Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miről beszélt a zónafelvigyázó...

Miről beszélt a zónafelvigyázó/ főhivatal képviselő Csepelen? Miért van az évkönyvekben más, mint amit Ő állít?

Figyelt kérdés

A 2015. májusában látogatást tett Magyarországon a Zónafelvigyázó (bocsánat, már főhivatal képviselő). 10.-én tartott Csepelen egy szokásos előadást, de én most nem is erről írok. Közvetlenül előtte volt egy rövid beszámoló, mely visszatekintést nyújtott a magyarországi Királyság munka "előrehaladásáról". Ebben többek között szó szerint ez hangzott el:



"Nos, mivel mi is átadtuk az életünket Jehova istennek, így a keresztény munkában szeretnénk továbbra is részt venni, szeretnénk a megbízatásunknak eleget tenni. Mit gondoltok, vajon szüntelenül ügyelünk, vagy ügyeltünk a szolgálatunkra az elmúlt időben, hogy betöltsük azt? Hát most néhány adatot megnézünk Magyarországról, hogy ez valóban hogy is működött, hogy is alakult a helyzet, miben voltunk ügyesek az elmúlt néhány évben. Először nézzük meg azokat a pozitívumokat, amik a legutóbbi főhivatal képviselőjének látogatása óta történt. Tehát 2013-ban volt itt utoljára főhivatal képviselő, tehát két év alatt mi is történt.


Két évvel ezelőtt 291 gyülekezet volt Magyarországon. Körülbelül ugyanebben az időben. És hát most, 295 gyülekezet van Magyarországon. Mindenesetre ez is nagyon jó, ez is kiváló pozitívum, két év alatt négy új teljes gyülekezet, de alapjában véve ez a négy, ez a megalakult új gyülekezet, de nem pontosan továbbítja emiatt a munkánknak az eredményét, a munkánk gyümölcsét, ugyanis képzeljétek el, hogy két évvel ezelőttől mostanáig 1309 új testvérünk született a gyülekezetekben. Tehát ennyien keresztelkedtek meg. 1309 új személy keresztelkedett meg, és hogyha 1309-et egy úgy átlagos gyülekezettel elosztunk. Egy átlagos gyülekezetnek adjunk mondjuk nyolcvan főt jó? Tehát egy átlagos gyülekezet nyolcvan fő. Hogyha az 1309-et nyolcvannal elosztjuk, az pontosan tizenhat. Tehát így tizenhat gyülekezet lenne, de csak négy plusz gyülekezet jött létre, ugyanis a többi új testvér az ugye az ország gyülekezeteiben duzzasztotta az ő saját gyülekezetüket. Aminek mi lesz hamarosan újból az eredménye? Újból egy új gyülekezet valahol, újból egy másik gyülekezet valahol, vagy újból egy gyülekezet osztódott ketté az ország valamelyik részén, tehát fokozatos növekedés tapasztalható így az egész országban."


ezzel szemben az évkönyvekben ez szerepel:

2012: 22.593 Fő

2013: 22.526 Fő

2014: 22.444 Fő


hol az 1309 fős növekedés, a 16 plussz gyülekezet tagsága? mit duzzasztottak, mikor valójában csökkenés volt? én nem értem, de lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.


2015. jún. 17. 14:37
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:

igen ott van a hiba...


Marianne

2015. jún. 17. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
meghalt volna 2000 tanú?
2015. jún. 17. 15:13
 3/14 A kérdező kommentje:
az nem lehet, pontosan ekkora növekedésről beszélt. kérlek,segíts, ha te érted.
2015. jún. 17. 15:15
 4/14 anonim ***** válasza:
Nem halt meg annyi tanú, de Magyarországon egyre többen hagyják ott Jehova Tanúi szervezetét. És ez a tendencia egyre növekszik.
2015. jún. 17. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
ne haragudj, de duzzadásról beszélt, azt számolta ki, hogy 16 gyülekezettel növekedett valójában a taglétszám, a 4 helyett.
2015. jún. 17. 18:14
 6/14 anonim válasza:

