Vannak itt olyanok rajtam kívül akik régen hívők voltak de megtagadták? Milyen út vezetett odáig?
Kedves Kérdező!
"amióta nem gyakorlom a hitet, azóta nagy mentális erőt kell kifejtenem a nap 24 órájában, hogy ne roppantson össze a pokoltól való félelem, mint egy anakonda."
A pokoltól való félelmed alaptalan, mert csak akkor lenne releváns, ha létezne egy konzisztens vallás. Viszont ilyen nem létezik! Vagyis csak akkor lehetnél igazságos és tisztalelkű, ha az összes istenben és az ezek istenek vallásaiban is hinnél. Ehhez a hithez, viszont kevés lenne a napi 24 óra!! Tehát értelmetlen a félelmed!!
10 "Hallod ezt a kopogást? Épp most ácsolod a poklot magadnak. "
ezt az istened mondta neked? Mondd meg neki, hogy ha van hozzá ereje és hatalma, sújtson halálra itt a laptop előtt!
ha nem teszi, akkor kénytelen vagyok hazug, tehetetlen entitásnak nevezni.
10-es vagyok
Kedves Kérdező!
Az alultájékozottságod Isten milyenségéről, és az ellene szóló eszelős gyűlöleted kombinációja az az a bizonyos "kopogás". Érted az analógiát? Bele fogsz őrülni, az lesz a te poklod. Ezt nem az Isten súgta nekem, ugyan. Ez csak mezei emberismeret. Magad ácsolod a poklot magadnak.
Nem, nem fog a laptopod billentyűzete előtt halálra súlytani. Kinek lenne jó az? Mi értelme lenne? A kis kalapácsoddal, amivel épp most poklot ácsolsz magadnak, akár paradicsomot is építhetnél. Minden eszközöd megvan hozzá.
Inkább arról mesélj, mi az a trauma v traumasorozat, ami eljuttatott idáig.
Lucifer is istenként emlegeti magát.
Te lehet róla beszélsz. Vele kapcsolatban 100%igazad van, csak annyi hogy ö maga a satan.
Neked fogalmad sincs milyen az igazi Isten. Csalódtál emberekben akikről azt gondoltad hogy jok kellene legyenek stbstb.sok rosszat kaptal, nem torődtek veled de tudd meg az Én Istenem szeret teged igy ahogy vagy! És igen nagyon szeret!!
Csak azt kivánom neked teljes szívemből hogy ismerd meg az ő szeretetét amely olyan nagy amilyen tavol van a napkelet a napnyugattól es olyan mély amilyen magas az eg a foldtől..-idéztem a bibliábol.
A másik dolog: ne foglalkozz azzal hogy mas mire kényszeritett ra.
Szerintem nem kényszeritett ra senki, csak te rosszul értelmezted. Ök valószínüleg azt tartották helyesnek, és akarták neked is ugyanazt tanitani mert mindenki aki szereti a masikat akarja az általa megértett jót továbbadni(ha gyermekérol van szo)
Az ők nézőpontjukból az volt a helyes.
Te saját magad kell meggyőződj saját magad számára arról hogy mi a helyes, ahelyett hogy őket hibáztatnád mert "rákényszerítettek". - ez se túl felnőtt gondolkodas.
Te ne foglalkozz azzal hogy regebb igy vagy -ugy volt.. te magad győződj meg az Istennel kapcsolatos dolgokról.
Sokan fogják úgy fel a mai helyzetet, hogy a sátán uralkodik a mai világban, azért van a sok rossz, a sok bűn, a sok gonoszság.
Ha Isten uralkodna, akkor faramuci lenne ez az állapot.
Csakhogy igen kérdéses, hogy mióta van ez, miképpen történik és hogyan?
Jézus életében is kellett, hogy legyen hatalma, hiszen magát az Istent is meg tudta öletni, lényegében legyőzte őt a gonosz.
A tanítványokra is hatással volt, Júdás nem hiába árulta el és Péter is megtagadta, ennyi kiderül a Bibliából.
Na de a Biblia lényegében utána íródott, az íróit is befolyásolhatta a sátán, ha egyszer ő van és volt hatalmon, akkor világos, hogy a Biblia is az ő műve és semmi sem úgy van benne, ahogy annak lennie kellene, ha tényleg Isten sugalmazta volna.
Azt, hogy miért pont így íródott a Biblia,(?) - tudja az ördög!
:)
"Átok alatt megesküszöm hogy az istenhez való hozzáállásomat soha nem változtatom meg."
Ok,de most ettől neked jobb lesz?
Nincs értelme átkozódni,hiszen ezzel csak még jobban gyűlik benned a keserűség.
