Miért lehet fontos az, hogy Jézus nem kereszten, hanem oszlopon halt meg?

A kérdésre szó szerint válaszolva:

Semmiért.

Semmiért nem lehet fontos és nem csak azért, mert nem igaz, hanem azért is, mert ez csak egy részletkérdés.

Az a lényeg, hogy Jézus az emberekért halt meg. Akár meg is kövezhették volna. Az eredmény ugyanaz lenne

Kereszt vagy kínzócölöp?

Miután Joseph Franklin Rutherford Jehova Tanúit 1931-ben „az üdvösség új népének" kiáltotta ki, egyre fontosabb lett számukra, hogy minél több ponton megkülönböztessék magukat az egyházaktól, így távolították el a keresztyénség fő szimbólumát, a keresztet az Őrtorony-iratokból. Ez persze kb. fél évszázaddal azután történt, hogy Charles Taze Russell megalapította az Őrtorony Társulatot. Történeti művükben: „Jehova Tanúi - Isten Királyságának hirdetői" „Az elhagyott szokások" címmel a keresztet is említik:

„A bibliakutatók évekig keresztet és koronát ábrázoló jelvényt viseltek azonosításként, és ez a szimbólum volt az 'Őrtorony' címlapján 1891 és 1931 között... 1936-ban rámutattak, hogy a bizonyítékok azt igazolják, Krisztus oszlopon és nem egy két gerendából álló kereszten halt meg" (200. o.).

Mi az alapja ennek az „új felfedezésnek"? Az Őrtorony Társulat lényegében a következő érveket nevezi meg:

a) A görög „sztaurosz", amelyet szokás szerint „kereszt"-nek fordítanak, „pusztán egy függőlegesen álló törzset, cölöpöt, hegyes karót, pillért vagy támasztékot jelent", de nem keresztet, ezt az is igazolja, hogy az Újszövetségben „a xülon a sztaurosz szinonimájaként" használható lenne, amely egyszerűen „fát" vagy „fagerendát" jelent (Segítség a Biblia megértéséhez, 1.158. o.).

Ehhez el kell mondanunk, hogy az Őrtorony Társulat a maga fordításával bizonyosan visszaadja a „sztaurosz" és a „xülon" eredeti jelentését (vö. Bauer 1971, 1086. has kk; 1.515k). Amit viszont nem vesz észre, az az eredeti jelentés bővülése, amely az idők folyamán ezekhez a szavakhoz tapadt. így történetileg biztos tény, hogy a rómaiak mind egyszerű oszlopokon, mind pedig kereszteken (függőleges oszlop keresztgerendával) végrehajtottak kivégzéseket (vö. pld.: Seneca: De vita beata [= A boldog életről] 19,3; Epistola 101,12; Tacitus: Históriáé IV,3; Josephus: Antiquitates [=A zsidók története] 1 l,261kk). A Jézus korában szokásos kivégzést forma a keresztrefeszítés volt (vö. ThWNT [=Újszövetségi Teológiai Szótár] VÜ/1964, 573k). A „kereszt"-re használt latin fogalmat, a „crux"-ot az Újszövetség szerzői a görög „sztaurosz"'-szál (néha a „xülon"-nál adjákvissza.

b) Az Őrtorony Társulat részéről továbbá úgy érvelnek, hogy „a két gerendából álló kereszt kaldeai eredetű", ezért elvetendő (Segítség... 1.158. o.). - Erre ez a válaszom: Nyilvánvaló, hogy a keresztrefeszítés halálbüntetése (de a „cölöpreszegezés" is) a pogány világból származik. Ezt azonban a rómaiak, a görögök, a perzsák és más népek is gyakorolták. A kereszt különböző változatokban több vallásban is megtalálható szimbólumként. A pogány gyökerek és párhuzamok azonban semmiképpen sem szólnak a keresztyénségben való használat ellen. Hiszen először is Jézus nem maga választotta meg a kivégzési módot, hanem a rómaiak (a pogányok) saját szokásaik szerint ölték meg. Másodszor a kereszt csakis és kizárólag azért lett a fő keresztyén szimbólum, mert Jézust így végezték ki -, tehát az antik népek és a pogány vallások mindenféle egyéb szokásától függetlenül.

