Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Kreacionisták, abba belegondol...

Kreacionisták, abba belegondoltatok, hogy tulajdonképpen hazugnak állítjátok be Istent?

Figyelt kérdés

Induljunk ki abból, hogy a Bibliai teremtéstörténet szó szerint igaz, ahogy állítjátok. Oké, 6000 éve, 6 nap alatt.

Viszont akkor ugyan mi oka lehetett Istennek arra, hogy teremt egy olyan világot, amiben az égvilágon semmi nem utal arra, hogy az csak 6000 éves lenne? Éppen ellenkezőleg, gyakorlatilag az élőlények, a fosszíliák, a hegységek, kontinensek, csillagok, stb mind sok millió és milliárd évesnek tűnnek.

Szerintetek Isten szándékosan teremtett úgy, hogy átvágja vele az emberiséget?



2017. dec. 5. 20:04
1 2 3 4 5 6
 41/51 Pombe ***** válasza:
89%

#19: "A tudomány mai állása szerint (puskázni is ér) hogy alakult ki az ember úgy, hogy szaporodásra képes volt? Ugyanis az ember a lépet kivéve nem tud élni, nem hogy szaporodni egyik szerv, illetve biológiai segédanyag nélkül."


Hulla egyszerű. Úgy hogy a közös ős, amiből az ember is kialakult, már tudott pont ugyanúgy szaporodni, mint az ember, és minden olyan szervvel rendelkezett, amivel az ember most. Amúgy még a baktériumok is képesek az ivaros szaporodás bizonyos formájára. Nem tudom, hogy mi ebben a nagy durranás.


Csak kifejlett baba-korodban van szükséged az összes szervedre, nem egyből a megtermékenyült petesejt korodban. Mi nem autók vagyunk, amikben rögtön készen egyszerre minden alkatrésznek a helyén kell lennie. Te ilyen autószerűen születtél a világra?


Azt hittem, hogy a szív nélkül éltél te is kezdetben, mint megtermékenyített petesejt, és a szív először kétkamrás egyszerű cső formájú halszív volt, ami először szinte semennyire se működik, és amikor végre igen, akkor a kezdetleges primitív szervezeted is kezd ahhoz igazodni, és megváltozik annyira, hogy végül teljesen a szív működésétől válik függővé.


Egy magyarázó és kisarkított példa:

Eleinte úgy is tudsz pizzát vásárolni, hogy tudod hol van a pizzabolt, és hogy hogyan kell oda jutnod, de a pizzabolt fejlődése során már meg lehet vásárolni a pizzát mobilon is. Egyre többet rendelsz mobilon (a mobilprogramok fejlődése egyre egyszerűbbé teszi a vásárlást), így idővel teljesen elfelejted, hogy hol van a pizzabolt, és azt is, hogy milyen busszal kellene odamenni (ill. mások lettek közben a buszjáratok, a pizzabolt máshova költözött stb.), és teljesen függővé válsz a mobiltól, tehát amikor a mobil elromlik, akkor éhen halsz. De kezdetben nem kellett a mobil, és a mobil egyre nagyobb arányú fejlődése miatt mindent elfelejtettél a házadon kívüli közlekedési lehetőségekről, mivel kialakult a teljes mértékű függőség a mobil és közötted, ahogy a szív és az egyéb szervek között is.


