A vallásos emberek tényleg boldogabbak?
Meg kell azt említeni, hogy az amerikai emberek egy igen jelentős része súlyosan depressziós. Azt is meg kell említeni, hogy ők 85%-ban a keresztény istenben hisznek. Ebből azért azt nem mondanám, hogy a keresztények boldogabbak. Persze ez csak egyetlen egy ország, mindenki olyan következtetést von le ebből amit akar.
A másik az, hogy a japánok élnek a legtovább a világon. Ja, hogy már ők is keresztények? Ezt nem tudtam.
Aki hazudik másoknak vagy saját magának annak érdekében, hogy a hitét megerősítse az biztosan nem boldog. Ha másért nem is akkor azért, mert emiatt csesztetik.
Általánosítani nem szeretek, illetve mások nevében sem írhatok. Így csak saját személyes tapasztalatomat osztom meg ami a következő:
Eredetileg nem vallásos családból származom. A család csak fontos vallási ünnepek (húsvét, karácsony, stb,) ment templomba. Ebben az időbe nem találtam a helyem, hiányzott egyfajta "fix, állandó pont" az életemből - így az az időszak nem volt boldognak nevezhető ilyen szempontból. Apró, múló örömök, de nem boldogság.
Azután külső baráti nyomásra megismerkedtem bizonyos mértékben a kereszténység protestáns irányzatával. De ez sem adott nyugalmat, mert itt pedig a "Menny vs. Pokol" dilemmája stb. illetve a "Kell vs. tilos" hozzáállás valamint az, hogy nem belülről jött a hit, hanem inkább felszínes érdeklődés volt csak - ez miatt még ekkor sem voltam boldogabb, mint korábban. Itt a "félelem" diktált.
Majd saját kutatás, keresés során belső indíttatásból (amit mások elleneztek is) elkezdtem tanulmányozni a hinduizmust, annak különböző irányzatait. A vaisnava ág az, amely számomra "bejön". Itt nem a félelem diktál, ugyanakkor van egy "fix pont, rendszer" az életemben, ami számomra iránymutató és mértékadó. Így azóta találtam meg a belső nyugalmat, egyensúlyt, harmóniát - amely feltétele a boldogságnak.
A lényeg, hogy bármiben hiszel, az belülről fakadjon. Egyik hit sem rosszabb vagy jobb, sem másabb. Egyszerűen mint ahogy mi emberek nem vagyunk egyformák, így a belső világunk sem lehet 100% egyforma. Ha megtalálod a saját utad, akkor leszel boldog.
Ez hosszúra sikerült, remélem, nem baj.
"szerintem boldogabbak, bár én nem ismerek egyet sem, de a logika azt diktálja, hogy boldogabbak legyenek, mert nincs kétségük a hitükben, hogy létezik valami felsőbb törvény, ami szerint végül a jó fog győzni."
Hát persze... Én is pápa vagyok...:S Sőt! Próféta lettem. Ki dönti el, mi a jó, és a rossz? A logikának semmi köze a boldogsághoz. Hogy lehet ilyet állítani? Szted van két oszlop, a jó, és a rossz, és ezek alá felsorolva a tulajdonságok? Jajj már, ez még Disney-éknek is sok lenne...
"Ha baj van,az imádság megnyugtat,hitet ad,hogy jóra fordulnak a dolgok,hogy Istennek elmondhatja a bánatát,és kérheti a segítségét."
Megnyugtat, hogy elmondhatod, ahhoz nem kő isten, hogy kiadd magadból a bajt... Segítséget meg úgyse kap, csak ha önmaga tesz valamit, aztán majd istenére keni... Szégyen ez az emberi faj, komolyan. Ekkora ökörségeket, mint az imádkozás... A talpamhoz is imádkozhatsz, az se fog segíteni. Tök mind1, hogy mit vagy kit tekintesz istennek, ez a saját gyengeséged bizonyítéka. Az hívő, aki nem bízik magában, gyenge jellem, döntésre, változtatásra képtelen!
-ReapeR-23/F
19:13-as vagyok, látom jól le lettem pontozva. Miért is? Azért mert sok hülyének nem tetszik hogy a vallásos emberek átlagban tovább élnek mint az ateisták vagy nem hívők. Tehát látható hogy ezen az oldalon az ateisták, materialisták, nem hívők vannak többségben.
Aki nem hiszi amit írtam annak itt van egy link arról hogy miért is élnek tovább azok akik hisznek valamiben.
09:13
Az a cikk amit linkeltél enyhén szólva is qrva nagy baromság. Nem méltatom annyira hogy ki is fejtsem miért, de például azért mert az van oda írva hogy "többszörösen bizonyított jelenség, hogy..." még egyáltalán nem bizonyított, csak egy lökött részrehajló agymenés.
Egyébként én azért pontoztam le a korábbi válaszodat, mert nem értek vele egyet(és nem azért mert rosszul esik vagy micsoda). Attól hogy valaki optimista, még következik hogy boldog is. Sőt azt sem hinném hogy a vallásos emberek átlagban optimistábbak.
Egyébként én azért pontoztam le a korábbi válaszodat, mert nem értek vele egyet.
Nálam itt ástad el magad. Mindenkinek megvan a saját véleménye, nem értem, miért nem lehet elfogadni a másikét, miért kell rögtön lepontozni, ha eltér a tiedtől...
ma 20:45
blablabla
akkor szerinted miért van itt a pontozós rendszer ha nem ezért? Akkor hogyha olyat olvasol ami rosszul esik de nem tudod megcáfolni legalább lepontozhasd? Pont hogy ez a szánalmas, neked meg akkor rég el kellett volna ásni magad.
Egyébként ha értelmeznéd is amit olvasol, rájöttél volna hogy nem vélemény miatt pontoztam le(jól mutat ez a fal kék színnel- ez egy vélemény), hanem szerintem nem írt igazat.
21:42, ez egy nagyon jó kérdés, én nem látom értelmét ennek a hülye pontozgatásnak... :) Úgyis mindenki azt csinálja, amit te, hogy ha nem tetszik a válasz, már nyomja is a piros kezet, pedig lehet, hogy a kérdezőnek vagy valaki másnak igenis sokat segített a válaszoló.
Amiben meg benne van az, hogy "szerintem", az egy vélemény, tehát ha valaki szerinted nem írt igazat, attól még más szerint lehet, hogy igazat írt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!