A probléma nem a kereszt mint szimbólum miatt van, hanem csak ott, ahol ma keresztyén köntösben mágikus célokra (babona, szellem- idézés, fehér mágia) visszaélnek vele. Az ilyen visszaéléseket kell elutasítani (vö. 5Móz 18,9kk). De sok máshoz hasonlóan itt is igaz: „Abusus non tollit usum" -, azaz, a visszaélés nem szünteti meg a (józan, ésszerű) használatot.

c) Az Új Világ fordítás függelékében található egy „crux simplex" (felállított gerenda) rajza a római kivégzési mód „illusztrálására". Itt a következőket fejtegetik: „A gonosztevő rászögezésére szolgáló egyszerű törzset a latinban crux simplexnek nevezték. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol Justus Lipsius (1547-1606) De cruce libri trés című könyvében, Antwerpen, 1629, 19. o. A crux simplex itt látható fotográfiája [sic!] valódi reprodukció az ő könyvéből (ÚVF [német] 1.642. o.). - Az Őrtorony Társulat elhallgatja azt a tényt, hogy „könyvében" Lipsius (valójában három könyv - „libri trés") 15 további illusztrációt nyomtatott ki, amelyek legtöbbje kereszten való kivégzést {crux commissa és immissa formájában) ábrázol. Ez a kép tehát semmit sem bizonyít Jézus kivégzésének módjával kapcsolatban. Ha az Őrtorony Társulat Lipsiust akarja koronatanúnak a „cölöpözéshez", akkor becsületesen be kellene vallania, hogy maga Lipsius (például könyvének 661. oldalán) kifejezetten a keresztre feszítést (nem pedig az oszlopra szegezést) ábrázolja Jézus kivégzésének módjaként.

d) A legfontosabb kérdés azonban az, hogy a Biblia tartalmaz-e valamiféle utalást Jézus kivégzésének módjára. Jehova Tanúi számára világos a helyzet:„A rómaiaknál az volt a szokás, mint Jézus esetében is, hogy az elítélt kezeit (és valószínűleg a lábait is) egy törzsre szegezték" (segítség a Biblia megértéséhez... 1.157. o.). A Lipsius könyvéből vett ábra megmutatja, hogyan képzeli el a Őrtorony Társulat ezt a felszegezést: Egy-egy szöggel fúrták át a kezeket és a lábakat. – Van azonban egy vers a Bibliában, amely félreérthetetlenül megmondja, hogy Jézus kezeit két szöggel ütötték át: Jn 20,25. Tamás itt mondja Jézus feltámadása után: „Ha nem látom a kezén a szegek {tón hélón, többes-szám) helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek (szintén többes- szám!) helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."

Kényszerítőén adódik tehát az a következtetés, hogy Jézus kitárt karokkal egy igazi kereszten (crux commissa vagy immissa) halt meg, amit a Jézus környezetéből való kortárs tudósítások is megerősítenek, és amit - Jehova Tanúinak kivételével és náluk is csak 1931 óta - soha, semmikor sem vontak kétségbe az egyház története folyamán.

Bár nincs teológiai jelentősége, meg kell említeni, hogy Jézus nem „kínoszlopon" (NWT: torture stake) halt meg. A görög sztaurosz alapjelentése valóban cölöp vagy gerenda, de a rómaiak kivégző eszköze kereszt alakú volt. Ennek két Kr u. 1. századi ábrázolása is fennmaradt Rómában, a Palatinus-dombi ásatások során került elö egy „graffiti", amelyen egy keresztre feszített szamárfejű alakra mutat rá egy Alexamenosz nevü férfi, s alatta a felirat: szebete theó, azaz „imádjátok Istent!" A Kr. u. 79-es lávakitöréskor elpusztult Pompejiben pedig az egyik kiásott ház oltára fölött falba süllyesztett latin fakeresztet találtak.

[link]

[link]

[link]

A kereszt alakú kivégzőeszközre utal máshol is a Biblia. Ugye tudjátok, hogy Péter apostol szintén kereszthalált halt, csakúgy mint Jézus, viszont ott fejjel lefelé feszítették keresztre, hogy még halálában sem próbált meg egyenlő lenni mesterével. Figyeld csak meg, mit mond Jézus Péternek:

"»Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.« Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: »Kövess engem!«" (Jn 21:18-19)

Ezen szavak értelme: Könnyebb járás végett, szokás volt az alsó öltönyt övvel felkötni. Erre célozva, mondja Jézus: Ifjúságodban tetszésed szerint övezted föl magadat, és mentél, a hová akartál; öregségedben pedig kiterjeszted kezeidet (a kereszten), és más övez körűl téged (bilincsekkel), és vezetni fog, hová természeti hajlandóságod nem von (a halálra). Sz. Péter Néró császár alatt Rómában hunyt el vértanú-halállal. "Kövess engem" a keresztre.

