József ezt hogy tudta elhinni?
Tehát: Mária azt állította, hogy szűzen fogant. József ezt hogy nyelte be? Hogy volt annyira naiv, hogy ezt elhiggye? Ennyire naivak voltak az emberek (nem hiszem)?
U.i.:Kérlek titeket, keresztények, hogy ha valamit állítotok, akkor azt ne a bibliai idézeteitekkel támasszátok alá, mert egyrészt senki sem ért belőle semmit (én se), csak a hívők, másrészt a Bibliát eleve nem tartom hiteles "forrásnak"
A történet egyetlen forrása a Biblia. Ha nincs Biblia, akkor Máriáról és Józsefről nem tudunk semmit. Mégis hogyan lehet bármit mondani a forrás nélkül?
Világosan le van írva, hogy József nem "bevette", el is akarta bocsátani Máriát, de az angyal neki is megjelent.
Máté 1, 18-25
"18. A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.
19. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.
20. Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
21. Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.
22. Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól:
23. Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.
24. József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé.
25. És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak."
Az egész sztori hülyeség, úgy ahogy van, egészében, a kaporszakállú Jóistentől kezdve, elejétől a végéig. A valóság bele van írva a természettudományos szakkönyvekbe, onnan kell tájékozódni.
Teljesen felesleges egy kitalált dolog részleteibe belekötni, amikor az egész egy nagy baromság - bár valami azt súgja, hogy ezzel a kérdező is tisztában van.
(Holnap én is írok egy jó vastag könyvet hasból szép, tetszetős hülyeségekről, és majd mondom, hogy EZ MIND IGAZ, hiszen bele van írva a könyvbe, ezért igaz.
És majd jó dühös leszek, ha valaki nem hiszi el; esetleg lehet, hogy majd le is gyilkolok néhány millió embert jogos haragomban.
És elvárom majd azt is, hogy tiszteljenek emiatt, és aki nem tisztel emiatt, az majd egy jó nagy büdös tapló lesz.)
Ennyit így általában a kérdés értelmetlen voltáról; egyébként konkrétan a kérdésre: valóban nem életszerű, ez a valaha volt leggyengébb kifogás egy terhességre. Nyilvánvalóan ezt ma senki sem hinné el józan ésszel, legfeljebb az ezotériától teljesen elbutult UFÓ-, chemtrail-, angyal- illetve egyéb-hívő tanulatlan, műveletlen skizofrének.
Te hogy nem tudod bevenni, hogy József bevette?
.
Sok volt a karácsonyi koktél, hogy azt kéred: ha valaki állit valamit egy vallásról, nem az adott vallás hittételeinek gyűjteményes könyve alapján tegye, aminek hitét a vallás gondolkodás, fenntatás és ellenvetés nélkül elHINNI kötelez?
Kérdezö, jópofa vagy :)
Kiveszel egy Bibliai történetet és letiltod a Bibliából magyarázni.
Ez egy kicsit olyan, mintha letiltanád a tudományos magyarázatát Einstein relativitás elméletének. :)
Kérdés ki a naiv? Ez nézöpont kérdése. Ki a naiv? Az aki elhiszi hogy egy háznak tervezöje- építöje van, vagy aki hiszi, hogy a természet, a véletlen hozta valahogyan tudományos módon létre a lakókkal együtt?
Részben egyetértek Katyval
Hogy hitte el?
Úgy hogy a Teremtő felhasznált álmokat, jeleket arra, hogy bizonyitsa tőle jön az üzenet, vagy a feladat.
Józsefet Jehova "álomba" megintette, és elmondta mit kell tennie
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!