Ki milyen Istenben hisz?
Én az egyedüli létező igaz Istenben hiszek, akinek a világi megnyilvánulását a tudomány is kutatja:
Kérdés az, hogy az igazságot szeretnéd megtudni, vagy alkotni magadnak egy újabb istenképet. Ha Isten létezik, akkor valóban kapcsolatot szeretne veled. Kezdd el keresni, és megtalálod! De lehet, hogy azért nem találod, mert alapból elutasítod ;)
Egyébként Isten nem mond ellent saját magának, az emberi logikának viszont igen gyakran ellentmond. És természetesen nem a természet törvényei szerint működik, hiszen felette áll, azokat is ő teremtette.
"Ha ellentmond az emberi logikának, akkor mi a baj azzal, hogy szerintem nem létezik?"
Csak annyi, hogy nem az igazság érdekel, hanem egy olyan istent szeretnél, aki az emberi logikádnak nem mond ellent. Magyarul te akarsz alkotni egy istent, aki már eleve nem lehet isten, mert alád van rendelve (a te emberi logikád alá).
"Hiszen az emberi logika alapján vezették le a keresztények, abból, hogy Isten létezik, azt, hogy nem nem létezik."
Nem igazán világos, itt mire gondolsz. Nem hinném, hogy bármit is le kéne vezetni bárkinek. Ha Isten létezik, akkor az teljesen független attól, hogy te vagy én mit gondolunk, mit logikázunk, mit vezetünk le.
"Tehát a saját összes könyvük és tudásuk sem alkalmas arra, hogy engem megcáfoljanak."
Én nem akarlak cáfolni, nincs értelme. Mert nem az számít, hogy melyikünk tudja érvekkel meggyőzni a másikat, hanem az, hogy mi az igazság.
A logika tényleg nem mindenható :-)
Logikával *általában* nem lehet kideríteni, létezik-e valamelyik isten. Kivétel a keresztények istene, mert az isten bizony nem létezik, és ennek felderítésében a logika is segít.
"Csak annyi, hogy nem az igazság érdekel, hanem egy olyan istent szeretnél, aki az emberi logikádnak nem mond ellent."
Éppen te vagy az, aki olyan istent szeretne, ami nem mond ellent az emberi logikának. Vezesd le nekem emberi logika nélkül azt, hogy tévedek, amikor azt mondom, hogy Isten nem létezik. Ha akarod igaznak vehetjük az egész Bibliát úgy ahogy van.
"Ha Isten létezik, akkor az teljesen független attól, hogy te vagy én mit gondolunk, mit logikázunk, mit vezetünk le."
Megint az emberi logikára hagyatkoztál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!