Isten miért engedi garázdálkodni a gonoszt?
Jól tudom, hogy gyakoriak az ilyen kérdések, de szerintem még nem válaszolták meg normálisan.
Ugye adva van a világban a rossz, de azért nem Isten felel, hanem a sátán, akit ő teremtett és ő ruházott fel számunkra megdönthetetlen hatalommal. Azt szokták mondani, azért nem veszi el a hatalmát, mert esélyt akar adni, hogy sokan megtérjenek, megjavuljanak.
Csakhogy ezzel inkább a romlásra ad esélyt, mert a gonosz behálózhat rengeteg embert.
Ugyan mi akadálya lenne, hogy eltüntesse a sátánt, akit rajta kívül más le sem győzhet és aztán kivárjon, megnézze mire képes az emberiség a saját jóságából, vagy rosszaságából, az ördögtől immár nem zavartatva?
Hát nem ez lenne az értelmes, meg az igazságos?
Miként ítélhet meg bármilyen rosszat, ha azt az ördög kavarta, az az ördög, akit ő szabadított a nyakunkba és nem veszi le onnét?
Ennek így semmi értelme...
Tzolko, miért engedte meg Isten a gonoszt?
Azért, mert kétségbe lett vonva Isten szavahihetösége és joga eldönteni, hogy mi a jó és rosz.
Ezért engedte meg egészen napjainkig a gonoszt.
Ez olyan mint egy nagyon hosszú bírósági tárgyalás. Mikor bírósági kivizsgálásra kerül mind a két oldal, ehhez pedig idö kell, nem lehet elhamarkodni.
Mondok neked egy példát. Ha esetleg dohányzol és tüdörákos leszel, bár Te figyelmeztetve vagy, hogy ne dohányozz. Ki a hibás? Te vagy a gyártó? A gyártó alatt képzeljük el a Sátánt.
Mit tennél, ha jönne Isten és mivel tudja a dohány káros hatását, most kivenne a kezedböl a cigarettát? Hálás lennél érte, vagy szidnád, hogy semmi köze hozzá, ez a TE dolgod?
Okos terhes anyuka nem dohányzik, sem a babát nem tartja dohányos környezetben. Aki nem okos és dohányzott, hiába szidja az Istent, meg akárkit....
Kérdezö a Sátán felett a halálítélet már ki van mondva. A Biblia egyik fö tanítása az, hogy Jehova Isten helyre fogja állítani azt az állapotot a Földön, amit még az Édenben tervezett.
Tudod már ma sokkal kvalitásabb életet élünk, ha az Isten parancsát betartjuk. De hajlandók az emberek az szerint élni?
Sajnos nem, a sok rossz döntést hozzák egyiket a másik után, a döntéseik eredményeiért pedig egyszerübb nekik az Istent szidni....:( Egyre szennyezettebb Föld, tenger, pusztuló állatvilág, eszeveszett háborúk, gyülölködések, kapzsiság...ez jellemzö egyre jobban a világra. Tudod soszor nem is a Sátán hajtja öket, mert sajnos maguk is a rosszat akarják.
Ne keress értelmet a hitben.
Aki hisz, az mindig talál valami magyarázatot.
Képzeljük ezt el emberi léptékben.
Adva van egy velejéig gonosz ember, aki mindenféle szörnyűséget csinál, egy szadista vadállat. Lelövöldözi az embereket, terjeszti a narkót, prostitúcióra, gyilkosságokra kényszerít embereket, gyógyíthatatlan és fertőző betegségeket terjeszt, Leprát AIDSzet, ebolát, pestist, katasztrófákat idéz elő, erdőtüzet, épületeket robbant, felgyújt, berobbantja a metrót és hasonlók.
Te meg meg tudnás állítani, mert mondjuk rendőr vagy, akinek van ellene fegyvere, pontosan be is tudod mérni, mikor hol van, mondjuk a mobilja alapján, de nem teszel ellene semmit.
Ezzel szemben érdeklődve tanulmányozod az áldozatokat, mit csinál a meglőtt ember, a halottak családtagja, az összeégett szerencsétlen, a romlásba taszított és gyűjtöd az adatokat, azon homályos cél érdekében, hogy majd az egészséges emberről képet tudj alkotni valamikor.