Az ÚVF a keresztet a „kínoszlop" (torture stake) szóval helyettesíti, és ezt a 6. számú Függelékben igyekszik megindokolni (417-419. oldal). Jézus tehát az ÚVF-ban nem kereszten halt meg, Pál szavai is így hangoznak: „Sohase történjen meg, hogy dicsekszem, hacsak nem Jézus Krisztusnak, ami Urunknak a kínoszlopával, aki által a világ oszlopra feszíttetett nekem.” (Gal 6:14)

Jehova Tanúi természetesen nem „Krisztus keresztjének ellenségei" (Fii 3:18), hiszen nem Jézus halálát és annak jelentőségét tagadják, hanem a kivégzés eszközéről vélik úgy, hogy az a hagyományos elképzeléstől eltérő alakú volt. A kivégző eszköz alakjának természetesen nincs teológiai jelentősége. Nem olyan téma, amellyel érdemes lenne foglalkozni. Inkább annak van jelentősége, hogy a szervezet a „saját igaza” érdekeben manipulálja az olvasóit. Ezúttal egy képpel.

A Függelék-beli cikk a keresztet pogány szimbólumként (A népek az egyenlő szárú keresztet használták, mindig égtáj-, évszak-, napkorong-, tér és időjelképként, és soha sem jelöltek vele kivégző eszközt; vö. Jelképtár, Budapest, Helikon Kiadó, 1990 (115. oldal)) mutatja be, és négy szakkönyvet is idézve azt állítja, hogy Jézus egy függőleges oszlopra szögezve halt meg. Miért olyan fontos ez a Társulat számára? Mert „semmit sem akar hozzátenni Isten írott szavához”.

A kép említése előtt a Lewis-Short-féle latin szótárt idézi a latin crux szó jelentéséről: „A bűnözők megfeszítésére használt egyszerű oszlopot latinul crux simplexnek hívták. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázolt Justus Lipsius (1547-1606) a De Cruce libri tres című könyvében; ezt itt be is mutatjuk (Antwerpen, 1629; 19. o.).”

El kell ismerni, hogy a Társulat nem állítja konkrétan: Lipsius ezzel a képpel Jézus megfeszítését ábrázolta. Mégis ezt sugallja több úton-módon is. Egyrészt a saját gondolatmenetébe illeszti be: a Függelék egész 6. pontja azt van hivatva bizonyítani, hogy Jézus egy ilyen oszlopon halt meg. Másrészt a kép a 418. oldalt szinte teljesen kitölti, így a Tanú és érdeklődő olvasók fejében a téma és a kép garantáltan összekapcsolódik. Harmadrészt a Társulat Lipsius könyvéből csak egy képet ragadott ki, hallgatva arról, hogy a szerző a témáról és konkrétan Jézus kínhaláláról még mit írt. Voltak, akik utánajártak ennek a könyvritkaságnak, és lefordíttatták annak latin szövegét. Amint kiderült, a Függelékben bemutatott kép valóban Lipsius könyvében van, de a 647. oldalon, és egy középkori bűnöző kivégzését mutatja be. A Társulat szerint Lipsius képe a Lewis-Short-féle latin szótárban tárgyalt ókori (Jézus-korabeli) crux simplex-t ábrázolja („Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol..."). Másodszor ezen az oldalon Jézusnak még a neve sem fordul elő! Harmadszor Lipsius Jézus kivégzéséről is írt, és azt is ábrázolta a könyvében. A Társulat ezt azért nem említette meg, mert akkor kiderült volna, hogy a szerző nem ért egyet vele.

A 661. oldal már valóban Jézusról szól, és Jézust ábrázolja egy kereszten, illetve a korai egyházatyáknak és Lipsiusnak a keresztről szóló elmélkedését közli. íme egy részlet Lipsius kommentárjából: „Az Úr keresztjének négy fadarabja volt, a függőleges oszlop, a keresztgerenda, egy lent elhelyezett fadarab [ti. amin ülni lehetett], és a fent elhelyezett feliratos tábla. Ezt [a beszámolót] Iréneusznak is továbbadták: „Magának a keresztnek a szerkezete ötvégű: a két vízszintes, a két függőleges, és egy középen, amelyen a szögekkel rögzített személy nyugodott.” Lipsius ezután más 2-4. századi íróknak (Tertulliánusz, Augusztinusz stb.) a keresztről való elmélkedéseit is idézi, végül megjegyzi: „Amikor valaki kitárt kézzel, tiszta szívvel Istent imádja, a Keresztet formázza."

