A keresztény egyházak azt tanítják, hogy Jézus megváltott a bűneinktől, de ha valaki meg sem született, csak később, akkor annak a bűneit is megváltotta?
Tulajdonképpen, ha minden bűntől megváltotta a keresztényeket, akkor egyre kevesebb bűnnek kellene lennie,
miközben azt látjuk és tapasztaljuk, hogy nem hogy kevesebb, hanem egyre több bűn történik.
Sztem az ördögtől váltott meg minket. Ugyanis amikor ősapánk és ősanyánk bűnbe esett (nemtom hogy csinálták, de a szex biztos benne volt), a sátán átverte őket, bevették, hogy hülyék és buták, mert nem tudják a jót és a gonoszt, pedig már mindent tudtak. Az agyuk fölött átvette az irányítás, neki hódoltak be.
Ha valaki bűnöket követ el és nem tér meg belőle , szabad akaratából teheti, de ezek lefogják nyomni egy idő múlva, beáll az agya esetleg olyan szintre, hogy amikor meghal, az ördög fog eljönni érte, mert rá fog hasonlítani.
Úgy néz ki, hogy ártatlannak születünk, de a bűnre való hajlam sajna benne van mindenkiben.
A kereszten egy isteni helycsere történt.Jézus azonosult az egész emberi fajjal,a bűnöket és azok következményeit magára vette,hogy cserébe megkaphassuk a bűntől és azok következményeitől való szabadulást.Csakhogy ez hit által vehető át.Ez olyan,mint egy kitöltött csekk,amely minden szükségre válasz.A kérdés az,hogy ki fogadja el és veszi át hittel.
Ami az Isten által kimondott átkokról írtak fentebb,az helytelen,mert a héberben pl nem az van,hogy átkozott legyen a Föld temiattad,hanem egyszerű kijelentő módban hangzanak el az efféle mondatok:átkozott lesz a Föld..tehát Isten egy ténymegállapítást tett,hogy a bűnbeesésnek ez és ez lett a következménye!
Sokszor a magyar fordítás rosszul adja vissza ezeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!