Azokban a keresztényekben, akik értik mit jelent a szentháromság, és hisznek is benne, nem ijednek meg attól, hogy esetleg nem is monoteista a hitük, és ez által elkárhoznak?
Ez most olyan, mintha azt kérdeznénk, mi a zene? Ami le van írva a kottában, amit a zenész eljátszik, vagy amit a hallgató hall?
a zene mindhárom teljes valójában, de magukban mégsem azonosak.
A IX. szimfónia az, ami Beethoven elméjében megfogant, és azt papírra vetette. A szerző gondolatának kifejeződése.
Ilyen az Atya, Ő az eredet, az eredendő akarat, minden forrása, minden benne és általa nyer értelmet.
A IX. szimfónia az, amit a zenekar eljátszik. A zenész tudása, szakértelme, tapasztalata a hangszeren megszólaltatja a IX. szimfóniát.
Ilyen a Fiú. Ő az Atya teremtő akaratának kinyilvánulása, megvalósulása. Őáltala valósul meg az Atya akarata, ő az Ige, a cselekvés, a szó.
A IX. szimfónia az is, amit a hallgató hall és érez a zenészek játéka által. Minden lehetséges információ, amelyet a szerző kigondol és a zenész előad.
Ilyen a Szentlélek, aki kiárad a világra, és az Ige által eltölti az embert, és általa világosodik meg benne Isten akarata.
Ahogyan a három zenei példa is önmagukban teljességükben mondható, hogy zene, és nem valamiféle része vagy aspektusa egy átfogóbb létezőnek, mégis mindhárom ugyanaz a zenedarab, lényegükben azonosak.
Hát valami ilyesmi. De még mindig vallom, hogy hitkérdések kívülről, objektívan nem szemlélhetők, illetve igen, csak nincs értelme. Neked sem jelent gondolom semmit, hogy én miért nem értek egyet keresztény szempontból az Iszlámmal, hisz a te szemszögedből eleve hibás alapfeltevésekből indulok ki.
Ha a monoteizmus azt jelenti, hogy egyetlen személy van, aki birtokolja az élet a hatalom és a dicsőség teljességét, akkor a kereszténység ebben az értelemben nem monoteista.
De a Szentháromság hívők nem fogadják el ezt a definíciót, mert szerintük három személy birtokolja ugyanazt az egyetlen teljességet. Vagyis azért egyetlen az Isten, mert a teljesség csak egyetlen egy lehet. Vagyis a három személy nem az egyetlen teljesség egy-egy harmadát birtokolja, nem osztoznak a teljességen, hanem mind a három teljes mértékben birtokolja az egyetlen és oszthatatlan teljességet.
Például tegyük fel, hogy csak egyetlen oszthatatlan gyémánt létezik, amit három személy birtokol. Három gyémánttulajdonos van, de csak egyetlen gyémánt. Az Isten esetében annyi a különbség, hogy nem csak valamijük, hanem mindenük közös.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!