Szerintetek miért hivatkoznak sokan "mesekönyv"-ként a Bibliára?

pl. a Szent Könyvek kinyilatkoztatása és hitélet valószínűleg általában összekapcsolódik, attól függetlenül, hogyan gyakorolja valaki a vallását (hogyan éli meg a hitet)/

"mesekönyvként" hivatkozik a Bibliára valaki vagy sem, adódhatnak pillanatok, amikor útmutatást nyújthat..

Csak a magam nevében beszélhetek, de szerintem ismerem úgy vagy jobban, mint az átlag (önmagát) keresztény(nek valló) ember.

Viszont a szememben nincs tekintélye és nincs okom feltételezni az isteni ihletettségét.

Még ha az ószövetség részben mitologikus elemekkel átszőtt zsidó eredettörténet is, az egész biblia csak pár összességében nyilvánvalóan kitalált történet és a hozzá írt fanfiction-ök.

:))

én feltételes módban fogalmaztam (van akinek nyújthat..)

és azért egy fő különbséget a különböző vallások közt talán érdemes lehet megemlíteni (ha már valaki válaszában összehasonlította)

és ez a Krisztus kérdéskör

a "korszerűbb erkölcsi útmutató" pedig valószínűleg sokszor valóban "könnyebben fogyasztható"

attól most elvonatkoztatva, egyik-másik éppen mi célból íródott..

Én is mesekönyvként tekintek a Bibliára, miközben hiszek Istenben.

Minden vallásnak megvan a saját szent könyve, története, és mindegyik azt állítja magáról, hogy ez az igazi. Monoteista lévén úgy gondolom, hogy egy Isten van, tehát felesleges vallásokba bonyolódni, és ebből következően felesleges bármelyik vallás könyvét hitelesnek gondolni. Nálam a Korán, a Biblia egy szinten vannak, mindegyik egy mítoszgyűjtenyém, olyan módon bemutatva benne Istent, ahogy az "írói" gondolták.

(Félreértés elkerülése végett: mindkét könyvet olvastam.)