Az új szervek tehát az evolúció során ugyanígy egymástól függetlenül ki tudtak alakulni, és a fejlődésük során (több generáció alatt) változnak át fokozatosan úgy, hogy hosszú idő után a szervezet nélkülözhetetlen elemévé váltak, amikor idővel a szervezet többi eleme is elkezdett az új dologgal "összeolvadni". Pl. eleinte a testfolyadékok csövecskék (erek) nélkül szabadon áramlottak a szervezetben (ma is van ilyen életforma), azután ahogy a szervezet kissé bonyolódni kezdett már, néha hasznossá vált, ha a testfolyadék kissé célzottabban áramlott így úgy terelelődve, végül a terelő modulok egyre inkább csövekké "nőttek" össze, és idővel egyre hasznosabbá vált, ha valami kisebb lökést is adott az áramlásnak (mert pl. ahogy nőtt generációkon keresztül az átlagtestméret, egyre jobban megérte célzottan továbbítani a testfolyadékot - az áramlást egyszerűbb férgeknél, pl. maga a test ritmikus mozgása is tudja pumpálni). Ilyen lökőmechanizmus mindenfelé véletlenszerűen kialakult a szervezetben (pl. a halak, kétéltűek és hüllők testében különleges, pulzáló nyirokszívek találhatók a nyirokerek mentén ma is), de idővel koncentrálódik a dolog, és kialakul a szív. Vagyis előbb volt testfolyadék áramlás, és primitív csövezés, és késöbb lett a pumpa. Idővel a csövezés teljesen függővé vált az egyre erőteljesebben működő pumpától, és külön-külön már semmit se értek. Ilyen új szerv kialakulásának éppen jelenleg történő evolúciós kialakulására ma is látunk példákat (pl. egyes mai élveszülő gyíkoknál a tojásüzem folyamatosan háttérbe szorul az új szerv, a miénkhez hasonló placenta kialakulása közben).


Ilyen hulla egyszerű a magyarázat, és kb. ezt látjuk a megtermékenyített petesejt fejlődése során is. Csak nem kell annyira butuskának lenni, hogy kizárólag a felnőttkori állapotunkat hisszük kész állapotnak. A mi esetünkben a felnőtt rendszer bennünk csak a leghosszabb, és legutolsó állapota a megtermékenyített petesejt formálódásának, mert egyébként minden más és más új állapota is kész és teljes, csak ezek a kész állapotok fennmaradási idejükben különböznek egymástól.

2017. dec. 7. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/51 Pombe ***** válasza:
88%

#33: "Megtaláltad benne azt a részt, ahol arra utal, hogy a teremtést átvitt értelemben kell érteni?"


Hát pl. ott ahol Jóbnak elmondja Isten, hogy a Földnek szélessége van, és a széléről le lehet esni, meg sarokköve, meg oszlopai, meg alapja van... Tudtommal a gömbFöldnek nincs szélessége, max. a lapos korongnak, vagy négyzetes alapú testnek (emlékeim szerint így is ír a Biblia a Földről), és... stb.... ja, és mielőtt nagyon beleélnéd magad, nem igaz, hogy a héberben a kör szó gömböt is jelentene...


És majd azt is magyarázd meg, hogy ha szó szerint van minden leírva a Bibliában, akkor miért lehetséges az, hogy vannak olyan kreacosok, akik a lapos Földben hisznek ma is, mert szerintük a Biblia igenis arról ír, míg más kreacosok meg a tudósoknak hisznek, hogy a Föld gömbölyű, és ezek szerint mégse értik szó szerint a Bibliát. Vagy hogy van ez?


Segítenél??? Ezek közül mindent szó szerint kell venni? Azt hogy lehet csinálni?


Vagy amikor elmúlt az özönvíz, és utána lett az első szivárvány szövetségkötés gyanánt, azt is komolyan kell venni? Addig vakok voltak az emberek, mivel nem létezett a fénytörés? Apropó! Hogy létezhetett fénytörés nélkül addig az egész komplett univerzum?


Tudod, ha kiszámolod, hogy özönvíznél mennyivel nőtt meg a vízmennyiség 40 nap alatt, akkor az jön ki, hogy gyakorlatilag az alulról és fentről jövő vízmennyiség a Föld felszínét konkrétan szétrobbantaná. Egy ember egyszerűen szétlapulna a víznyomástól, és szó sem lehetett az aféle naiv elképzelésről, hogy valami erős nyári záporszerű... :D


Help, plíííz! Brühühühü...:(


Vagy te egyszerre hiszel Mózes első könyvében az első két fejezetben is? Az elsőben az emberpár tök utolsónak egyszerre teremtődik meg, a második fejezetben viszont minden létező életforma előtt a férfi teremtődik meg, és a nő tök utoljára. Itt vannak más komoly sorrendi különbségek is, pl. a madarak megjelenése esetén...