Persze, tervben van a majdani leszámolás, tervezed már évezredek óta, de közben csak figyelsz, nem csinálsz semmit, az áldozatok száma meg a hegyekbe nő és csak szaporodik, szaporodik, immár az egész világot ez a gonosz uralja.
Hát nem elképesztő?
1. Hitben nincs olyan, hogy egy hívő valamit ne tudna megmagyarázni, még akkor is, ha a magyarázat helytelen.
2. Bár nem vagyok vallásos, de tételezzük fel, hogy van egy sátánunk.
Stílszerűen vegyük akkor a dohányos példát:
"Európában először egy francia ovos, Jean Nicot használta a dohányt a gyógyászatban: a növény zöld levelét a sebre helyezte, a porrá tört dohányt pedig a beteg orrába tette vagy lenyelette. Úgy hírlik, még a királyt is meggyógyította, s cserébe az uralkodó a Herba Nicotianum nevet adta a dohánynak. Később Linné, az élőlények nagy rendszerezője is Nicot-ról nevezte el a dohányt Nicotiana tabacum-nak.
A XVII. századra a dohányzás meghódította a világot, eljutott távoli kultúrákhoz; a teaszertartások mellett szerves részévé vált a japán kultúrának is. Ugyanebben az időszakban már széles körben elterjedt egész Európában, de ekkor még elsősorban mint gyógynövényt alkalmazták (köszvény, reuma és fogfájás csillapítására ajánlották). A dohányzás további terjedésének a pestisjárványok és a háborúk is lökést adtak. A XVII. sz.-ban sok európai országban pusztított a döghalál, és felfigyeltek arra, hogy a túlélők között sok volt a dohányos. Ez a hír gyorsan terjedt, és az orvosok is propagálták a füstölést a pestis ellen."
Gondolom a mi sátánunk sokat törte a búráját, mígnem rájött, hogy akár ölhetne is vele, ha egy kicsit dolgozik még az ötleten... :)
tudnás - tudnád /elírtam bocs.
Azt még hozzáteszem, hogy mindezt te idézted elő, te szabadítottad rá az emberiségre ezt a fenevadat, de ez nem zavar, csak hallgatod hideg fejjel a megerőszakolt lányok, gyerekek sírását, a szemed sem rebben.
Pedig te jó vagy és törődsz az emberekkel úgy általánosságban.
Aztán azon a majdani tárgyaláson, úgyis te leszel a bíró, az ügyvéd, az ügyész és kezdettől fogva, az elejétől úgyis mindent pontosan tudsz, mindenkinél jobban ezen a világon.
Most olyan fontos az, miként jajveszékelnek az áldozatok?
Agyonlövi e magát vagy sem az, akinek mindenkijét kiirtják?
Feladja e vagy sem a haldokló rákos, leprás, AIDSes, vérbajos beteg?
Tud e még mosolyogni az aki megvakul?
Mennyire szorgalmasan ápolja a tehetetlen nyomorékká változott gyermekét, családtagját az ilyen teherrel sújtott?
De hát mi lenne a fontosabb? Nem érezhető ez?
Szerintem nagyon is.
Közben meg közben adminisztrátori kínos pontossággal figyeli az áldozatok legcsekélyebb ballépését.
Talál egy magyar embert, aki a tatárjárás után gyűlöli a tatárokat. Gyűlölködő, feljegyezve.
Vagy amott egy koncentrációs táborból szabadult, aki rengeteg borzalmat látott és kiszalad a száján egy káromlás.
Há, te káromolsz engem? Feljegyezve!
Akinek minden életcélja elveszett már és az alkoholba menekül, részeges - feljegyezve!
Ha valaki el van keseredve, akkor - még keseregsz nyavalyás? -
Feljegyezve!
Három érdekes szempontot még hozzáadnék.
