Mikor kapunk egy pontos választ a Szentháromságra?

Más az a válasz amit ember megért,az megint más,hogy még maga a válaszoló sem ért.

De még az sem érti aki most nekem beszól.

Ha jól tudom, Jézus megkeresztelkedésekor nyilatkoztatta ki magát a Szentháromság. A felhőből az Atya szózata hallaatszott, Jézus volt a Fiú, a Szentlélek pedig galamb formájában leszállt.

De szerintem ezek annyira meddő viták, melyek már évszázadok óta folynak. Nem hinném, hogy Isten bárkit a pokolra küldene csak azért, mert teológiailag nem jó álláspontot vallott róla.

Ezt a kérdést keresztény ember nem tudja neked megválaszolni, mert hite szerint a két állítás egyszerre igaz (van is rá teológiai terminus: Szentháromság-egy-Isten).

Valójában ugyanazon egy Isten háromféle megtestesülési, megnyilatkozási formája: az Atya a teremtésben és a parancsolatok kinyilatkoztatásában nyilvánult meg, a Fiú azáltal, hogy az íge testté lett, azaz Isten megtestesült, a Szentlélek pedig kitöltetett a hívő emberekre.

Teológiailag az, hogy Jézus Isten "fia" valójában egy szimbólum csupán, mivel Jézus maga is Isten, "egy az Atyával", ahogy maga mondta, azaz nem különbözik el tőle, csak azáltal és addig, amíg emberi testet öltött.

A Szentlélek sem különül el az Atyától attól, mert minden hívőre kitöltetik, azok pedig magukban hordozzák, hanem pont ellenkezőleg: élő kapcsot hoz létre Isten és a hívő között, azáltal, hogy Isten Szentlelkét (Szentszellemét) magába fogadja. De ez a Szentlélek, vagy más teológiai terminus szerint Szentszellem nem szakad el, nem tépődik ki az Atyából arra az időre sem, amíg a hívőben munkál.

A Fiút és a Szentlelket tehát az egy Isten részhalmazaiként lehet felfogni. Istent pedig, ha már hasonlítod valamihez, nem egy osztódással szaporodó élőlényhez lehet hasonlítani, hanem egy olyan sokágú fához, vagy sok karú poliphoz, amely több irányből egyszerre közelít az emberhez, vagy fonja át az életét.

Az ember pedig külön-külön érzékeli az összetartozó részeket, mert egyszerre nem képes átlátni, befogadni, felfogni.

Egy hegy is lehet az egyik oldalán meredek, sziklás, a másik oldalán lankás, lejtős, egyes részein erdős, másokon kopár. Aki az egyik oldalát látja, azt mondja: ez a hegy lankás, aki a túloldalán lakik, azt mondja: ez sziklás és kopár, pedig valójában ilyen is, olyan is, csak az ember természetéből adódóan nem láthatja be egyszerre, hacsak nem felülről pillant rá egy repülőgépből.

Ezek az emberek, akik a hegy különböző oldalain laknak, különböző néven is illethetik a hegyet, az egyik elnevezi mondjuk Sziklakőnek, a másik valamilyen Lankának, a harmadik pedig xy dombnak, valójában viszont ugyanazon hegyről beszélnek.

Isten, aki a keresztények hite szerint a három dimenzión is kívül áll (azaz úgy lát rá a mi valóságunkra, mint mi a síkra, a kétdimenziós alakzatokra, azaz EGYBEN, EGYSZERRE és MINDENT lát, a teljes téridőnket beleértve) a maga valóságában felfoghatatlan. Mi emberek csak három megnyilvánulási formáját ismerjük, mert ennyit közölt velünk a keresztény teológia tanúsága szerint, a teljes valója viszont ebben az életben megismerhetetlen az ember számára.

Ezért tanítja a keresztény teológia, hogy a csak a halál után ismeri meg a hívő Isten igazi arcát, akkor találkozik vele először a maga teljes valójában (innen ered az az ószövetségi ihletésű tanítás is, hogy aki meglátja Isten arcát, meghal).

A keresztények tehát nem adhatnak neked "pontos választ" a Szentháromság misztériumára, mivel hitük szerint az erre való pontos válasz ebben az életben nem elérhető, de az isteni terv része, hogy a maga idejében megismerd.

A keresztény hit tükrében a halál pillanatában szállsz fel arra a "repülőre", amiről először átláthatod a maga valóságában és teljességében azt a "hegyet", aminek addig csak egyes oldalait láttad be (ennél a kicsit erőltetett, de szemléletes hasonlatnál maradva).

Az ember az Isten teljes valójából még annyit sem foghat fel, mint amennyit egy hangya az emberből, akinek a cipője orrával találkozik. A hangya, ha gondolkodna, azt a cipőorrot azonosítaná az emberrel, amit képes belátni, érzékelni és felfogni.