Ami magát a „kereszt" szót illeti, görög eredetije a sztaurosz. Ez a klasszikus görögben valóban egyenesen álló cölöpöt, karót és hasonlót jelentett. Mégsem tudom elképzelni Jézust, amint egy minimum három és fél méteres telefonpóznával a hátán elindul a Golgotára, és fizikai képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen cölöpről ne szakadt volna le a teste, ha csupán két szög tartotta volna.

Két bibliai részlet is bizonyítja azonban, hogy a fa, amelyen Jézust kivégezték, T-alakú vagy latin kereszt alakú lehetett. Egyrészt a büntetést indokló háromnyelvű táblát (titulus), amely biztos nem egy kis cetli volt, Jézus feje fölé szögezték (Mt 27:37, lásd jobboldalt), és nem a keze fölé, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Másrészt Jézus kezeit szegekkel verték át, legalább kettővel (Jn 20:25), és nem csupán eggyel, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Szerinted melyik felel meg jobban a bibliai leírásnak?

Ami az oszlopra húzás ókori közel-keleti szokását illeti, a már kivégzett, azaz halott bűnözőket mutogatták így elrettentő példaként. A római crux azonban kivégző és egyben kínzó eszköz is volt, amelyen az odakötözött vagy odaszögezett ember akár napokig is kínlódhatott. A lábszárat is azért szokták eltörni egy idő után (vö. Jn 19:31-33), hogy az elítélt ne tudjon újra meg újra felegyenesedve mélyeket lélegezni. így az elítélt - ha nem vérzett el - rendszerint fulladásos halált halt. Mindezt szem előtt tartva érthető Pilátus csodálkozása is, hogy Jézus alig hat óra leforgása alatt meghalt (vö. Mk 15:45). Ennek persze más oka volt (lásd Jn 10:17-18).

A felső, vízszintes keresztgerenda létét különben a régészet is bizonyítja (Kroll, Gerhard: Jézus nyomában, Budapest, Szent István Társulat, 1993 (474-475. oldal); Kettling, Siegfried: Nem kérdezett senki, akarok-e élni, Budapest, Harmat Kiadó, 1997 (79. oldal)). A Társulatnak ugyanúgy tudnia kellett ezekről a viszonylag régi és közismert leletekről, mint az általa idézett könyvek íróinak. Pompeit és Herculanumot i. sz. 79-ben a láva és a hamu borította el. Az egyik herculanumi házban 1938-ban találtak rá arra kis házi oltárra, amelyen egy falba süllyesztett latin fakereszt volt.

Rómában pedig, a Palatinus-dombon, a császári udvar szolgaszállásainak (paedagogium) területén ásva még 1857-ben 1-2. századi falfirkákat találtak. Az egyik rajz olyan férfit ábrázol, aki egy szamárfejű, keresztre feszített emberalakra mutat. A kísérő szöveg ez: „Alexamenosz: Szebete Theó!", magyarul: „Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!" Természetesen nincs olyan ókori istenség, amelynek szamárfeje lett volna, aki kereszten halt volna szégyenletes kínhalált, akit bárki is imádott volna, illetve akinek az imádatán bárki is gúnyolódott volna. Csak egy keresztény hitét tekinthették a kortársak ennyire nagy szamárságnak (vö. lKor 1:18-25).

Végül megjegyzendő, hogy a kereszt nem kerülhetett be a kereszténységbe a pogány vallások szimbólumrendszeréből sem. Azok keresztjei ugyanis egyrészt szinte mindig egyenlő szárúak voltak (+, csak az egyiptomi ankh kivétel), másrészt mindig bonyolult, misztikus filozófia tartozott hozzájuk, harmadrészt pedig sohasem utaltak kivégző- vagy kínzóeszközre. A kereszt ugyanis kizárólag ezt a szégyenteljes kivégzési módot jeleníti meg, ezért történheti meg csak évszázadokkal később, amikor ezt a módszert már nem alkalmazták, hogy a keresztények egyik legfontosabb szimbólumává vált.