Mondhatjuk, ha csak az egyik sorrendet hiszed valósnak, akkor nem vetted szó szerint a Bibliát, bár ebben az esetben azt is mondhatjuk, hogy nem hiszel a Bibliában, nemde?


A nyúl kérődző állat a Biblia szerint. Szó szerint kell vennem? Dobjam ki a tanulmányaimat az ablakon?


Ha ezeket megválaszoltad, hogy hogyan kell szó szerint értelmezni, akkor majd sorolom még a problémáimat...

2017. dec. 7. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/51 Pombe ***** válasza:
88%

#35: "A Genezist meg amúgy sem lehet szimbolikusan érteni. "


Hát ha neked sikerül szó szerint értelmezned (lásd. két különböző teremtési sorrend), akkor kimegyek a Deák térre búvárruhába, és mandolin kíséret mellett lírikus szerelmes dalokat adok elő a metró fel-lejáró tetejéről. :D


#35: "Fordítva csináljuk kérdező, te a világ alapján értelmezed a Bibliát én meg a Biblia alapján értelmezem a világot. Ez van."


Jó, ezt tudjuk mindenki olyanról, aki nem a természetben megfigyelhető jelenségekből következtet, hanem az írott szövegből mindenképp, de azért ezt így pökhendin beismerni... nem szokás még tőletek se, mert alapvetően elég ciki... Tudod?


Hallottál már a koncepciós perekről? Hát az ilyesmi: egy előre megtervezett koncepció szerint lefolytatott olyan per, ahol bármilyen tény kerül elő is a per folyama alatt, amely a vádlott ártatlanságát bizonyítaná, hát a döntnököket az semmiben se fogja befolyásolni az előre elképzelt ítéletükben.


Általában az emberiség többsége az ilyen magatartást mélységesen megveti, a művészet kigúnyolja... ööö... pl. itt is:


https://www.youtube.com/watch?v=BHrwveyy4II


Idézném a lényeget:

- Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!

- Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!


Itt a film készítői a nézők részéről egy keserű kacagást várnának el, vagyis hogy a néző mélységesen elítéli a Virág elvtárshoz hasomló emberi attitűdöket...


Azért az szokatlan, hogy valaki a prekoncepcióját büszkén fel is vállalja, nem pedig valahogy kimagyarázza... Azért az utóbbira tényleg nincs benned minimális igény?


Mert így ez nekem valahogy nem igazán tűnik normális dolognak... :(


Fogadni mernék, ha egy ilyen bírósági perben, mint ártatlanként neked esnének, hirtelen elkezdenéd másképp értelmezni a tényeket, mint most. Pl. annak idején elítéltek embereket halálra, mert szerintük nem szó szerint értelmezte a Bibliát, hiába állította az elítélt, hogy nem is igaz, mert ő értelmezi szó szerint a Bibliát...


Hogya' vannak ezek a dolgok, koma?

2017. dec. 7. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/51 Pombe ***** válasza:
88%

#37: "Köszi teremtésszakértő. :)

Lehet nem tudtad, de erre a kreacionizmusnak is van magyarázata. Nyugodtan utána lehet nézni. Bár feltételezem már megtetted és hülyeségnek tartod. Csak azt nem értem, miért próbálsz/próbáltok vitát szítani."


Nem, nem! Ti akartok az iskolákba furakodni a természettudományos "érveitekkel" nem mi! És nem! Nagyon nem szeretném, ha a gyerekeknek pl. azt kezdenétek el tanítani, hogy mondjuk a nyílt sebre érdemes megáldott püókhálót tenni, mert valamelyíkőtök ezt olvassa ki igaznak valami szent könyvből.


