Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ateisták, keresztények!...

Ateisták, keresztények! Szerintem Isten csak egy menekülési út. Vélemény?

Figyelt kérdés
Nem hiszek Istenben. Szerintem a hívők nagy része (azokról beszélek, akikbe nen lett belenevelve) azért lett hívő, mert valamiféle rossz dolog érte (pl. rák, lelki trauma, stb..), és elfogyott az ereje, nem bírt már (vegyünk példának egy rákos embert) küzdeni. Ekkor egy felsőbb hatalomhoz, "Istenhez" fordult, erőért. Kapott, és legyőzte a betegséget, felépült, és hívő lett, mert Isten erőt adott neki. De az erőt valójában nem Istentől kapta, hanem saját magától. Az tudat alatt elhitte, hogy "Isten márpedig létezik, különben meghalok". Így saját magától nyerte az erőt. Tudjátok, pszichológia. Utána már (amit a legtöbb hívőtől hallok, érzi, hogy Isten vele van), mivel elhitte, hogy Istentől kapta az erőt, úgy érzi, mintha Isten vele lenne. Ha imádkozik, erőt kap érzi a szívében, hogy vele van, stb... De ez az egész megintcsak pszichológia: egyszer megsegített Isten, legközelebb is meg fog. Elhiteti magával, hogy Isten van. És onnantól kezdve valóságosnak éli meg Istent. Vagy akár ugyanezen okból látomásai is lehetnek: az angyalok, Isten, stb... Remélem érthetően írtam le, nehéz szavakba önteni ezt a nézetet. Vélemények?

2014. dec. 27. 02:55
1 2 3 4
 21/37 Angelo84 ***** válasza:

Ozmium42 válaszolóval egyet értve a "csak" kifejezést ki hagyhatjuk a kérdésből.


Kissé lesarkítva pedig a következőt mondhatjuk:


A magukat ateistáknak vallók szerint Isten menekülés, méghozzá a "rideg" valóság elől, a magukat hívőnek tartók szerint pedig szintén menekülés, méghozzá az illúzió fogságából.


A kérdés alatti kommentedből pedig tényleg kihagysz egy harmadik lehetőséget, mégpedig azt, amikor valaki a józan belátás eredményeként lesz "hívő", amit egy sorozatos, őszinte keresés előz meg, természetesen az Egyetemes Igazság keresése.

2014. dec. 29. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:

"Az a lényeg, hogy én tudom, hogy tévedsz."


Nem tudhatod... Én nem mondtam, hogy tévedsz és nem is mondom azt, hogy higgy Istenben. Van egy élet rá, hogy változtass a gondolkodásmódodon. :)



"A cikkre: nem azért ilyen a Föld, hogy mi éljünk rajta. Azért élünk, mert ilyen a Föld. Hatalmas különbség."


Ne ragadj le a földnél, ott a több millió csillag, bolygók stb. A világűr is mind a nagy semmiből jött létre... Amikor ilyeneket olvasok kicsit úgy érzem magam, mintha valaki rámutatna egy precízen felépített házra és azt akarná nekem bemagyarázni, hogy annak a háznak bizony nincs építője, egyszerűen a semmiből lett ott.


De igazad van kedves kérdező, ha neked van igazad, akkor tényleg semmi értelme erről beszélni, semmi értelme nincs az élet értelmét, az igazságot keresni, mert nem létezik. Semmi értelme nincs itt irogatni, mert semminek semmi értelme. Semmi értelme az életnek, élünk, meghalunk, elfelejtenek. Semminek, semmi értelme...

2014. dec. 29. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:

#19 én is linkelek neked valami elgondolkodtató dolgot.

[link]


Utolsó, véleményem szerint mindenki saját magának választja meg hogy mi legyen az élete értelme. Van akinek ehhez egy felsőbbrendű lényt kell a dolgok mögé helyeznie, de másoknak meg nincs szüksége erre.

2014. dec. 29. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 A kérdező kommentje:
Nem feltétlenül kell az életnek értelme lenni... Inkább csak az ember végtelen nagyképűsége miatt van az, hogy értelmet keres ott, ahol nincs. A házas példa nem jó példa, mert ott bizonyítéka van annak, hogy valaki megcsinálta. Itt nincs. Egyébként nem ragadtam le a Földnél, csupán azt is véleményeztem.
2014. dec. 29. 19:16
 25/37 anonim ***** válasza:

Én szimplán a logika alapján jutok el Istenhez. Kicsit belemélyedtem pár tudományba, nyitott szemmel járok a világban és számomra nyilvánvaló, hogy egy ilyen szervezettségű világ nem jöhetett volna létre magától, ezt valaki létrehozta.

Én úgy gondolom, aki ezt nem látja, az vagy görcsös tiltakozó, aki nem akarja látni, vagy pedig egyszerűen nincs elég mély rálátása erre a csodálatos világra.

2015. jan. 2. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/37 anonim ***** válasza:

#25

És Istent ki hozta létre? Na, már itt bukik a logikád.

2015. jan. 2. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/37 anonim válasza:
45%

Kedves kérdező, azt kell hogy mondjam, elég szűk látókörű és makacs lehetsz. Azt hiszed, hogy neked van igazad, és nem létezik Isten. De ezt te honnan tudod, rendelkezel talán valamilyen megcáfolhatatlan bizonyítékkal? Ráadásul annyira makacsul ragaszkodsz ehhez a világnézethez, mintha semmi sem tántoríthatna el. Gondolj bele, amikor kicsi voltál te is biztos arról álmodtál, hogy űrhajós leszel, meg pilóta vagy tűzoltó. Persze ez a későbbiekben változott, de abban a pillanatban mennyire biztosnak érezted, hogy tényleg az leszel. Ez is ilyen! Most azt hiszed nem változol meg, és te soha nem fogsz hinni Istenben, de ki tudja!?

