Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miről beszélt a zónafelvigyázó...

Miről beszélt a zónafelvigyázó/ főhivatal képviselő Csepelen? Miért van az évkönyvekben más, mint amit Ő állít?

Figyelt kérdés

A 2015. májusában látogatást tett Magyarországon a Zónafelvigyázó (bocsánat, már főhivatal képviselő). 10.-én tartott Csepelen egy szokásos előadást, de én most nem is erről írok. Közvetlenül előtte volt egy rövid beszámoló, mely visszatekintést nyújtott a magyarországi Királyság munka "előrehaladásáról". Ebben többek között szó szerint ez hangzott el:



"Nos, mivel mi is átadtuk az életünket Jehova istennek, így a keresztény munkában szeretnénk továbbra is részt venni, szeretnénk a megbízatásunknak eleget tenni. Mit gondoltok, vajon szüntelenül ügyelünk, vagy ügyeltünk a szolgálatunkra az elmúlt időben, hogy betöltsük azt? Hát most néhány adatot megnézünk Magyarországról, hogy ez valóban hogy is működött, hogy is alakult a helyzet, miben voltunk ügyesek az elmúlt néhány évben. Először nézzük meg azokat a pozitívumokat, amik a legutóbbi főhivatal képviselőjének látogatása óta történt. Tehát 2013-ban volt itt utoljára főhivatal képviselő, tehát két év alatt mi is történt.


Két évvel ezelőtt 291 gyülekezet volt Magyarországon. Körülbelül ugyanebben az időben. És hát most, 295 gyülekezet van Magyarországon. Mindenesetre ez is nagyon jó, ez is kiváló pozitívum, két év alatt négy új teljes gyülekezet, de alapjában véve ez a négy, ez a megalakult új gyülekezet, de nem pontosan továbbítja emiatt a munkánknak az eredményét, a munkánk gyümölcsét, ugyanis képzeljétek el, hogy két évvel ezelőttől mostanáig 1309 új testvérünk született a gyülekezetekben. Tehát ennyien keresztelkedtek meg. 1309 új személy keresztelkedett meg, és hogyha 1309-et egy úgy átlagos gyülekezettel elosztunk. Egy átlagos gyülekezetnek adjunk mondjuk nyolcvan főt jó? Tehát egy átlagos gyülekezet nyolcvan fő. Hogyha az 1309-et nyolcvannal elosztjuk, az pontosan tizenhat. Tehát így tizenhat gyülekezet lenne, de csak négy plusz gyülekezet jött létre, ugyanis a többi új testvér az ugye az ország gyülekezeteiben duzzasztotta az ő saját gyülekezetüket. Aminek mi lesz hamarosan újból az eredménye? Újból egy új gyülekezet valahol, újból egy másik gyülekezet valahol, vagy újból egy gyülekezet osztódott ketté az ország valamelyik részén, tehát fokozatos növekedés tapasztalható így az egész országban."


ezzel szemben az évkönyvekben ez szerepel:

2012: 22.593 Fő

2013: 22.526 Fő

2014: 22.444 Fő


hol az 1309 fős növekedés, a 16 plussz gyülekezet tagsága? mit duzzasztottak, mikor valójában csökkenés volt? én nem értem, de lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.


2015. jún. 17. 14:37
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

"tehát fokozatos növekedés tapasztalható így az egész országban."


mindezt csak az utoló gondolata cáfolja meg. nemakarok kötözködni, értem, amit mondasz, igaz is, de nem ezt mondta.


azt állította, hogy fokozatos növekedés van, holott FOLYAMATOS CSÖKKENÉS VAN.


nem tudom,így jobban megértetted-e a problémámat?

2015. júl. 16. 15:57
 12/14 Marcikérdez válasza:
Helló fiúk, annyit hozzátennék, hogy az idézet nem a zónafelvigyázótól van, hanem az előtte B. Attila buzdítónak szánt előadásából.
2015. okt. 29. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm a pontosítást.
2015. okt. 30. 05:45
 14/14 sefatias válasza:
Egyszer átnéztem az összes évkönyv évi jelentését. Ez a poszt született belőle: [link]
2015. okt. 30. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!