Isten a keresztény tanítás szerint nem "merül ki" az Atyában a Fiúban és a Szentlélekben, hanem ennél is sokkal több, és egészében megismerhetetlen.

Tulajdonképpen az Atya szóba sűríti a keresztény teológia Isten mindazon jellemzőit, tulajdonságait, amelyek háromdimenziós kis valóságunkban emberi érzékszervekkel megtapasztalhatatlanok, emberi aggyal pedig intellektualizálhatatlanok.

Az Atya az Isten láthatatlan oldala, amit az isteni tervnek csak egy adott pontján érthetünk meg. Odáig ugyanúgy el kell jutnunk, fel kell fejlődnünk, mint ahogy évezredekig kellett fejlődnünk ahhoz is, hogy rájöjjünk, hogy például a Holdnak van egy számunkra soha nem látható oldala, amelyet a mi szemünk számára sosem világít meg a nap fénye (megint csak tökéletlen hasonlat, de talán érzékelteti a Szentháromságban rejlő titkot).

Az "Atyáról" teológiailag semmit sem tudunk, csak azt, hogy valamiért jónak látta megteremteni a világmindenséget, hogy az emberrel terve van, és hogy ezen a terven belül konkrétan mit vár el (az Atyát tehát csak a teremtményeiből és a törvényeiből, parancsolataiból ismerjük).

Fizikai valójában azonban köztünk volt a Fiú és szellemi valóságában bennünk lehet a Szentlélek.

Istenből tehát ez az a három rész, amit valamilyen módon kinyilatkoztatott az ember számára. Isten azonban nem "csak" ennyi, az Atya a számunkra megtapasztalhatatlan és megismerhetetlen oldalát jelzi. Amikor Istent a maga teljes valójában látjuk meg, ezek az emberi szavaink, fogalmaink már rég elvesztették jelentéseiket, mert a Szentháromság-Isten abban a pillanatban kinyilatkoztatja teljes önmagát.

Addig "be kell érnünk" azzal, hogy e három isteni személyen keresztül fogjuk fel és értsük meg valamennyire Őt.

Ilyen értelemben a "pontos válasz", bár létezik, de nincs a birtokunkban, hanem Istennél van, aki el akar minket juttatni arra a szintre, hogy egyszer majd megértsük.

A keresztény hit szerint ez az egész élet egy "felzárkóztató program", ami épp arra irányul, hogy a végén felfoghasd a Szentháromságot, Istent, azáltal, hogy találkozol Vele.

Nem azt várom, hogy higgy mindebben, hanem, hogy megértsd, hogy értelmezhetetlen kérdést tettél fel a keresztény teológia tükrében, hiszen keresztény szempontból az egész élet arra irányul, hogy a végén eljusson az ember az erre adandó válaszig.

Rossz helyre írtál tehát, mivel nincs élő, aki színről színre látta Istent. A türelmetlen kérdésednek jobb helye lenne az angyalok és üdvözültek GyiK-jén. Emberek nem tudnak neked Isten teljes valójáról beszámolni, feloldva a Szentháromság misztériumát. És pláne nem tudnak "DÖNTENI" a kérdésben, mert azt, hogy Isten milyen valójában, nem az emberek döntik el.

Isten önmagát fedi fel és fejti meg a hívő számára a keresztény teológia szerint, lépésről lépésre, ám ennek a folyamatnak a földi élet csak egy epizódja.

És még egy, korábban felmerült kérdésre válaszolva: miért nem egy angyalt áldozott fel az Isten az ember bűneiért, hanem önmagát?

Erre a keresztény teológiában létezik egyszerű válasz: 1. mert az angyalok nem tökéletesek (vannak bukott angyalok például, a Sátán maga is angyal stb.).

2. mert Isten igazságos, ezért senkit sem ítél el ártatlanul (egy angyalt sem az emberek bűneiért), Ő maga viszont feláldozta önmagát az emberért.

Isten tehát először is igazságos, azaz nem hagyhatja büntetés nélkül a bűnt (és a bűnös helyett nem ítélhet ártatlant kárhozatra).

De ugyanakkor irgalmas és szerető Isten is, aki maga lett testté és áldozta fel magát az emberért, mert terve van vele.

Az emberiség végtelen hibáit, bűneit, gyarlóságait sem ember, sem angyal, sem más tökéletlen lény nem vehette magára, egyedül a megtestesült tökéletesség, a testté lett íge, a Fiúisten fizethetett meg helyettünk értük.

Ehhez azonban testté kellett lennie, szellemlények nem fizethetnek a földi test és lélek bűneiért, ahhoz testté kellett lennie Istennek.