A biblia nem ír semmit a kivégző eszköz alakjáról. A sztaurosz (σταυρός) és a xülon (ξύλον) (akárcsak a latin crux) természetesen nemcsak oszlopot jelent, hanem általában magát a kivégző eszközt amire a elítélteket felkötötték. Ez a kivégző eszköz a rómaiaknál legtöbbször T vagy kereszt alakú volt

A sztaurosz a Kr.e. ezer évvel még inkább karó volt, azonban az i.e. 1sz-i Diodousznál már keresztet jelent akárcsak Plutarkhosznál. Ez a változás valószínűleg azért jelenik meg mert a rómaiak ellentétben a pll a görögökkel és a perzsákkal előnyben részesítették a keresztet a kivégzésnél.

Másrészt a legkorábbi keresztény írók szerint (pl Justin mártír 2. sz) keresztről beszél.

Artemidorusz azt írta a 2. sz-ban azt írta a keresztre feszítésről a bűnözőket egyenesen, kiterjesztett kezekkel feszítették keresztre.

Luciusz ugyancsak a 2. században úgy írja le a keresztre feszített Prométeuszt hogy szintén széttárt karokkal feszítették meg. Tehát ez legalábbis bevált szokás volt.

A bálvány az faragott istenalak. A kereszt az egy szimbólum. Próbáld meg bemeséli a zsidóknak hogy a dávid csillag = bálvánnyal. Még a legfundamentalistább zsidó sem gondolná ezt. Mint ahogy nagyon fundamentalistának kell ahhoz lenni, hogy valaki a keresztet bálványnak tartsa.

Első századi források bizonyítják hogy a sztauroszt keresztként is használták. Gyakorlatilag a kivégzőeszközt jelentette amelyre az elítéltet felkötötték/szegezték.

A sztaurosz az i.e 1- től simán jelent keresztet ill. kivégzőeszközt Dionüszosz, Lucius, Plutarkhosz használja ebben az értelemben. Míg a karóra, oszlopra vonatkozó hivatkozások római kor előttiek. A "xülon" csupán fát, fából készült tárgyat jelent. Még fakanálra is használták a szót. Josephusnál pedig a sztaurosz és a xülon is megjelenik mégpedig egymás szinonimájaként.

Plautus Seneca Tacitus műveiből tudjuk hogy a rómaiak a bűnözőket kitárt karral feszítették meg. A patibulum-ot (keresztfát) felkötötték az elítéltre és így kellet elvonulnia a kivégzőhelyre. (akárcsak Jézusnak) majd a kivégzőhelyen kötötték vagy szögezték fel a keresztfát az oszlopra.

Jézust nem a zsidók hanem a rómaiak végezték ki. A római köztörvényes bűnözők kivégzések módja egykorú források szerint a keresztre feszítés. A sztaurosz, xülon pedig egykorú források szerint kivégző eszközt ill fából készült tárgyat jelent.

Olyan ez mintha egy angol szövegben a "gun" szót olvasva automatikusan a 300 évvel ezelőtti jelentést vennéd figyelembe és ágyúnak fordítanád figyelmen kívül hagyva hogy manapság már minden lőfegyvert "gun"-nak hívnak zsebpisztolytól kezdve a gépfegyveren át a hajóágyúig.

Az hogy a római kort megelőző szeputingában ill Homérosznál mit jelentett a "sztaurosz" nem sokat jelent ha tudjuk hogy Jézus idejében a "sztaurosz, xülon" egyaránt jelentett keresztet.

Az Őrtorony Társulat (Jehova "tanúi") féle Új világ fordítás külön függelékben indokolja meg a szövegekben alkalmazott változtatásokat a más forditásokhoz képest. Az egyik nagyon feltűnő különbség Jézus kivégzési módja.

Azt azonnal le kell szögezni, hogy a kereszt lehetett pogány jelkép már Krisztus előtt is. Azonban nem teljesen logikus, hogy a pogány rómaiak egy pogány jelképet használtak fel kivégzésre?

Az, hogy a görög szavak mit jelenthetnek könnyű eldönteni. Egy átlagos újszövetségi szótár világosan megfogalmazza. A sztaurusz szó valóban oszlopot jelent vagy gerendát. A kereszt azonban alapvetően ez. Mégha a hagyományos ábrázolás nem is pontos mása az eredetinek, akkor sem kell egyből a ló másik oldalára átesni.

