Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Szerintetek az Adventisták...

Szerintetek az Adventisták miért mennek szembe a Jehova Tanúi tanításaival?

Figyelt kérdés
Egy Adventista hölggyel találkoztam a múltkor, aki elmesélte, hogy nézete szerint a Jehova Tanúi mennyire a saját fejük után mennek. Ehhez képest szerintem ő is. Nem mellesleg az Adventistákból jöttek létre a Jehova Tanúi egyháza, így fogalmam sincs, miről beszélünk. Saját magának mondott ellent. Másrészt nem tudom, miért kell ennyire széthúzó erőknek lennie, egymás mellett nem megférni. Legalább a keresztények, ha már azok ne gyűlölnék a másik más nézeteit.
2015. máj. 11. 12:28
 1/6 anonim ***** válasza:
29%

Szia


Mi nem jöttünk egyetlen vallásból se létre

Ahogy a keresztény, vagy is Krisztus tanitása sem a Zsidó vallásból jött létre

egyszerűen a Biblia tanitása az ami által született az imádat, ami hasonlithat bármire, de nem azért mert abból származik


Jézus az Istentől már létező tanitást és életformát állitotta helyre bemutatva, helyes értelmezését, z Isten iránti odaadásnak, miközben betöltötte rávonatkozó próféciát, hogy teljesüljenek azok, és igy Isten nevének megszentelése, és z emberiség megváltása is valóssággá vált


Egyébként mi nem megyünk szembe senkivel, és nem harcolunk vagy sértegetünk másokat azért hogy fitoktassuk milyen okosak vgyunk, ha valaki nem fogadj el mit a Bibliából mutatunk, kkor tovább állunk mert nem feladatunk z ellenségeskedés.

2015. máj. 11. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Szia!


Köszönöm szépen a válaszodat. Viszont a Wikipédián találtam az információt, amit fent leírtam. Egyetemi tanárok véleménye szerint megbízhatóbb mint a lexikonok. Ott volt feltüntetve ez az információ, hogy az Adventisták világvége jövendölése 1844-re nem valósult meg, és a hívekből verbuválták a Jehova Tanúit.

2015. máj. 11. 13:06
 3/6 ceri ***** válasza:
0%

Mindegyik vallás a saját "feje" után megy.


Az a JT aki azt írta, hogy Jézust követik, az talán nem is tudja, hogy Jézus szavai csak elvétve kerültek be a Bibliába. Ő maga Jézus pedig soha sem vallotta magát JHVH fiának. Amikor a zsidókhoz beszél, mindig a TI atyátokat emlegeti és egyszer sem mondja, hogy a MI atyánk. Kimondottan hangsúlyozza "A ti atyátok emberölő...." stb.

Elhatárolja magát a zsidóktól is és azok istenétől is.

2015. máj. 11. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
én nem vagyok adventista, de azt tudom ,hogy a jehova tanúi már erősen mások mint az adventisták, utóbbit még elismerem kereszténynek, előbbit ellenben nem, ilyen alapon meg lehetne kérdezni, h pl egy jobb-közép-konzervatív beállítottságú ember miért utálja annyira a nácikat, vagy egy szociál-demokratának mi baja a kommunistákkal
2015. máj. 11. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Adventista nézőpontból persze, a saját fejük után mennek.

De ha Jehova Tanúi nézőpontjából indulunk ki akkor pedig az Adventisták mennek a saját fejük után. Hiába Jézus követő mind a két felekezet sokszor a legapróbb különbségeket veszhetnek össze.

Tudtommal az nem egészen igaz hogy a tanúk az adventistáktól származnak. Legalábbis nem a a mostani adventistáktól. Kb mint hogy az ember a majomtól van, vagy egy közös őstől.

Nézzük az elejéről, a Második Nagy Ébredés során ami az 1790-es évektől az 1800-as évek elejéig tartott alakult ki számos neoprotestáns felekezet mint a mormonok, Krisztus egyházai stb. Tulajdonképpen eme protestáns megújulási mozgalom igen kései éveiben jelentek meg a milleriták, élén William Miller prédikátorral.

Tanításaikban központi szerepet kapott a világvége várás. Konkrét időpontokkal mint 1843-1844. Ekkoriban az adventisták szorosan kapcsolódtak a milleritákhoz. Kvázi ugyanazok voltak. Adventista egyház nem volt.

Jézus második eljövetele sajnos érdeklődés hiányában elmaradt. Ezt nevezik a Nagy Kiábrándulásnak. Persze a sok csalódott ember közt volt aki nem adta fel és próbált rájönni hogy mi volt a hiba oka. Más dátum, nincs is ismert dátum stb.

Tulajdonképpen ezeknek az embereknek hála született meg a "romokon" a modern adventizmus lásd Hetednapi Adventisták, és mellettük egy azon tőről a biblia kutatók, melynek a ma legismertebb főága a Jehova Tanúi.

2015. máj. 11. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Az pontosan nem igaz, hogy a Jehova Tanúi az adventistáktól erednek. Mint az előző válaszoló írta, a nagy adventvárás után azokból, akik rájöttek, hogy rossz dolgot vártak 1844-ben, nem Jézus eljövetelének a dátuma volt, belőlük jöttek létre a mai adventisták.

A Jehova Tanúi alapítója, Charles Taze Russel is a csalódott emberekből alakított magának csoportot, azonban egy más üzenettel, ők újabb dátumokat tűztek ki Jézus eljövetelére. Ennyi köze van a Jahova Tanúinak az adventistákhoz, később csak még jobban eltávolodtak egymástól.


Az rendben van, ha másik emberrel nem értünk egyet, viszont a gyűlölködést én is elítélem, minden embert szeretnünk kell (Máté 23:29). Egyébként én is adventista vagyok.

2015. máj. 16. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!