Persze, hogy meg van a válasza a kreacionizmnusnak is mindenre, mint ahogy csörgősipkásnak is, meg a retardáltnak is... csak kellene lenni igénynek arra az egészséges emberben, hogy mind a két oldal érveit komolyan megrágja, hogy valószínűsíthesse, hogy a két táborban hol tartózkodik a több csörgősipkás. Tudod, elő szokott fordulni, hogy olykor nem veszik magukra a csörgősipkát azok, akiknek az a fejükön kellene, hogy legyen, és ha nem csörög az a sapka, akkor bizony nincs más, az értelem alapján kell dönteni. Neked ilyenre nincs igényed?


Mert ha nincs, akkor lehet, hogy nem veszed észre, de... - jé!!! A király meztelen! :D

2017. dec. 7. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/51 Pombe ***** válasza:
83%

Ja... #37


Fogadjunk, hogy ezt nem fogod érteni: "Ti akartok az iskolákba furakodni a természettudományos "érveitekkel" nem mi!"


:D

2017. dec. 7. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/51 Pombe ***** válasza:
86%

#19: "Legalább azt ismernétek, amit kiröhögtök."


Az ID egyszerűen bujtatott kreacionizmus. Pont. Szimplán oktatáspolitikai vargabetű. A kreacionizmus azért nem tudott az iskolákba bejutni, mert a természettudományos szemléletmód nem engedi meg, hogy egy semmivel se visszaigazolt elképzelést tényként kezelve (pl. varázslás), magyarázatként használhatnánk bármi valóban létező dolog megjelenésének kiváltó okaként. Ez teljesen logikus is. Ezért a kreacionizmus kitalálta, hogy fordít a dolgokon, és úgy akarja eladni magát az ID álnév alatt, mintha a természeti jelenségekből következtetne Isten létére. Magyarán azt akarja elhitetni velünk, hogy egy igazi ID-s még csak azt se tudta soha kezdetben, hogy mit ért az emberiség az Isten szó alatt, hanem ahogy elfogulatlanul vizsgálta a természeti jelenségeket, elemeket, azok működése alapján jött rá hosszú idő után, hogy egy nem látható, nem tapasztalható értelmes építésznek kell lennie a dolgok mögött (így most nem állíthatják, hogy Isten szavával varázsolt, csak értelmes tervezésről beszélnek). Na, most ezt az infantilis politizálást, még egy hatéves jobban fejlett gyerek is kiröhögi, mert annyira átlátszó.


Itt egy kutyaféle: [link]


Ilyen kutyát semmilyen emberi mérnök nem tud készíteni farkasból, viszont biztosan tudjuk, hogy ezt a farkas jellegű lényből hozta létre a háziasítás során működő evolúció (ezt még a kreacionizmus is kénytelen elismerni). Ha az evolúció (kreacosok szerint mikroevolúció, ami amúgy ujjból szopott mikroevolúció, mert a tudomány totál mást ért alatta) a szemünk láttára úgy tudja átalakítani az élőlényt, amire mi még csak minimálisan se vagyunk képesek közvetlen tervezői munkával, akkor nyugodtan tényként kezelhetjük, hogy az evolúció az egyetlen igazolhatóan létező értelmes tervezőnél (ember) milliószor jobban tervez és módosít élőlényt, magyarán hogy a bánatba juthatna a kreacionista olyan következtetésre, hogy az élőlények formálásához értelmes teremtő kell, amikor a kreacionista is láthatja, hogy minden létező ismert mérnöknél az evolúció sokkal ügyesebb? De egyszerűen vaknak tettetik magukat, az egyszerűbb.