A függelék megerősítő bizonyítéknak idézi a Justus Lipsius által írt De cruce libri tres című könyvet. A könyvben található egyik ábrát beletették az ÚVF–be is a 418. oldalon. Fellapozva az idézett művet azonban nagy meglepetés érné Jehova Tanúit. Justus Lipsius ugyanis több valószínű kivégző-eszközt vázolt fel. Az egyik ábrát tették csak bele a függelékbe azt sugallva, hogy 'még Justus Lipsius' is minket támaszt alá'. Pedig nem. A többi ábrán nem oszlop, hanem kereszt található! Ezt azonban az Őrtorony Társulat elhallgatja.

Az ábrákhoz készített magyarázat elmondja, hogy a gerendára több merőleges lécet is kellett szögelni. Ezzel fel is van oldva az az ellentmondás, ami a görög szó jelentése és a kereszt-ábrázolások között állnak. Mégis marad a vitás kérdés: akkor most a függelékben ábrázolt módon feszítették fel Jézust? A Biblia válaszol erre a kérdésre.

Az első érv a János 19: 19, 20. Megtudjuk, hogy 3 nyelvű táblát raktak a kivégzőeszközre, ezzel a felirattal: „A názáreti Jézus, a zsidók királya". Héberül, latinul és görögül készült a felírás, amit a 20. vers szerint sokan olvastak is, vagyis nem apró betűvel volt megírva. A Máté 27:37 azt mondja, Jézus feje fölé rakták a címtáblát. Érdemes ezek fényében szemügyre venni a 418. oldalon található ábrázolást. Vajon Jézus feje fölé elfért volna egy ekkora tábla? Tegyük hasonló helyzetbe a kezünket! Mekkora tábla férne el? Vajon arra kiférne az a bizonyos mondat úgy, hogy a karok ne takarjanak semmit és olvasható legyen (betűnagyság lényeges)? A Biblia szerint nem a keze, hanem a feje fölé rakták a táblát.

Másik útbaigazító bibliavers a János 20:25. Tamás Jézus kezén a szegek nyomát akarta látni. Nem a szeg, hanem a szegek nyomát! Az ábrán hány szeg van Jézus kezében? Hány lenne, ha a kezét oldalra és nem a feje fölé szegelik? Azt már kérdezni is felesleges, hogy a 418. oldalon egy szeg vagy több látható, illetve hol van a tábla: a feje vagy a keze felett.

[link]

[link]

„A kereszt a legkeresztényibb szimbólum az összes közül: azon kívül, amit ez kifejez, Pál nem is akart semmiről tudni, mikor Korinthusba érkezett. Mert ez az, ami nélkül nincs evangélium: Krisztusnak kegyetlen, vérontásos halála, amely számunkra bűnbocsánatot szerez. Hiába éltek vissza sokan e szimbólummal, attól ez mégis a kereszténység legtömörebb jelképe marad - így egy olyan karikatúrán, amely valamit bírálni igyekszik, azonnal megmutatja, kire-mire céloz a szerző.

A kereszt mint vallásazonosító szimbólum a keresztény egyházban egyértelműen Jézus kínhalálának eszközéből eredt, nem Tammuz vagy valami más istenség kultuszából. Keressen rá kend az "Alexamenos sebete qeon" szavakra, érdemes. Azok a patrisztikus idézetek, amelyeket e szimbólum keresztény jelentőségének igazolására fel szoktak hozni, emellett csak másodlagosak.

A kereszt nem imádat tárgya még a r.k. felekezetben sem (pár szélsőséges skolasztikus megpróbálta azzá tenni, de saját zsinataikat lehetett felhozni ellenük, és le is tettek róla), hát még a protestánsoknál. Emitt egyszerű képi utalás, amit nem kell sehová fölfesteni, sem előtte leborulni, csak éppen tudni kell, mire utal. Egyszerű módja ez a jelbeszédnek, ha már a vallásokat valami olyannal akarjuk jelezni, ami rájuk kimondottan jellemző. Ilyen volt az Ószövetségben a kőtábla, amely tartalmazta Isten beszédét, Áron kivirágzott vesszeje, a rézkígyó, meg hasonlók. Egyik sem volt arra szánva, hogy imádják, netán tiszteljék, de meg kellett őket őrizni emlékül, hogy ne csak a fülnek, hanem a szemnek is hirdessék az Isten nagy tetteit. Az Újszövetségben a keresztség és az úrvacsora mellett pár egyszerű szertartás adatott nekünk ezek mintájára, viszont a Biblia íróinak nyelvezetében elég sok isteni megbízás nélküli, lényegében szóképként használt tárgy is felbukkan rajtuk kívül. Ilyen pl. a bárány, a galamb, a győzelmi koszorú, a pecsét, a pálmaág és még néhány hasonló látható dolog. Soha senki nem parancsolta, hogy Jézust lássuk minden bárányban, a Szentlelket mindig galambként eljövőnek képzeljük, vagy hogy az istentisztelet kellékeiként használjuk ezeket. De azt igenis adottnak feltételezte mind az Úr, mind apostolai, hogy hasonlatként jól jöhetnek ezek a látható dolgok, mert kidomborítják a nekünk szóló isteni üzenet egy-egy oldalát.

