Tényleg eleve el van rendelve a sorsunk?

Előre meg van írva a jövőnk?

LEGYEN akár keresztény, muszlim, zsidó, hindu vagy más vallás híve, mindenféle hitű ember átél szerencsétlenségeket, és bánkódnak miattuk.

1997. december 6-án például borzalmas szerencsétlenség történt a szibériai Irkutszk városában. Egy óriási AN—124-es szállító repülőgép épphogy felemelkedett, amikor két hajtóműve leállt. Az üzemanyaggal teljesen feltöltött repülő orral egy lakónegyedre zuhant. Lángok borítottak több lakóházat, ami miatt sok tehetetlen lakó halt meg vagy sebesült meg, köztük ártatlan gyermekek is.

Szibériának azon a területén, ahol ez a szerencsétlenség történt, valószínűleg különféle vallású emberek élnek. Az elmondásuk alapján némelyek talán a kereszténységben hisznek, mégis azt gondolhatják, hogy a szerencsétlenség a sors következménye. Másokkal együtt úgy érezhetik, hogy ez „Isten akarata, és hogy akiket ez a szerencsétlenség nem ölt volna meg így, mindenképpen meghaltak volna másképp, hisz ez volt a sorsuk”.

Az ilyen gondolkodás, akár hangot adnak neki, akár nem, olyan fogalmat tükröz vissza, amely sok vallásban benne van az egész világon — ez a fogalom a sors. Sok ember hiszi, hogy a jövőnk, születésünk napjától kezdve a halálunk napjáig valamilyen formában meg van írva előre.

A sorsba vetett hitnek különböző formái vannak, ami miatt nehéz egy mindent magában foglaló meghatározást alkotni. A sors alapvetően magában hordozza azt a gondolatot, hogy bármi történjék, minden tett, minden esemény — legyen az akár jó, akár rossz — elkerülhetetlen; eleve el van rendelve, hogy úgy kell történnie, mivel az emberi irányítás felett álló felsőbb erő ezt már előre elhatározta. Ilyen felfogással találkozhatunk az asztrológiában, a hinduizmusban és a buddhizmus karmájában, valamint a kereszténységnek az eleve elrendelésről szóló tantételében. Már az ókori Babilóniában az emberek azt hitték, hogy az istenek irányítják a sorsot és a jövőt az előre megírtak alapján. Azt feltételezték, hogy bármelyik isten, aki ezeket a „sorstáblákat” rendezi, meghatározhatja az emberek, királyságok, sőt még az istenek sorsát is.

Sok hívő úgy véli, hogy még mielőtt az emberek megszületnének, isteni végzéssel Isten határoz meg mindent, hogy mi fog történni az emberekkel, amibe beletartozik, hogy meddig élnek, férfiak lesznek-e vagy nők, szegények vagy gazdagok, boldogtalanok vagy boldogok. Mindez állítólag ott van Isten elméjében, vagy meg van írva egy könyvben, még mielőtt valóra válna. Tehát nem szokatlan, ha egy hívő személy ezt mondja, ha valamilyen csapás sújtja: „mektoub” — meg van írva! Azzal is érvelnek, hogy mivel Isten mindent tud már előre, azt is meg kell hogy határozza, ki fog neki engedelmeskedni és ki nem. Sok hívő tehát azt hiszi, hogy még mielőtt megszületne valaki, Isten már előre meghatározta, hogy a rendeltetése örök üdvösség-e a Paradicsomban, vagy pedig örök kárhozatban lesz része.

Talán úgy érzed, ez nagyon hasonlónak tűnik az eleve elrendelés tantételéhez, melyet néhány keresztény egyházban tanítanak. Az eleve elrendelés legfőbb protestáns védelmezője a XVI. században élt francia reformer, Kálvin János volt. Az ő meghatározása szerint az eleve elrendelésnek „Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva.” Kálvin még azt is állította, hogy „Isten az első ember bukását és ebben az utódok romlását nemcsak előre látta, hanem azt az ő akaratával el is rendelte”.

A Szentírás megállapítja, hogy „Isten szeretet”, és „szereti az igazságosságot”. Mindig is arra biztatta a népét, hogy ’gyűlölje a rosszat, és szeresse a jót’ (1János 4:8; Zsoltárok 37:28; Ámós 5:15). Számtalanszor ösztönözte arra a lojálisait, hogy válasszák a helyes utat. Például amikor hajdanán szövetséget kötött Izrael nemzetével, ezt mondta nekik Mózes által: „Bizonyságul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy az életet és a halált adtam eléd, az áldást és az átkot. Válaszd az életet, hogy életben maradj te és az utódaid is” (5Mózes 30:19). Vajon Isten előre meghatározta, hogy miként döntsenek az egyes izraeliták? Nyilvánvalóan nem.

Józsué, aki az ókorban Isten népének egyik vezetője volt, felszólította honfitársait: „válasszátok meg magatoknak ma, kit szolgáltok . . . én és az én háznépem Jehovát fogjuk szolgálni” (Józsué 24:15). Isten prófétája, Jeremiás hasonló gondolatot fejezett ki: „Kérlek, hallgass Jehova szavára abban, amit mondok neked. Akkor jól lesz dolgod, és élni fog a lelked” (Jeremiás 38:20). Buzdítaná-e egy igazságos és szerető Isten az embereket arra, hogy jutalom reményében cselekedjenek helyesen, ha tudná, hogy kudarcra vannak ítélve? Nem, hiszen ez képmutatás lenne.

Amikor tehát jó vagy rossz dolgok történnek veled, az nem azért van, mert így volt megírva. Az „előre nem látható események” nagyon sokszor egyszerűen csak más emberek döntéseinek a következményei, és ezek a döntések nem mindig bölcsek (Prédikátor 9:11). Egyszóval nincs elrendelve a sorsod, és a saját döntéseidtől függ, hogy milyen jövő vár rád az örökkévalóságban.