Grkaty is helyesen rávilágít, hogy a Sátánra ki van mondva a halálos ítélet, már a paradicsomban. Tehát NINCS tárgyalás, nincs mire kivárni, az ügy lefutott. A halálraítélt Sátán több ezer éve szabadon jár-kel és garázdálkodik, képzeljétek el, ha egy halálraítélt ember tenné ugyanezt... és Jehova tanúi szerint ez a halálra ítélt Sátán még az égből is, vagyis Isten közvetlen közeléből is csak 1914-ben lett elüldözve, hova máshova, hát persze, hogy hozzánk. Jogilag igazságos az, hogy az elítélt, illetve egyáltalán a gyanúsított szabadon jár-kel, és tanúkat befolyásol, fenyeget, sanyargat, kényszerít, félrevezet, kínoz?
Hazugság az is, hogy Isten azért vár ki, mert minél több embert szeretne megmenteni. Ennek nincs értelme. Generációról generációra mindig lesznek hűséges keresztények, és mindig lesznek hitetlenek, olyan nincs, hogy mindenki hamis hitű lesz, vagy mindenki megtér, és hogy egy-egy ember mit hisz vagy nem hisz, az az egész emberiségről nem mond semmit! Ráadásul meg van jövendölve (!!!), hogy sokan lesznek a hitetlenek, vagyis előre tudja, hogy kik és hányan lesznek, egészen nyilvánvaló, hogy ez elkerülhetetlen. A 144000-et is előre tudja, hogy se több, se kevesebb nem lesz. Akiket meg akar menteni, azok paradicsomi körülmények között is megszülethetnének, akiket meg ki akar nyírni, azokat ki fogja nyírni a paradicsomból is, ez is benne van a Bibliában, szintén sokan lesznek. Soha nem lesz eldöntött kérdés, hogy az emberiség, mint egész, merre köteleződik el, és időben előrehaladva ez egyáltalán nem lesz könnyebben megválaszolható kérdés, mindig lesz ilyen is, olyan, főleg, mert bizonytalanságban élünk.
Harmadszor, mi garantálja, hogy a gonoszok kiirtása után nem lesz többé gonoszság? Ezt már annyiszor eljátszottuk... Isten nem teremtett gonoszságot... mégis lett... kiirtotta az emberiség nagy részét... újra lett. Megint kiirtja... aztán nem lesz többé? Az angyalok 1/3-a fellázadt Isten ellen, az is szép szám, csak nem tudjuk, miért, pedig Isten tökéletes, az angyalok tökéletesek, látják őt színről-színre, és mégis, nem valami elszigetelt eset a Sátáné, hanem az angyalok harmada. Mi meg itt szívunk, sanyargat minket a Sátán, érthetetlen indítékból, hiszen maga mellé akar állítani minket is állítólag, és nem is értjük, mi baja Istennel, nem is kéne, hogy ránk tartozzon, semmi közünk hozzá.
--gömb--
Hogy miért? Valóban, az emberi történelem egyfajta per, dióhéjban ezért.
Viszont az interpretacioid hamisak.
A bukás, edenbol való kiuzetes utan is szinte paradicsom lehetett volna, maradhatott volna a föld, ha mindenki a jót választja.
A 16. kommented pedig egyszerűen nem igaz, nem így áll hozzá Isten az emberhez. Ő a szíveket (az ember lényének központját, mondjuk így) vizsgálja.
Egy-egy ember szívállapota időről-időre változik. Nem olyan most, mit lehet később, és volt korábban, nem olyan egy gyereknek, mint egy felnőttnek, és egészen más egy öregnek, és ha éppen csak akkor halsz meg, amikor a szívállapotod éppen nem megfelelő, vagy éppen akkor jön a fejedre Armageddon, amit nem is tudhatsz, mikor lesz, akkor csak peched volt. Ha hamarabb halsz meg, mint hogy a szívállapotod rosszra fordul, akkor szerencséd van.
Na és persze, milyen a szívállapota egy zigótának, mert az abortuszt ellenzők szerint már az is embernek számít, bűnösnek számít, és még nincs is szíve, nincs is idegrendszere, személyisége. Spontán vetélésben egy csomó elpusztul úgy, hogy észre sem vesszük, az anya azt hiszi, nem is esett teherbe. Elképzelhetetlen, hogyan lesznek ezek megítélve, feltámasztva. Ha ez előre el volt rendelve, akkor esélye sem volt, nincs "mi lett volna, ha", ha pedig nincs előre elrendelés, akkor a jövendölések értelmetlenek, és persze a Sátánra kimondott megelőlegezett ítélet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!