Nem nehéz ilyen beszédeket gyűjteni az apostoloktól: az egyik a keresztség fogalmát tágítja ki és viszi vissza az Ószövetségbe, mikor azt mondja, hogy a kivonuló zsidók a tengerben Mózesre keresztelkedtek meg; a másik Krisztus felöltözéséről és az óember levetkőzéséről szól, holott ezek annak a kornak pogány szertartásai voltak: így nyerték el a beavatást valamelyik misztériumvallás követői. Aztán a harmadik a kereszttel kapcsolatban nemcsak azt említi meg, hogy arra feszítették meg a mi Urunkat, hanem azt is, hogy a minket terhelő törvénybeli adóslevél is rá lett szegezve, és hogy nekünk is meg kell feszítenünk magunkban ama romlott régi természetet. A keresztnek van botránya is, amelyen egyik hitetlen megbotránkozik, a másik nevet - de a hívőnek Krisztus csak ezzel ad üdvösséget, áldást, életet. Aki kikerüli a keresztet (azaz nem veszi föl és cipeli egész életén át), az az Úrhoz sem méltó. És ugyan ez nem a keresztről mint szimbólumról mondatott, de mikor valaki a keresztről beszél, ezt is szükségképpen hozzá kell, hogy gondolja.

A kereszt tehát nem bálvány, nem fétis, nem amulett, hanem egy kikerülhetetlen isteni alapelv: hogy élet csak a halálból fakadhat. Még az Úr sem adhatott nekünk életet, ha előbb meg nem halt, és sátánnak nevezte Pétert, mikor őt a kereszt útjától eltanácsolta volna. És mikor egy egyszerű HGY-s azt gondolta volna, hogy mivel Krisztusban feltámadtunk, immár semmi szükség a keresztre, akkor bukkan fel újra, a szenvedések levelében, a második korinthusiban. Ezt mondja az apostol, akit egész életén át kergettek és ütöttek-vertek a Krisztusért: "Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben." És a galatáknak írva, valószínűleg a neki jutott sok korbácsolásra célozva: "Ennekutána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben." Ez az az elv, amit a keresztnek a puszta neve is felidéz.

Az Alexamenos graffito azért fontos, mert bizonyítja, hogy ama "sztaurosz" vagy "kínkaró" bizony kereszt alakú volt, ugyanúgy, ahogy a hagyományos ábrázolások is mutatják. A szamárfejű isten mint valláscsúfoló szólam a rómaiak részéről rutinszerűen hullott mindenre, ami a zsidóságból származott: Josephusnak az Apión elleni védőiratában már megcáfoltként szerepel az a rágalom, hogy a Szentek szentjében a papok egy szamárfejet imádnak a nagy ünnepeken. Mivel pedig itt a kereszten látjuk a szamárfejű isten alakját, nagyon valószínű, hogy az ősegyház igehirdetésében és a környező pogányság tudatában igenis két gerendából összerótt kereszt szerepelt. Persze nem úgy, mint imádat tárgya: a szamár éppen azért maradt ott a csúfolódó pogány tudatában, mert a megfeszített Krisztust eleinte nem mindig ábrázolták. De mindenképpen valós tárgyként volt jelen a kereszt mindkét gerendájával - és eszerint nem a pogány kultuszokból, hanem a történelem színpadáról.

Hogy aztán ebből agyonhasznált felekezeti védjegy, harci zászló, sőt elnyomás jele is lett, az nem szünteti meg a kereszt eredeti értelmét. A reformátusok ódzkodnak a templom tetejére vagy sírkövekre tenni, mert őseiket a feszületnek nem csókolásáért verték véresre és hurcolták gályára - de mikor nem ilyen bálványimádó összefüggésben jön elő, ők is tudják, mit jelent a kereszt a Bibliában. Victor János ezt írta az 1Kor 1,17-21-ről: "Az Ő keresztjét és az arról szóló evangéliumot éppen azért adta Isten, hogy az emberi értelem minden meddő erőlködését megszégyenítse és megítélje. A "bölcsesség" nagyra tartott és mégis hiábavaló útja helyett adta Ő ezt az egészen más utat, amelyen a világ valósággal eljuthat az Ő ismeretére." (Csendes percek, a vonatkozó kötetben.)

