Milyen Isten az aki megölt minden elsőszülött egyiptomit a 10 csapás idején?
Ehhez a történethez ismerni kéne azt a történelmi kontextust, amiben keletkezett. A 10 csapás és a kivonulás története célja, hogy megmutassa, hogy Isten erejével szabadult meg a választott nép és jutott el Kánaánba. A történet nagy része példabeszéd (NEM kitaláció, ahogy itt a nagyon hozzáértő ateisták mondogatják, hanem példázat. Nem ugyanaz a kettő.) Akkor még bőven a szemet szemért elv működött és a csapásokban Isten büntetését látták. Mivel az egyiptomiak is megölték a zsidó gyerekeket, ezért Isten bosszút áll. A kivonulás története pedig bizonyítja, hogy Isten az egyedüli Isten, mely felette áll az evilági hatalmaknak.
Nyilván, ha ma be akará valaki mutatni a nép szadabulását és Isten hatalmát, akkor nem ilyen formában tenné, mindenféle csapások bemutatásával.
Válasz a 23-nak.
Az Isten Törvényt alkotott, és nem tér el attól, és Önmagát is alá vetette. Tehát amit Isten csapásának érzünk gondolunk az a Törvény elleni cselekedet. És tudhatjuk, hogy a Törvény nem ismerése nem ment fel senkit a Törvény alól. De van ÖRÖMHÍR az Evangéliumok erről szólnak, hogy megismerhető az Isten Törvénye által, a természet figyelése által. A teremtettség által, és az ismert Törvények, mint matematikai, fizikai stb, Törvények is ide tartoznak. És ugye megfigyelhetjük, hogy ami nem egymásra épül ami nem illeszkedik statikusa az az épület öszedöl. Magyarán nem lehet a Törvény megkerülni, mert visszahat. Ok-okozat.
"Akkor még bőven a szemet szemért elv működött és a csapásokban Isten büntetését látták."
Akkor viszont hangsúlyozzunk ki egy lényeges dolgot,valójában Isten nem állt bosszút,hanem csak az emberek magyarázták bele Isten haragját egy természetes halálba(halálos gyermekbetegség pl.)mert nekik ez volt a felfogásuk.
"Ezt az egy vállalását teljesítette is, mivel még ma is léteznek zsidók."
És mi van,ha az Egyiptomiak a kiválasztott nép,és a zsidók csak elvették tőlük ezt a "jogcímet"? Hiszen még ma is léteznek Egyiptomiak.Vagy mi van,ha az Indiaiak voltak azok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!