Mintha az abszolút kezdő tervezőtanonc azt találná ki, hogy a világhírű építőmester azért nem hozhatta létre a vizsgált palotát, mert ő maga, a tervezőtanonc, nem volt képes palotát tervezni. :D

2017. dec. 7. 02:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/51 Pombe ***** válasza:
84%

A hat nap...


Akkoriban az összes kultúra nem a 24 órát értette egy nap alatt, mint mostanában mi, hanem azt, hogy egy sötét és fényes ciklusban a fényes ciklust nevezte napnak, és nappalnak is. A Biblia egyértelműen a genezisben is a nap alatt egyszerűen a fény idejében történő eseményeket sorolja. Nincs semmiféle konkrétum arra vonatkozólag, hogy a fényes ciklusban mennyi idő telik óra szerint.


A Biblia világosan többször is ír arról, hogy vannak olyan események, ahol a nappali rész és az esti rész egyben kell mérnünk (ez a mostani, modern nap szó értelmezése, ami nem ugyanaz, mint a biblikus), de ilyenkor ezt különszedve is tárgyalja. Pl. 40 nap és negyven éjjel esik az eső...stb...


A héber kultúrában és más népek kultúrájában is csak sokkal később terjedt el az a nézet, hogy a nap szó alá bevonták az éjszakát is. A zsidók esetében akkoriban a fénnyel kezdődött a nap és napnyugtáig tartott (ezt mutatja a terméskor is a felsorolás), és lényegtelen volt az elnevezést tekintve hogy konkrétan milyen hosszú volt a nap. Az egy nap volt, és kész.


A Biblia a fény megjelenését ünnepli, mert az az élet , a létezés jele. Az estét ezért szigorúan elválasztja a nappaltól. A nappal és a nap szó egyszerűen szinonima, minden akkori kultúrában is. A Biblia később a jelenések könyvében világossá teszi, hogy Isten fénye az, ami az eget beragyogja, mert majd eljön az idő, amikor soha nem lesz majd éjszaka, csak fény lesz, vagyis az utolsó nap egyúttal végtelen hosszú lesz. És a teremtésben ezért nincs kezdetben Nap, mint csillag, mert Isten fénye ragyogja be a Földet igazán, a Nap csak jelzőfény, mint a Hold is.


Szó szerint ez van leírva a Bibliában, márpedig akkor ezt is kell elfogadnunk, nemdebár?

2017. dec. 7. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/51 anonim ***** válasza:
0%
Ennyi kamu rizsát, amit itt összehordott Pombe/Cerevisiae. Látszik, hogy maga sem biztos a törzsfejlődésben, és a félelmét/bizonytalanságát sok mellébeszéléssel próbálja leplezni. De legalább ő is bizonyítja, hogy a törzsfejlődés nem tudományos tény, hanem ki kell dumálni:)
2017. dec. 12. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/51 anonim ***** válasza:

Mondd, 42%-os!

Előfordult már, hogy te valahova INFORMÁCIÓT hoztál, ami ráadásul VÁLASZOLT a kérdezőnek?

2017. dec. 12. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/51 anonim ***** válasza:
100%

"Ennyi kamu rizsát, amit itt összehordott Pombe/Cerevisiae. Látszik, hogy maga sem biztos a törzsfejlődésben, és a félelmét/bizonytalanságát sok mellébeszéléssel próbálja leplezni. De legalább ő is bizonyítja, hogy a törzsfejlődés nem tudományos tény, hanem ki kell dumálni:)"


Na hát az látszik hogy te is tudod, hogy a kreacionizmus már rég megbukott. Hisz ha lenne érv, ami mellette szólna, azzal jönnél, de így, hogy csak néhány mondatnyi gyalázkodás minden, ami tőled telik, míg a másik oldal megalapozott tényeket és elméleteket vonultat fel, nos, köszönjük hogy újfent bebizonyítottad, hogy csak az ostobák dőlnek be az ilyen sületlenségeknek, mint hatnapos teremtés meg 6000 éves univerzum :)

2017. dec. 12. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!