A kereszt mint fegyelmező és nevelő isteni elv Luthernél válik központivá: "Azért, ha keresztyének akarunk lenni, akkor arra az egyre bizonnyal számíthatunk, s azt előre meg kell fontolnunk, hogy az ördög az ellenségünk lesz minden angyalaival és a világgal együtt, s ezek ellátnak majd bennünket minden kínnal és gyötrelemmel. Mert ahol az evangélium hirdettetik, befogadást talál, hitet ébreszt, gyümölcsöt terem, ott a drága, szentséges kereszt sem hiányozhatik. Csak ne gondolja senki, hogy nyugta lesz; hanem kockára kerül e földön mindene: vagyona, becsülete, háza, udvara, felesége, gyermeke, teste és élete. Már most a testünknek s az óembernek ez nagyon fáj, mert arról van szó, hogy kitartsunk tántoríthatatlanul, szenvedjünk türelemmel, bármint támadnak is reánk és veszni hagyjunk mindent, amit csak elvesznek tőlünk." (A Nagy káté, az 1930-as soproni fordítás szerint).

Ez az, amit szemlátomást sem a HGY, sem a karizmatikus mozgalom nem képes felfogni a maga nagy bírvágyában és az áldások utáni loholásában. De közülünk páran a puritánusoktól vagy hasonlóktól megtanulták, hogy ez csak a felszín. Derek Prince így írt az Önátadás kegyelme c. rövid munkájában, Charles Simpsont idézve: "A kereszt az, ahol a te akaratod és Isten akarata kereszteződik. A te kereszted az a dolog, ahol Neked meg kell halnod. Ez az a hely, ahol Te leteheted az életedet." (A Sonnenstrahlen missziós társaság kiadása, 10. o.)

Lehetne erről még sokat írni, de egy tanulság máris leszűrhető: a keresztet csak azok bélyegzik merő bálványnak, elnyomó jelképnek vagy amulettnek, akik nem hajlandók azt a jelentését figyelembe venni, mely szerint az a naponkénti önmegtagadás helye, az egyetlen mód, ahogy bennünk a Krisztus élete felfakadhat. Ez az én véleményem. Úgy gondolom, hogy kend a történelmi felekezetek tanításának és hitfelfogásának ezt a megtörhetetlen igazságmagvát babonás és szűkkeblű ellenkezési érdekből hajítja a szemétre, mikor a keresztet mint szimbólumot elveti, és azokat, akik erről a maguk vallására ismernek, mindenféle rossz hírbe keveri.

Fenntartom, hogy a kereszténység legtömörebb szimbóluma a kereszt. Mert éppen ez foglalja össze a legkisebb térben azt a tényt, hogy az Isten Fia emberré lett és a bűneinkért meghalt. Ha valakinek még kedve volna melléje tenni egy üres sírt (miszerint feltámasztatott a mi megigazulásunkra), akkor ebbe a kettőbe már az egész kereszténységet be lehetne foglalni jelképileg, és ugyan ábrázolni nem volna érdemes, mert csakugyan nem abból származik az áldás - de észben tartani mindkettőt szükséges.

Az igaz, hogy a keresztet mint látható jelet nem rendelte az Úr szent szertartásul, mint az úrvacsorát, de mindkettő ugyanarra a valós eseményre utal. És az utalásnak éppen abban merül ki a szerepe, hogy felidéz valamit, aztán ő maga eltűnik, otthagyva az embert - jó esetben - az Isten színe előtt. Erre célzott Pál, mikor a galatáknak azt mondta, hogy Krisztust mint a szemük előtt megfeszítettet írta le előttük. No persze nem feszülettel a kezében, hanem elbeszélve a történeti tényeket és azok jelentőségét.

A kereszt szimbólumát "továbbfejleszteni" és különféle kultuszformák alá vetni csakugyan nem való (amolyan rézkígyós jellege volna), de ahogy az Úrnak volt keresztje, úgy nekünk is, és noha az övé átkos volt a mi bűnünk miatt, a miénk áldásos az ő áldozata miatt. Nem véletlenül bélyegezte hozzá méltatlannak azt, aki nem veszi fel a keresztjét, azaz nem tagadja meg magát és úgy nem követi őt.”