Ezenkívül azt is írtad, hogy a Föld a nagy bumm során alakult ki, az emberek meg az evolúció során fejlődtek olyanná, mint amik ma is vagyunk, és Istennek ehhez semmi köze. Ehhez csak ennyit fűznék hozzá: mikor kicsi voltam, ezt én is megkérdeztem akkor az éppen szolgálatban lévő atyától Azt a választ kaptam, hogy a kettő miért zárná ki egymást! Mikor hazamentem, ezen gondolkodtam, és rájöttem, hogy tényleg igaz. Miért is zárná ki a kettő egymást!?

Végül pedig csak annyit, hogy ha te nem hiszel benne, akkor ne próbálj mindenkit átállítani a "te oldaladra", és ne bizonygasd olyan elszántan, hogy neked igazad van, és nincs Isten.

2015. jan. 2. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/37 anonim ***** válasza:
45%

# 26


Én magamtól indulok el, és amikor a választási lehetőséghez érek, hogy akkor most ez a világ létrejött, vagy pedig létrehozták, akkor kénytelen vagyok azt választani, hogy létrehozták. Ezek után még van egy pár lépcsőfok amíg elérek Istenhez. Ezek után pedig elkezdek gondolkodni, hogy vajon ki hozhatta létre Istent? Ki Isten?

Ezek valós kérdések, lehet is rajtuk gondolkodni, de egy későbbi probléma nem azt jelenti, hogy a logika alapja is hibás.

Sokan csak addig jutnak, hogy ez a világ nem jöhetett létre a semmiből, hanem létrehozták. Még nincs Isten, csak itt tartanak. Lehettek földönkívüliek - mert miért ne? - lehetett Isten, nem tudjuk. Akkor ezt a gondolkodást is megcáfolja szerinted az, hogy "naésakkorIstentkiteremtette"? Ne legyél nevetséges.

2015. jan. 2. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/37 A kérdező kommentje:

25# Én érvek alapján döntök. Mennyi, és milyem nyomós érv van Isten mellett, és Istennel. Isten ellen több, és nyomósabb érv van. És mégis, miért kellett létrehoznia a világot valakinek? A véletlen szerintem még mindig valószínűbb, de mi van, hogyha a ma még az emberiség által ismeretlen/felfoghatatlan dolog miatt olyan a világ, amilyen? Ez sem kizárt...


27# Nem ragaszkodok makacsul a "hitemhez". És nem, nem rendelkezem megcáfolhatatlan bizonyítékkal arra, hogy nekem van igazam. Csupán a logikám ezt diktálja. Tudod, érvek, ellenérvek. A makacsságom azért van, mert ti sem rendelkeztek megcáfolhatatlan bizonyítékkal. És bizony ez a világkép a fejemben megváltozhat. Ha jön valami megcáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy Isten létezik, például lejön közénk, és ellátogat minden emberhez, és olyan csodákat tesz, amelyek valóban csodák, pl a gravitációt néhány másodpercre megszünteti, vagy ilyesmiket csinál, akkor én elhiszem, hogy létezik. De addig nem, és nem is fogom. A példádra annyit, hogy az érvek ugyanazok maradnak, tehát ha semmi különleges nem történik velem ezzel kapcsoladban, akkor tudom, hogy ez a világkép fog megmaradni. Az érvek maradnak. Az atyás történetre annyit, hogy még mindig nem tudjuk, hogy Istent ki teremtette. Végezetül, én nem próbálok átállítani senkit se. Válaszoltam, nem térítettem, a való életben sem térítek, a kérdés sem ezt a célt szolgálja. De ha már válaszolok, érvelek, akkor úgy érvelek, ahogy tudok, és nem foglalkozok azzal, hogy ez akárkit is áttérítsek. Az igazamat védem.


28# Megcáfolja, a na és akkor ki teremtette a teremtőt? Ki tereremtette az űrlényeket? Ki tetemtette Istent? Érted?


Egyébként sokszor érvelnek azzal a vallásosok, hogy a nagy bumm-ra mi a magyarázat? Hát a tudósok se tudják... Na erre mondom azt, hogy attól, hogy egy elmélet nem kiforrott, nem kész, nem teljes, még nem lesz hibás. Sokan tudták azelőtt is, hogy a Föld gömbölyű, mielőtt igazolták az elméletet. Akkor nem tudták, hogy mitől gömbölyű, csak azt tudták, hogy az. Így van ez ma is: nagyon valószínű a nagy bumm, csak nem tudják az okát. De miért hibás egy hiányos elmélet? Mitől lesz jobb elmélet a kész, de bizonyítatlan elmélet, mint a hiányos, de bizonyított? Lehet, hogy ez most nem tartozott szorosan a témához, de muszáj volt leírnom, mert később úgyis érveltek volna ezzel is ellenem.

2015. jan. 2. 23:34
 30/37 A kérdező kommentje:

A 28#-as nak adott válaszomat elrontottam, bocsánat. Szóval:


Megcáfolja a "na és akkor ki teremtette a teremtőt?" kérdés. A teremtő helyére behelyezheted az összes variációt, ami létezik. Pl: Ki teremtette Istent?; Ki teremtette az űrlényeket? Stb..

2015. jan. 2. 23:40
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!