Szerintetek nem sántít egy kicsit a keresztény vallás ilyen szempontból?
Tegyük fel, hogy én egy amazóniai őserdei lakos vagyok, eléggé elszigetelten élek a világtól. Éppen ezért soha nem fogom megismerni a keresztény hitet, a Bibliát, tehát be sem tudod tartani a törvényeit.
Ha meghalok, felettem is Jézus Krisztus fog ítélkezni, attól függetlenül, hogy éltemben azt se tudtam, ki az? És akkor nyilván a pokolra kerülök, jóllehet, nem is tudtam, milyen törvényeket kéne betartani? Ez miféle eljárás?
Szóval ha Isten a Biblián keresztül nyilatkoztatta ki magát, akkor miért nem nyilatkoztatta ki mindenkinek, egyenlően, ha annyira egyenlőek vagyunk előtte?
Ilyen esetben hogyan kell gondolkozni:
a. az amazóniai őserdő lakók nem is emberek, ezért nem is számítanak, tehát nyugodtan lehetünk rasszisták
b. elfogadjuk, hogy többször születünk, és esetleg egy másik életben lesz lehetőség megismerni a keresztény vallást?
Mert nem látsz túl a vallásodon, ami nagy butaság.
Miért kellene egy olyan népet elfogadni, akinek az a célja, hogy ledöntse a mi erkölcsünket?
Vagy mindenki elfogadja a másikat és slussz, vagy akkor vesszenek inkább ők, mint én. Nem?
Ha elfogadná mindenki a másikat nem lenne erre szükség.
De miért fogadjam el a saját halálom?
Nem tudom, hogy más kereszténynek mondott felekezetek mit tanítanak, de én katolikus vagyok, és mi nem mondjuk azt, hogy egy bennszülött csak azért el fog kárhozni, mert nem ismerte a kereszténységet. Hiszen ez önhibáján kívüli dolog. Teszem azt pl.: Szókratész sem feltétlen kárhozott el, hiszen akkor még kereszténység sem volt, így meg sem ismerhette.
Az elkárhozás egy tudatos döntés, mikor a halálakor sem a jót akarja választani, hanem még mindig a rosszat. Én nem tételezem fel a bennszülöttekről, hogy ők rossz szándékú emberek egytől egyik. Szóval nem fognak a pokolra kerülni. Ráadásul én úgy gondolom, hogy a bennszülöttek élete, gondolkodása közelebb áll Istenhez, mivel sokan hiszik a maguk módján egy felsőbb hatalom, szellem létezését, szemben a "civilizált" európaiakkal, akiknek lenne lehetőségük megismerni Jézust, de mégis inkább ateisták... (Ezzel még mindig nem azt akarom mondani, hogy az ateisták mind pokolra jutnak, de Istennek tetszőbb életet élhet egy őserdei lakos is, egy alapvetően keresztény közegben nevelkedett embernél is.)
Minden vallás sántít, hiszen bárhogy is próbáljuk tagadni, a vallást emberek találták ki:-) A cél az erkölcsi útmutatás, a hit és remény megszületése. Isten sem tökéletes, hiszen emberek találták ki, mint egy karaktert.Persze ettől még lehet hívő az ember, ezzel nem azt mondom, hogy a vallás rossz, de nem szabad túlzásokba esni, mert ez is ugyanolyan emberi találmány mint a tv.
20/L
Jó és miért írtad oda, hogy 20/L.
Feleségül vegyelek?:)
Nem kértem, hogy vegyél feleségül, elég furcsa elmeállapotra utal az, hogy erre asszociálsz.
Ezen az oldalon vannak olyanok, akik kiírják a korukat és nemüket, van akik nem ( ugyanúgy, mint ahogy vannak hívők és ateisták, hinduk és keresztények, stb) Ráadásul sokszor találkozhattok olyan esettel, amikor belekötnek az emberbe, mert leírta a véleményét, és ilyenkor repkednek a " 13 évesen ezt nem értheti senki" meg stb válaszok. Ezt előzöm meg a korom-nemem kiírásával, ugyanis valamilyen szinten örülök annak, hogy vannak gondolataim/ötleteim, akkor is ha nem vagyok még 60.
Mindezek mellett már eljegyeztek:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!