Miért halt meg Jézus Krisztus a kereszten?

Dehogy halt meg kínolszopon, ez csak az Őrtorony Társulat agyszüleménye, mert hát erről is ki kellett találni valamit, hogy nehogy egyvalami is úgy legyen, mint másoknál. Az Őrtornyos "nyelvészkedés" cáfolatát megtalálod a következő linkeken:

* [link]

* [link]

Az Őrtorony-féle "váltság"-értelmezés cáfolatát pedig itt: [link]

Dede, hiszen brooklyni főnökeid ezt nyilatkoztatták ki, így hát neked ezt kell mondanod. Sem Mózes, sem Ezsdrás könyve nem ír Jézus kivégzéséről, így kivégzőeszközéről sem, így a hivatkozásod mellé ment. Sátán a hazugság atyja, ezért tévesztette meg az Őrtorony Társulat tévtanítóit.

"A biblia nem ír semmit a kivégző eszköz alakjáról. A sztaurosz (σταυρός) és a xülon (ξύλον) (akárcsak a latin crux) természetesen nemcsak oszlopot jelent, hanem általában magát a kivégző eszközt amire a elítélteket felkötötték. Ez a kivégző eszköz a rómaiaknál legtöbbször T vagy kereszt alakú volt

A sztaurosz a Kr.e. ezer évvel még inkább karó volt, azonban az i.e. 1sz-i Diodousznál már keresztet jelent akárcsak Plutarkhosznál. Ez a változás valószínűleg azért jelenik meg mert a rómaiak ellentétben a pll a görögökkel és a perzsákkal előnyben részesítették a keresztet a kivégzésnél.

Másrészt a legkorábbi keresztény írók szerint (pl Justin mártír 2. sz) keresztről beszél.

Artemidorusz azt írta a 2. sz-ban azt írta a keresztre feszítésről a bűnözőket egyenesen, kiterjesztett kezekkel feszítették keresztre.

Luciusz ugyancsak a 2. században úgy írja le a keresztre feszített Prométeuszt hogy szintén széttárt karokkal feszítették meg. Tehát ez legalábbis bevált szokás volt.

A bálvány az faragott istenalak. A kereszt az egy szimbólum. Próbáld meg bemeséli a zsidóknak hogy a dávid csillag = bálvánnyal. Még a legfundamentalistább zsidó sem gondolná ezt. Mint ahogy nagyon fundamentalistának kell ahhoz lenni, hogy valaki a keresztet bálványnak tartsa.

Első századi források bizonyítják hogy a sztauroszt keresztként is használták. Gyakorlatilag a kivégzőeszközt jelentette amelyre az elítéltet felkötötték/szegezték.

A sztaurosz az i.e 1- től simán jelent keresztet ill. kivégzőeszközt Dionüszosz, Lucius, Plutarkhosz használja ebben az értelemben. Míg a karóra, oszlopra vonatkozó hivatkozások római kor előttiek. A "xülon" csupán fát, fából készült tárgyat jelent. Még fakanálra is használták a szót. Josephusnál pedig a sztaurosz és a xülon is megjelenik mégpedig egymás szinonimájaként.

Plautus Seneca Tacitus műveiből tudjuk hogy a rómaiak a bűnözőket kitárt karral feszítették meg. A patibulum-ot (keresztfát) felkötötték az elítéltre és így kellet elvonulnia a kivégzőhelyre. (akárcsak Jézusnak) majd a kivégzőhelyen kötötték vagy szögezték fel a keresztfát az oszlopra.

Jézust nem a zsidók hanem a rómaiak végezték ki. A római köztörvényes bűnözők kivégzések módja egykorú források szerint a keresztre feszítés. A sztaurosz, xülon pedig egykorú források szerint kivégző eszközt ill fából készült tárgyat jelent.

Olyan ez mintha egy angol szövegben a "gun" szót olvasva automatikusan a 300 évvel ezelőtti jelentést vennéd figyelembe és ágyúnak fordítanád figyelmen kívül hagyva hogy manapság már minden lőfegyvert "gun"-nak hívnak zsebpisztolytól kezdve a gépfegyveren át a hajóágyúig.

