Most akkor Isten egy tökéletes és szerető entitás, vagy egy emberi tulajdonságokkal felvértezett fiktív figura?

"18Nem, nem és nem. Isten antropomorf, "

Kár, hogy törölve lett a büntetésem,a HiggsHiggs stb és vele együtt, az ami fontos. Megismétlem, gondold át így, ezzel a premisszával:

Nem Isten anthropomorphe,hanem az ember theomorphe.

Az: 2+2=4 2+3=5 egy rendszerhez megállapodás. Lehetne ne megállapodni, máshogy. De konzekvenciában így jó: fel lehet építeni rá egy matematikát (tizes számr.)

Nem Isten anthropomorphe,hanem az ember theomorphe.

Mindkettő - amit te írsz is- előfeltevés, axióma. De konzekvenciálisan máshová juthat a két kiindulásból az ember a szellemi útján.

"Nem Isten anthropomorphe,hanem az ember theomorphe. "

ezzel mit akarsz mondani?

Ezzel csak annyit mondasz,hogy isten "saját képére"(jelentsen ez bármit is) csinált egy értelmes létformát amit embernek nevezzünk. Itt azonnal előjön az istennek van-e "képe"?

Ám Kepano Junior kérdése szempontjából nem oly lényeges. Magáról mintázott minket vagy mi mintáztunk magunkról kérdést nézve egál. Vagyis isten nem lehet tökéletes entitás. Ő is, mi is tökéletlen,különféle jellemhibákkal terhelt.

Kedves Nagylzs.

Ahogyan az első kommentedben jelezted, hogy nagy eltérések lehetnek a szavak szubjektív értelmezése miatt, itt ugyancsak ebbe botlunk, amikor objektivitásról beszélünk. Jó lenne talán megtárgyalni, hogy mit értesz objektíven ellenőrizhető alatt.

Ha azt érted, hogy bárki számára valamilyen(egy adott) módszerrel ellenőrizhető, akkor ugyanarról beszélünk...csak itt felmerül a kérdés, hogy az egyének ismerik e ezt a módszert, és ha esetleg már hallottak róla, tudják is e alkalmazni, mint vizsgálatot/ellenőrzést/analízist a kérdéskör eldöntésére.

Illetve vissza is kanyarodhatunk ahhoz, amit felvetettem neked, persze nem kötekedésből, vagy kritizálásból, inkább amolyan figyelmeztetés vagy tanács/ötlet jelleggel...szóval ahhoz a dologhoz, hogy ha a te nézetedben, ami az elmondásod szerint az eddigi tapasztalataidon nyugszik, nem fér bele az, hogy valaki a tényleges Igazságot adja le Istenről(persze egy megfelelő definíció és istenkép elmondásával együtt), akkor számodra jelen pillanat nem is fog tudni senki az égegyadta világon elfogadható választ adni, illetve bár bizonyítási vágy nélkül, de egyértelműen bizonyosságot adni Isten valódi mibenlétéről sem...és pontosan azért, mert ezt a Te hitbeli tapasztalatod egészen egyszerűen nem engedi meg. Ha viszont úgy állnál a kérdéshez(lehet egyébként így állsz, csak félreérthetően fogalmaztál), hogy Te nem tapasztaltad még meg azt a lehetőséget, amiben teljes körű képet tudsz kapni a szóban forgó Entitásról, de nem zárod ki ezt a lehetőséget, akkor természetesen más lesz a helyzet. Kérdés nyilván az, hogy mennyire ragaszkodsz ahhoz az elképzelésedhez, hogy márpedig senki nem láthatja az Istent annak, ami valójában. Mert ha ragaszkodsz ehhez, akkor bizony az általad említett érzelmi alapú hitet gyakorlod, nem pedig az attól menteset.

Ha gondolod olvasd el, amit a kérdezőnek írok alul.

Kepano Junior.

A kérdésed alatt egyértelmű jellembeli vonatkozásban vizsgálandó dologra vársz választ. Egy kis kitérőt még előtte, ha nem bánod...hátha mást érdekel.

Isten: Egy olyan Elme, ami bármiféle fizikai test funkcionálása nélkül létezik/él, amiben minden (szó szerint minden, még olyan dolgok is, amikről az emberiségnek per pillanat nem feltétlenül van információja) létezik egyszerre, még ha alapban egy "ömlesztett", tehát elválasztatlan állapotban is, aminek teljes tudomása van az Önmagában hordozott "információkról", vagyis Önmagáról is teljes körűen, ami ezekből adódóan egy teljes Entitás, s ha teljes, akkor nem született soha, nem is pusztul, ergo nem változik, nem módosul. Csak ez az Elme létezik bárhol/bármikor.

bizonyítás (teoretikus módon): Bizonyítékot maga a relativitás, vagyis a viszonyítottság ténye fog nekünk szolgáltatni. Az ember csak úgy képes bármiről ismeretet szerezni, hogy valamihez viszonyítva tapasztalja. Nagyon sok dolog viszonyítási párokban jelenik meg, gondolom példákat nem kell soroljak. Innen el is kezdhetjük már.

