arról írtam, hogy minden élethez szükséges alapfeltétel, Isten akaratából van"
Már miért lenne Isten akaratából?
Mi van a vízben, a levegőben, a fákban, stb ami ne működne teljesen magától, hanem ami csak Isten akaratából létezhet, hm?
A válaszod alapján nem én nem látom az erdőt, hanem te képzelsz el valami mesebeli táblát az erdő fölé, ráírva hogy "Made in Heavens". Én tökéletesen látom az erdőt. Csak épp semmilyen szignó nincs a fákon, hogy ezeket Isten tette volna oda.
19-es: Először máshogy szerettem volna befejezni a mondatot, mint ahogy sikerült, és elfelejtettem kijavítani, azután vettem észre a hibát, hogy már elküldtem. :) Helyesen "senki nem válaszolt még semmit ami a kérdéssel kapcsolatban" lett volna. De örülök, hogy egy elhibázott nyitómondat számodra az egész szöveg jelentéstartalmát a kukába helyezi, a "gondolkodásod". Azt az álláspontot még mindig fenntartom, hogy semmi ellenérved nincs az általam leírtakra, csak degradálni próbálod a mondandóm teljesen alaptalan negatív jelzőkkel, mert a vitakészséged a béka segge alatt van és ezzel szeretnél győzelmi érzetet adni magadnak.
De akkor ahogy szeretnéd, pont. :)
25.: Értem, nem is tagadtam, amire válaszoltam, ott a szépségre gondoltam, nem a világ létére, de elismerem, hogy hibáztam azzal, hogy nem jelöltem meg melyik részre szerettem volna reagálni. Az, hogy mit látunk szépnek gyönyörűen levezethető az evolúcióban és (ezt az előbb kihagytam) a neveltetésben.
De a világ létét is lehet rengeteg dologgal "magyarázni" a több ezer teremtő istenen kívül is, az ősrobbanástól a szimulációs elméletig rengeteg hipotézissel rendelkeznek az emberek. A hiba ott kezdődik, amikor valaki ezeket alaptalanul elhiszi és minden mást kizár, ezzel limitálva a tudását.
igen, kérdező, pontosan Magától van. Magától istenség ilyen ügyes. Magától leesik minden, amit épp készítesz és elengedsz, és magától visszaemelkedik a kezedbe.
Ja, nem,nem, várj csak, a vallások arról szólnak, hogy lehet visszajutni Magától istenséghez. A tudatos ascensióval foglalkoznak, az "örök hazatéréssel"
Akit ez nem érdekel, az nem foglalkozik ezzel. Marad lent, a művészetek sem hatják meg. És kiír naponta egy ilyen kérdést, hogy lebutázhassa az embereket, és érzékeltesse, hogy ő mily okos. Búsulásra nincs ok, akinek így jó, az ne erőltesse.
***
„A lég, a fellegek, az erdő,
Mikéntha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.
És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…
[…]
És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok."
Komjáthy Jenő: Az örök dal (részlet)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!