Vajon létezik lélek?
- Sokszor botlottam vitáim során abba az ateisták részéről, hogy a lélek azért nem létezik, mert nincs olyan, hogy anyagtalan. Megpróbálták a témát nevetségessé tenni azzal, hogy kijelentették, hogy ha van lélek annak kölcsönhatásba kell lépnie a testtel és ha ez valóban így van, akkor ez a folyamat vizsgálható kellene, hogy legyen, de eddig semmi erre utaló jelet nem találtak. Pont az imént gondolkodtam el arról, hogy ugyan ez a szkeptikusság nem jellemzi a nézeteiket mikor sötét anyagról, vagy sötét energiáról beszélünk. Elfogadják, hogy jelenleg még nem tudjuk a mai műszereinkkel vizsgálni és kész. Tehát ismét kettős mércét
alkalmaznak a hitetlenkedők, mert amíg a "tudomány" jelenti ki, hogy van olyan valami aminek létezésére csak következtethetünk, nem vizsgálhatjuk, addig az rendben van, de mihelyst lélekről kezdünk beszélni, azonnal képtelenségnek titulálják a felvetést. Hát nem furcsa?
Szerintem elvárható, hogy mindent ugyan azzal a hozzáállással vizsgáljunk még akkor is, ha szerintünk nem "logikus". Úgy látszik sokan elfelejtik mit is jelent a "tudományos megfigyelés" kifejezés és megpróbálják úgy használni, hogy az az önön saját elképzeléseiket igazolja. Véleményem szerint aki elfogadja a sötét energia és anyag létezését, az nem utasíthatja el ugyan ezen okokból a lélek létezésének lehetőségét sem.
Pendulum92-nak:
"De az a bizonyíték jelenlegi tudásunk szerint nem lehet megfelelő egy materialista számára. "
- Való igaz, viszont nem nekem van szükségem bizonyságra hanem neki. Az, hogy ebben mi segíteni próbálunk, az egy plusznak tudható be.
"A gravitációt például senki sem vonja kétségbe, mert nem ütközik egyetlen vallási dogmába sem és mindenki ugyanúgy érzékeli."
- Értelek, de mi van például azzal, hogy a Föld kering a nap körül. ennek elismeréséhez már bizonyos intelligencia kell. Hiába magyarázod egy bennszülöttnek, hogy tudomány, meg űrhajó, ő akkaor sem fogja megérteni és szerinte a nap forog a Föld körül. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bizonyos dolgok egyértelművé tételéhez el kell érni egy bizonyos felfogó képességet/intelligenciát.
"- Értelek, de mi van például azzal, hogy a Föld kering a nap körül. ennek elismeréséhez már bizonyos intelligencia kell. Hiába magyarázod egy bennszülöttnek, hogy tudomány, meg űrhajó, ő akkaor sem fogja megérteni és szerinte a nap forog a Föld körül. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bizonyos dolgok egyértelművé tételéhez el kell érni egy bizonyos felfogó képességet/intelligenciát."
Igen, egyetértek, de Isten, lélek és ilyen dolgokhoz kell valami plusz is, mondhatjuk úgy, hogy megfelelő lelki szint. Sceptic, vagy bárki más erősen materialista nem hiszem, hogy kevésbé lenne intelligens, mint aki hisz ezekben a dolgokban, csupán más a beállítottsága, és még nem tapasztalt meg/jött rá dolgokra.
10 éve még én is azt vallottam, hogy abban hiszek, amit látok, más nem létezik.
Mostanában pedig tudok olyan dolgokról, amit az ortodox fizikával és egyéb tudományokkal nem lehet megmagyarázni.
Szebeni Patrik-nak:
" Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne ha mindenki más bolygón élne, és nem befolyásolná senki a döntését."
- Ez tényleg érdekes felvetés. Vajon akkor is kialakulhatott volna istenhit és akkor mennyire lennének különbözőek?
"Ez tényleg olyan téma amit nem lehet normálisan befelyezni."
- Ezzzel a mondattal engem is elgondolkodtattál. A példádból világosan kitűnik, hogy minden fejlődésen megy át folyamatosan és nincs semminek sem vége. Így az elképzelésem miszerint Isten hatalma sem lehet véges(vannak akik úgy gondolják Isten mindent tudó és már nem képes fejlődni) ismét beigazolódott számomra. Köszönöm.
"De arra lennék kíváncsi hogy miért jó, vagy miért jó érzés az adodd dolgot vallani, nekem megnyugvást ad, de más hogyan van ezzel?"
- Biztonság érzetet ad és megnyugvással tölt el az ismeretlen ismerete. Az ember alapjában véve kíváncsi természet és mindent tudni akar. Amit meg tud magyarázni, azt könyebben elfogadja és magáévá teszi, mint egy ismeretlen jelenséget. Ha nem ismernénk a mennydörgés és villámlás okát, talán a mai napig rettegnénk, hogy az istenek haragszanak ránk :) Ráadásul a megszerzett ismerettel további fejlődést érhetünk el, amire újfent igényt tartunk. Az egyhangúság, vagy ha valami stagnál rossz érzéssel tölti el az embert, kihívásra és dinamikusságra vagyunk tervezve. Ez az élet éa a világmindenség mozgatórugója.
" Bocsánat a félbeszakításért, tudom hogy hivatalosan nem lehet offolni, lezárni a beszélgetést, ez afféle eszmefuttatás."
- Nem offoltál, nagyon jó gondolatokkal gazdagítottad a beszélgetést :)
Pendulum92:
"Sceptic, vagy bárki más erősen materialista nem hiszem, hogy kevésbé lenne intelligens, mint aki hisz ezekben a dolgokban, csupán más a beállítottsága, és még nem tapasztalt meg/jött rá dolgokra. "
- Reméltem, hogy nem ez fog lejönni abból amit írtam, de nem így történt. Szóval utólag is bocsánatot kérek a félreértésért, a megfogalmazásom nem volt helyes ezügyben. Íme a koorigálás: Bizonyos dolgok megértéséhez rá kell azokra hangolódni, hasonlóan, mint mikor leülünk filmet nézni. Ha így teszünk, annak értelmét, logikáját és mondanivalóját is sokkal mélyebben megértjük, mint ellenkező esetben mikor nem vagyunk ráhangolódva. Ilyenkor a film semmitmondó, felszínes, irreális, vagy összefüggéstelen is lehet számunkra. Érdekes, hogy ismételten felvetődött a rezgés, mint összekötő kapocs amit korábban az információ tárolásával hoztam kapcsolatba.
Továbbá meg szeretném jegyezni, hogy a nyelvünkben is hordozzuk eme tudást, csak épp esetlegesen észre sem vesszük: nem vagyunk egy hullámhosszon, nem vagyok ráhangolódva valamire, kiestem a ritmusból(életet tekintve), le vagyok hangolódva, alacsonyak a rezgézhullámaim.
Na jó az utolsót csak én mondom :), de a felsorolásban látható, hogy a mondásaink sem megalapozatlanok.
Remélem így már világosabb mire gondoltam korábban.
homo ludensz-nek:
- Megnéztem a cikket, de annak 80%-a felsorolás. Igazából nem mond semmi egyebet, mint, hogy mindennek megvan a maga rezése(nem mintha nem így lenne). Ezzel egyet kell értsek.
Legvégül pedig köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, színesebbé tettétek vele a beszélgetést ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!