Alapvetően a kollektív tapasztalatunkban szereplő anyagi univerzumból indulunk el. Ahhoz, hogy mi bárminemű anyagot legyünk képesek észlelni, valaminek léteznie kell, amihez képest az anyag anyag, vagyis léteznie kell valaminek, ami önmagában véve nem anyagi(immateriális), illetve azt is tapasztaljuk erről az anyagi univerzumról, hogy folyamatosan módosul, változik, vagyis nem statikus...ebből adódóan pedig léteznie kell valaminek, amihez képest változik, s nyilván ennek a "dolognak" egy változatlan valaminek kell lennie. Ha elmélázunk, akkor két ilyen dolgot tudunk mondani, ami változatlan. Azt egyik a "semmi", ami ugyebár nemlétezőt jelöl, vagyis foglalkozni sem tudunk vele, hiszen nem létezik...illetve a másik a "minden", amit természetesen úgy értelmezünk, hogy egy hiánytalan "objektum", vagyis teljes, azaz nem került bele soha semmi, s nem is került ki belőle sem. Egészében vizsgálva pedig mindig ugyanaz volt és ugyanaz lesz. Pontosan ezért változatlan. Ha viszont van nekünk valamink, ami lényegében véve immateriális, és hiánytalan, ami által ugye változatlan, akkor természetesen az intellektus, az értelem, a tudatosság sem hiányzik belőle, s e dolog ugye nem a kicsiny részét képezi az Egésznek, hanem elválasztatlanul, elválaszthatatlanul átjárja teljes mértékben. Ergo a legjobb magyar kifejezéssel közelítve, léteznie kell egy Egyetemes Elmének, amit felül a definícióban kicsit részletesebben kifejtettem, aminek végső soron, ismét egy jól közelítő magyar kifejezést használva, a koncentrált Gondolatában létezik az általunk anyaginak ismert világ.

megj: Az a kérdés természetesen felmerülhet, hogy hát egy változatlan(Elme) valamiben mégis hogyan lehet változás(világ), és ekkor nem e változik mégiscsak az, amiről azt állítottam változatlan. Erre a kérdésre a válasz a következő: amit mi változásnak érzékelünk, az végső soron csupán illuzórikus, ugyanis, mi a teljes egésznek egy-egy részletét tapasztaljuk meg egy-egy pillanatban, s ahogyan ezek a részletek egymáshoz viszonyulnak, mi azt változásnak éljük meg, de ettől függetlenül azok még teljes egészében, egyszerre vannak jelen mindig/mindenhol. Létre van tehát hozva egy illúzió, hogy maga a Valóság is észlelhető legyen...Ez olyan, mint amikor személy szerint elképzelünk egy jelenetet a bennünk jelenlévő információból, és gyakorlatilag egy "változást" idézünk elő a gondolatainkban, de mi magunk még sem változunk, egyszerűen csak az információk egy-egy darabkáit aktivizáljuk.

Akkor most már visszakanyarodhatunk az eredeti kérdéshez.

Ha Istent az Egyetlen létezőnek tekintjük, akkor az Isteni Önszeretet mindenre egyenértékűen ki fog terjedni. Vagyis az önzés, ami definíció szerint saját érdek előtérbe helyezése, más érdekével szemben, egyszerűen nem fog tudni működni, hiszen mivel/kivel szemben? Illetve a félelem/düh és harag sem fog funkcionálni, hiába van meg ezek lehetősége is a teljes Egészben, mert egy olyan dolog, aminek léte örök, ami teljes tudatában van Önmagának, ugyan mitől féljen, hiszen számára sem ismeretlen, sem elmúlás nincsen, és mire/kire haragudjon, amikor mindent és mindenkit ismer egyaránt, s tudja mi miért történik és mikor, hiszen mindent önmaga irányít?

Persze az ember esetében, akiben szintúgy minden lehetőég egyszerre jelen van - ugyanis ha az embert az elmeként kezeljük, akkor minőségében azonos az Istennel - más a helyzet, hiszen még korlátolva tekint, magát elkülöníti gondolkozásban mástól, méghozzá pont a tapasztalatában megjelenő kontraszthatás miatt, sőt azt hiszi ebből adódóan a dolgokról, hogy azok tényleg külön is vannak, magát a tapasztaláshoz szükséges eszközzel azonosítja, amiről tudja hogy elmúlik...nem is csoda, hogy az önzés beindul nála, nem is csoda hogy fél, vagy dühöt/haragot érez az ismereti hiánya, illetve a létével kapcsolatos tévedése miatt. S itt simán kikövetkeztethetjük, hogy az ember részéről elválasztva való tekintés miatt az Istenről is úgy hiszi, hogy különálló a léte, így nem is csoda, hogy az Istenre aktív tulajdonságként fogja ráhúzni a dühöt, a bosszút, a félelmet, a haragot, az irigységet, az önzést/gyarlóságot.

Mert az tény, hogy az Istenben benne vannak mindezen negatív jellemvonások...de nem funkcionálnak, nem működnek...persze ezt csak akkor látjuk, ha kilépünk szubjektumunk kalitkájából, és teljes Egészében szemléljük/vizsgáljuk a dolgokat, vagyis a tényleges objektív látásmódot tanúsítjuk.

üdv

28/F

LastOne.Left

Egyik sem. Isten valójában egy potencialitás.

A Biblia istene egyébként nem más, mint projekció és szublimátum.

A pap kiprojektálja neked (belőled!) istent, hogy minél távolabb legyen tőled.

Így veszi el az erődet.