Van lényegesebb különbség hit szempontjából a három állítás között?
"Az Isten ilyennek teremtette..."
"Az evolúció során, ilyenre fejlődött..."
"Az evolúció alkalmazásával, Isten ilyenre formálta..."
-----
Lehet mondani, hogy a vallásos agresszívabb, az evolucionista pedig intelligensebb, de a Gyakori Kérdéseken eddig mind a két oldal tudta cáfolni/igazolni magát valamilyen formában.
Így kész érvek nélkül, inkább a hitre tenném ezúttal a hangsúlyt, miben különbözhetünk ilyen téren?
Hát, annyit biztosan tudunk hogy ma működik az evolúció, hiszen a variáció, replikáció, szelekció hármasa bárhol megfigyelhető, ahol pedig ez a három feltétel teljesül, ott evolúció zajlik (akár egy virtuális környezetben is, ezért működnek az evolúciós algoritmusok is). A kövületek alapján pedig egyértelmű hogy régen is ugyanígy működött.
Hogy a folyamat mögött Isten áll-e, az valóban hitkérdés, de hogy a folyamat létezik, az nem is kérdés. Szóval a különbség ebben van, hogy egy hívő intelligenciát, tervezettséget lát az egész mögött, egy nem hívő pedig egyszerű törvényszerűséget.
Felvetéseid közül egy biztosan hamis. A GYK-n ilyen kérdésekben soha senki sem tudott igazolni/cáfolni semmit. Sőt, az életben se. Meggyőződve lehet valaki, hogy az ő állítása/cáfolata igaz, de ettől az még nem az.
Az ok rendkívül egyszerű. A vallás hiten alapul. A tézisei is. Ez nem azt jelenti, hogy nincs bennük logika, sőt. Csak az alapállítás (isten létezik) hamis. Vigyázat!!! Az állítás hamis, mert leszögezi, hogy ő ezt tudja valahonnan. Nem tudja, hiszi. Óriási különbség. Mint ahogy az ellenkezője is: isten nem létezik. Ez is hamis! Ezt is csak hiszi, aki állítja. Tudni nem tudja.
Emiatt az első állítás élesen ellentmond a másodiknak. Az első leszögez valamit, amiről semmit sem lehet bizonyítani, se cáfolni. Csak hinni lehet. A másodikat tudományos eredmények támasztják alá, és senki sem tudja azokat cáfolni (már rég kiosztottak volna Nobel díjat érte). A harmadik állítás pedig egyszerűen zagyvaság, két össze nem illő dolog összemosása, pusztán, mert az állító úgy véli, feloldotta a problémát. Nem oldotta fel, inkább nem érti a problémát.
Elnézést az előbbi okfejtésért, a kérdés egy lényeges részét nem vettem figyelembe.
HIT SZEMPONTJÁBÓL nincs lényeges különbség. Joga van bárkinek ezeket külön külön, vagy együtt hinni. Csak fontos tudnia, hogy ő ezeket hiszi, nem tudja.
Van.
Az első a helyes és igaz állítás.
Egy igazság van, több nem lehet.
Isten nem használta a fejlődést, a fajok kialakulásához, hanem mindent fajt egyénileg teremtett, és azon belül szaporodtak.
"Joga van bárkinek ezeket külön külön, vagy együtt hinni."
Kettes vagyok. Én még azt sem mondanám, hogy hiszem. Azt írtam, el tudom fogadni. Ez azt jelenti, hogy szerintem létezhet olyan világmagyarázat, amiben mindhárom állítás egyszerre igaz. Egy ilyen világmagyarázatban ezek az állítások ugyanarra a dologra vonatkozóan, 3 különböző aspektusból tett kijelentések lennének.
Mivel semmilyen isten nem létezik, így az 1. és 3. állítás alapvetően fals.
Egyedül a második állítás a helyes.
A különbözőség,az Istenről való vélekedés különbözőségén alapszik.
1.Isten mindenható,s akár egy szempillantás alatt is képes ilyenné teremteni.
2.Nincs Isten.
3.Isten mindenhatósága,az élet létrehozásán nem mutat túl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!