Mennyivel hitelesebb bármelyik vallásos csoda történet mint az amit az Észak koreai diktátor és az apjáról terjesztenek?
Az, hogy ha a keresztény csodákat nem hiszi el valaki és attól még nem zárják lágerbe, az nem bizonyíték a csodákra, semmi köze a hitelességhez.
Nem tudom, mit terjesztenek a koreai diktátorról, de azoknak lehetséges, hogy van valami alapja, bár nyilván kiszínezték őket, de az is könnyen lehetséges, hogy koholmányok.
A Bibliát jóval Jézus feltételezett halála után írták, legalább is a Biblia szerint, mert a korai kereszténységről szinte semmit nem tudunk, néhány hírmorzsát kivéve. Sem azt, hogy valóban azok a zsidók írták e, akiket a Biblia említ, sem azt, hogy Jézus valóban élt, sem azt, hogy valóban kereszten halt e meg.
Az köztudott, hogy a kereszthalál a rómaiaknál fenn volt tartva a lázadó rabszolgák számára, ezt csak sokkal később terjesztette ki Diocletianus császár általában a lázadókra és talán más komolyabb bűnösökre is.
Ez a tény kétségeket ébreszt Jézus kereszthalálával kapcsolatban, feltételezhetően csupán egy sokkal később keletkezett legenda és azt is többen valószínűnek tartják, hogy a róla keletkezett történetek is később születtek, ráadásul több képzelt, vagy valós személy összegyúrásából és részben megtörtént, esetleg más személyekkel, részben kitalált legendák alkotják személyét.
Az természetesen igaz, hogy a kereszténység központi alakja Jézus, de létezését csak a Biblia írja, amit egy csomó olyan iratból válogattak sokkal később egybe, amik Jézus feltételezett élete és halála után íródtak és később még ezeket az iratokat is minden valószínűség szerint erőteljesen módosítottak.
A Biblia nincs hitelesítve tudományosan, ez nem lehetséges, Kim Ir Szen családjának a történetei meg nem ismeretesek számomra és nem tudom, milyen kijelentést mivel támasztanak alá, de azok végeredményben ellenőrizhetők, így több esélyt látok arra, hogy közelebb legyenek az igazsághoz, feltéve, hogy nem szemen szedett hazugságok.
# 2O
Hidd el találnának rá szemtanúkat :)
Ha egy személyes barátommal történt szokatlan dolog, de a barátom megbízható, akkor elhiszem neki.
El is mondom a történetét:
Egyik barátomnál - akivel együtt jártunk egyetemre -, kialakult egy láb betegség. Egyik lába rövidebb volt, mint a másik, csak az egyik cipőbe helyezett vastag betéttel tudott járni. Amikor ráadásul fájdalmai is kezdtek kialakulni, imát kért a keresztény gyülekezet presbiterétől. Az ima alatt a lába egyforma hosszú lett. Ez jó pár éve történt, azóta is egészséges és talpbetét nélkül, és fájdalom nélkül tud járni, szaladni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!