Nem a gyülekezetet hagyják ott ezek a személyek, hanem Magyarországot. Ezek mellé az adatok mellé, ha megnézed hogy az évek alatt MO lakossága 10m alá csökkent, érhető miért kevesebb a tanúk száma. A tanúk is szoktak ám külföldre költözni. Na és emellett vannak akik elhagynál a gyülekezetet, és akik meghalnak. Szóval ha elköltözött, elment, meghalt 200 fö, de lett 100 új keresztelt, az igy is úgy is növekedés a 200 mínuszhoz képest.

Amúgy rengeteg gyülekezetben vannak 100+ fő fölött, és sokakat kétfelé kell bontani. Szóval az új gyülekezetek száma ugyancsak nem teljesen párhuzamos a létszám csökkenésével, vagy növelekedésével.

2015. júl. 16. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
blablabla. egyszerűen kamukázott egyet, nagyotmondott, hogy növekedésnek állítsa be a csökkenést. most már tudom.
2015. júl. 16. 08:04
 8/14 anonim válasza:

Nézd már meg jobban. Nem növekedésről beszélt, hanem új keresztelkedőkről. Semmi elentmondás nincs abban amit mondott. Elköltöznek, meghalnak, elkülönülnek sokan attól még, hogy a programon erről nem volt szó.

Szép dolog pont a föhivalatali képviselőt hazugnak beállítani, főleg hogy okod sincs rá. Egyszerüen vissza kéne menni általánosba, és feljeszteni a szövegértésed.

2015. júl. 16. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

nos, számoljunk. 82 fővel csökkent adott évben a létszám. 1309 fő keresztelkedett meg. így tehát valójában 1391 fővel csökkent a létszám. ez eddig világos?


figyeld, mit mond:


ehát egy átlagos gyülekezet nyolcvan fő. Hogyha az 1309-et nyolcvannal elosztjuk, az pontosan tizenhat. Tehát így tizenhat gyülekezet lenne, de csak négy plusz gyülekezet jött létre, ugyanis a többi új testvér az ugye az ország gyülekezeteiben duzzasztotta az ő saját gyülekezetüket.


azt állítja, hogy tizenhat új gyülekezet jött létre, igaz? csak szétosztva, mert duzzasztották a gyülekezetek számát.


ez a hatalmas nagy kamu. mert 1309 + 82 fővel apadt a létszám, azaz 17 gyülekezettel csökkent. ezt elfelejtette közölni. tehát: az a legnagyobb hazugság, aminek csak egy nagyon kicsi része nem igaz. ismerős? bezony, ezt a tanúk hangoztatják. a kedves testvér kicsit félrevezette a testvéreket, akik azóta azt terjesztik, hogy évente 16 új gyülekezet alakul. azt, amit te ügyesen kifejtettél, a kiközösítéseket, és a halált, ELFELEJTIK, mert így jobban hangzanak a dolgok. de ettől az még nem valóság. magyarország lakosságának pedig végképp semmi köze ezekhez az adatokhoz, ne haragudj.

2015. júl. 16. 12:23
 10/14 anonim válasza:
Még mindig nem érted. Nem azt mondta hogy 16 gyülekezet jött létre. Azt mondta hogy 16 gyülekezetnyi ember keresztelkedett meg. Az hogy ettől függetlenül egyre kevesebb a létszám, ahhoz semmk köze. Nem arról beszélt hogy 1309 fővel gyarapodtunk elözö év óta, tehát az évi statiszgikának ennyivel többet kéne mutatnia, hanem hogy ennyiren keresztelkedtek meg. Nem hazudott, egyszerüen az elöadása nem azokról szólt akik miatt az évi statisztika nem pozitiv, hanem negatív tendenciát mutat. Most vagy kötekedni akarsz, vagy a szövegértésed nulla.
2015. júl. 16. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!