Az hogy a római kort megelőző szeputingában ill Homérosznál mit jelentett a "sztaurosz" nem sokat jelent ha tudjuk hogy Jézus idejében a "sztaurosz, xülon" egyaránt jelentett keresztet."

A Jehova tanúi szerint Jézust egy egyszerű oszlopra (kínoszlop) feszítették fel. Bár a római hatóságok néha ezt is alkalmazták, de Jézus esetében ezt mindenképpen kizárhatjuk.

Jézus fölé is kirakatott Pilátus (aki egyébként Jézus pártját fogta) egy ilyen táblát: "Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum" --> "A názáreti Jézus, a zsidók királya". Igazából három nyelven írták ki ezt: az akkor használatos arám nyelven, a hivatalos latin nyelven (innen jön az elterjedt rövidítése: INRI) és a kereskedelmi érintkezés nyelvén, azaz a görög nyelven (Jn. 19,19).

A keresztre feszítés módszerét a rómaiak fejlesztették tökélyre úgy, hogy a maximális fájdalmat és a legnagyobb kínokat tudták kikényszeríteni az áldozatból. Olyan eszközöket csináltak hozzá, melyek minden helyőrségnél megtalálhatók voltak. Római szokás szerint az elítéltet először jól megkorbácsolták, majd utána a kereszt vizszintes szárához (patibulum) kötözték a kifeszített kezeket, majd utána végigvezették a városon, miközben egy négy katonából álló alakulat vette körül, akik biztosították a zavartalan haldást. Előttük ment a kivégzést vezénylő százados (exactor mortis), aki felvezette az elítélt(ek)et. A kivégzéseket mindig a városon kívül hajtották végre, mivel a keresztek függőleges szárai (stipes) a kivégzőhelyen voltak beásva (ilyen kivégzőhely volt Jeruzsálem mellett a Golgota nevű domb is). A kivégzőhelyen az áldozatot először megfosztották a ruháitól, melyek a kivégzőiké lettek. Majd elfektetve a kereszt vizszintes szárához szegezték a kezeket, de nem a tenyéren és nem is pont a csuklóján, hanem valahol a kettő között. Ezután csiga, vagy emelő segítségével felemelték a keresztet, és beleillesztették a függőleges fa tetjén lévő vájatba. Utána a lábakat is felszegezték (vagy a talpakat, vagy a bokánál verték át a szeget), miközben az áldozatot egy sedile nevű ülőkére ültették. Szoktak lábtámaszt (suppedaneum) is alkalmazni abból a célból, hogy a tartóerő ne a kezeken összpontosuljon, és így az áldozat kínjai meghosszabbodjanak. Miután végeztek, az elítélés okát jelző táblát vagy a kereszt tetejére szegezték, vagy a kereszt alá helyezték el, jól látható helyen. A halált többféle módon elő tudták idézni. Az egyik ilyen módszer a lábszárak eltörése a térd alatt (crucifragium), melynek következtében a lábtámasz megszűnt, és a karokra tevődött át a tartóerő. Az áldozat nem tudta felnyomni magát a lábai segítségével, így fél órán belül megfulladt. A másik mód a lándzsaszúrás volt, mellyel ki lehetett küszöbölni a tetszhalál lehetőségét. Az 5-6. borda között a szívet célzó szúrás egyből végzett az áldozattal. A harmadik lehetőség az volt, hogy a kereszt alatt tüzet gyújtottak szalmából, és egyéb keserű füvekből, melynek füstjét belélegezvén az áldozat egy idő után eszméletét vesztette, és utána hamarosan megfulladt. A megfeszítettek több napon (sőt akár még több héten) keresztül is kínlódtak a kereszten, mire beállt náluk a halál. A testeket elrettentésül fent hagyták a fákon addig, amíg le nem rohadtak, vagy le nem szedték őket a vadállatok. A családnak nem adták ki őket, így nem temethették el őket, ezzel is a szégyent fokozva. Jézus esetében azonban kivételt tettek egyrészt a Pészah közelsége, másrészt a helytartó, Poncius Pilátus kegyessége miatt, aki az evangéliumi elbeszélések szerint nem akarta Jézus halálát.