"De mindenekelőtt átkozott mindenki, aki beszédével vagy imájával rákényszerített arra hogy keressek egy olyan istent akit mindig is gyűlöltem, ám a pokoltól való félelem erősebb volt."
Ne foglalkozz a pokollal,és egyáltalán semmivel,ami Istennel kapcsolatban félelmet kelt benned.Minél többet foglalkozol vele,azzal csak erősíted magadban a félelmeidet.
Számomra igen érdekes,hogy egyes keresztény ágazatok milyen betegnek tüntetik fel a rajtuk kívül álló világot,miközben fel sem tűnik nekik,mennyire beteges dolog egy büntető,állandóan számon kérő Istenben hinni,pl.igazságos isteni ítéletnek elfogadni olyan dolgokat,mint,hogy aki nyugalom napján fát szed,az köveztessék halálra.Ez igazságos,csak mert a Bibliában szerepel...Nem ragozom.
Meg fogod találni a saját utadat,a boldogságodat,bízz magadban!
Kedves Kérdező!
Ott kezdeném, hogy régen abban hittem, hogy Isten márpedig nincs. Ezt megtagadtam. Az út nem volt könnyes, érzelemmentes volt. Nihil viszont volt. Nem volt benne félelem.
A te hozzászólásodban rengeteg érzelem van.
Örülök, hogy istent írtál és nem Istent. :) Ugyanis akiről te írsz, az valóban nem az Isten.
Megijedtél, félelmet keltettek benned, ezzel manipulálttá váltál - nem gondolkodtál. Érthető a haragod, becsapottnak érzed magad. De ha jobban belegondolsz, magadnak köszönheted. Elvakult voltál. Mindenképp menekülni akartál, meg akartad úszni és nem néztél körül, nem gondolkodtál el azon, amit hallgattál - ez normális emberi reakció ilyenkor. Miért másokat hibáztatsz a saját döntéseidért? Most sajnálni kéne téged? Vagy te is most itt ijesztgeted a népet, ahogy veled tették? Akkor miben különbözöl tőlük? De most tényleg! Gondolj bele! Igazából magadra haragszol, hogy buta döntést hoztál. És ezt most szétkürtölted. Azt hiszed, számít, hogy "átok alatt megesküszöl" c. drámát játszol? Ne pörgesd magad bele! Nem tesz jót annak a mentális állapotnak, amiben vagy. "nagy mentális erőt kell kifejtenem a nap 24 órájában, hogy ne roppantson össze a pokoltól való félelem". Esetleg fordulj orvoshoz, ha tényleg ekkora a probléma. Mondanám,hogy teológiailag is van megoldás a problémádra, de az csak olaj a tűzre. Fordulj pszichológushoz! Komolyan mondom!
13
Nem akarok itt belevágni a mesélésbe.
Nem ácsolok magamnak semmilyen poklot, hanem bármi amit mondok vagy teszek, arra való hogy szétfeszítse azt a poklot, amiben felnőttem.
19
Rosszul látod. Nem vagyok felelős abban hogy úgy alakult ahogy. Matematikailag lehetséges lett volna hogy sokkal korábban változzon a helyzetem, azonban ehhez annak az erőnek kellett volna létrejönnie, amely által szembe lehet szállni egy (teljesen) mindenható(nak tűnő) entitással.
"Mindenképp menekülni akartál, meg akartad úszni és nem néztél körül, nem gondolkodtál el azon, amit hallgattál" Ez nem felelősség, és nem magamnak köszönhetem. Akkor köszönhetném magamnak, ha legalább részben szabad akaratból fogadtam volna el. De nem abból volt.
Az átok pedig annál inkább be van pörgetve, ugyanis az identitásom része hogy megtagadom ezt a valamit, akár isten akár nem. Ez nem puszta indulat.
Nem, nem kell sajnálni. Irreleváns hogy ki minek értékeli az egészet, persze a pozitív indulatot értékelem.
De ha mindenki azt mondaná hogy egy idióta vagyok és pusztuljak el, az sem fog érdekelni, nem fogok változtatni magamon.
Hogy miért irtam ki mégis? Éppen olyan kedvem volt, ennyi. Meg vannak érdekes válaszok.
Amúgy mivel is ijesztgetem a népet?
"Esetleg fordulj orvoshoz, ha tényleg ekkora a probléma. Mondanám,hogy teológiailag is van megoldás a problémádra, de az csak olaj a tűzre. Fordulj pszichológushoz! Komolyan mondom!"
Ez nem olyan dolog amibe kívülről bele lehet nyúlni. Vagy sikerül belső erők által sikerre jutni, vagy valamilyen módon szétesik a rendszer és vége lesz a pályafutásomnak. Van ilyen.
Egyébként, mi volna az a teológiai megoldás szerinted? Puszta kíváncsiságból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!