Mi a véleményetek arról, h Svédországban az evangélikus egyház áldását adja a homoszexuális párok kapcsolatára?
halló, emberek!!! és Isten szava nem érdekel benneteket? tolerancia, szeretet, megértés??? miről beszéltek???
"ezek, -bár nagyon jól ismerik az Isten igazságos rendeletét, hogy akik ilyeneket gyakorolnak, halált érdemelnek-nemcsak hogy továbbra is teszik ezeket, de júváhagyásukat is adják azoknak, akik ezeket gyakorolják" róma 1:32
Igen, persze az erkölcsösség abból áll, hogy ne legyünk melegek.
Véletlenül sem abból, hogy nem lopunk, nem csalunk, nem bántunk másokat, nem káromkodunk stb.
De remélem akkor a házasság előtti szex és a maszturbáció tilalma is benne foglaltatik.
Miről is szól a Róma 1 pontosan, hogy ne azt az egy sort emeljük már ki?
Akik nem tisztelték Istent, hanem madarakat, négylábú és csúszómászó állatokat tiszteltek (mint például mi a turult), azokat Isten ezért a bűnért homoszexuálissá változtatta és méltók a halálra.
Most komolyan van értelme ezt szó szerint venni?
Ezek szerint a turulimádó ősmagyarok is mind b*zik és nem méltóak az élere. Ezt nem én mondtam, hanem a Biblia.
Én sem vagyok Svéd, nem is élek Svédországban, nem vagyok homoszexuális de még evangélikus sem, úgy hogy engem sem érint a dolog, és a kérdés nem is arra irányul, h ki mit gondol úgy általánosan a homoszexuálisokról, hanem hogy ez hogyan egyeztethető össze a vallással, az egyházzal, ugyanis szerintem nem egyeztethető össze.
„Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak! Utálatosság az.”Mózes 18,22
„Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk!”Mózes 20,13
Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.”Róma 1,25–27
Azt gondolom a Biblia ebben a témában egyértelműen állást foglal, valamint ne felejtsük el Szodoma és Gomora elpusztulásának okát sem.
Személy szerint nekem is mindegy, h ki kivel mit tesz a szabadidejében, amennyiben mindketten hozzájárulnak, de erre ne kérjék az egyház áldását.Mint ahogy valaki a belinkelt cikk végén is megjegyezte, én sem értem, h honnan veszi egy egyház azt a bátorságot, h Isten akaratát és szabályait fölrúgva megmásítsa a Biblia tanításait, ill. azokat figyelmen kívül hagyja, csak azért, h megfeleljen az éppen aktuális világi közfölfogásnak.
Mellesleg én nem pontoztam le senkit, véleményekre voltam kíváncsi, ezért amennyiben valaki a kérdésre válaszolt, az a válasz 100%-ban hasznos, elég kicsinyes dolog valakit azért lepontozni, mert nem tetszik az illető véleménye.
A Biblia nézeteinek egy része már már elavult, sőt sok esetben káros.
Vannak az általános erkölcsi tanítások (Tízparancsolat, azt tedd, amit szeretnél, ha veled is tennének, ne lopj, ne csalj, ne csald meg a házastársad stb. stb.).
Viszont rengeteg olyan dolog van, ami már már elavult, és szerintem nem tekinthető bűnnek.
- Bevallom, hogy szexeltem házasság előtt és dolgoztam vasárnap (pedig biztos lehetne találni bibliai idézeteket, amik ezt tiltják), most akkor bűnös vagyok?
Sőt fenntartom azt is, hogy egyiket sem bántam meg!
Még mindig fenntartom, hogy nem ezek határozzák meg az általános erkölcsöt, hanem a fentebb említettek.
"hanem hogy ez hogyan egyeztethető össze a vallással, az egyházzal"
Pontosan erről van szó!
Ez a gyülekezet már se nem evangélikus, se nem keresztény!
Pont úgy, ahogy az anglikánok egy része sem anglikán-keresztény ugyanezen döntésük óta, csak a nevében.
"Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.”Róma 1,25–27"
Én még mindig fenntartom, hogy eszerint azok a "nagymagyarok", akik annyira imádják a turult(állat imádása, bálványimádás), nem is lehetnének keresztények, de az még hagyján, Isten nemsokára homoszexuálissá fogja változtatni őket, és a kárhozat tüzén fognak égni örökké!
De ezt majd a kötelező hittanon biztos megtanulják!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!