Érdemes e, lehet e összehasonlítani a vallásokat, vallási közösségeket?
A mohamedán világ 1,4 milliárd emberből áll és csak hat nyert közülük Nobel díjat. (ebből 3 békedíj).
A zsidó vallást 13 millió ember vallja és 165 Nobel díjat nyertek el.
Mivel a rasszizmus bizonyítottan ostobaság, nyilvánvalóan kulturális különbség van közöttük, ami megnyilvánul az oktatásban is és a kultúra egyik fő eleme a vallás.
Szerinted van köze hozzá?
A kereszténységet hová sorolnád?
Vigyázat!
Különbséget kell tenni a zsidó, mint nemzetiség, és a zsidó, mint vallás között! A 165-ből mennyi is volt zsidó VALLÁSÚ?
Kedves Ozmium42!
Általános esetben természetesen különbséget tennék, de most nincs kedvem hozzá, mert akkor arra utalnék, hogy a zsidók intelligensebbek, de ez már rasszizmus. Ezért továbbra is kulturális hatásnak tulajdonítom. A vallás megszabja a szokásokat, az értékítéleteket.
Magam sosem tagadtam, hogy keresztény kultúrakörben nevelkedtem, bár magam ateista vagyok, de a kereszténység hatása bizonyára érződik valamennyire gondolkodásomon, erkölcsi szokásaimon és sok más egyében.
Természetesen ma már eléggé kozmopolita a világ, de még európai között is van különbség.
A protekcionizmus valóban elég elterjedt, és mondhatod azt, hogy a Nobel díjakat emberek osztják, ezért több jelölt esetén viszonylagos, valójában ki érdemli meg a legjobban, de az is kétségtelen, hogy egyáltalán olyan szintű elmélettel, felfedezéssel, találmánnyal előállni, amely jelölésre érdemes, nagy szó.
Szerintem a vallásnak, mint a kultúra alapkövének van szerepe a gondolkodás formálásában.
Ismertem ateista zsidót, aki továbbra is betartotta a vallási parancsokat, talán nem olyan mereven, de mindenképpen. Kóser kaját evett, azt mondta: így szereti, nem dolgozott szombaton, mert kell a pihenés és hasonlók.
Az ateisták is megtartanak keresztény szokásokat, karácsonyt, fontos a család, a hűség és számos más dolog, amit talán nem is tudnak, miért csinálják úgy, ahogy teszik. Kissé félresikeredett a kérdésem, igazából nem az a lényeg, amit a magyarázatban írtam le, azt csak példaképpen hoztam fel, úgy gondoltam, teljesen egyértelmű, de látom, tévedtem.
Engem valójában az érdekel, hogy a vallás, az általa megrögzült értékítélet, a szokások, okozhatnak e ilyen jellegű és ekkora különbséget? Na és szeretném tudni, ha igen, akkor a kereszténységet vajon hova kell sorolni, hiszen az mindannyiunkat, részben engem is érint.
Továbbá, ha láttok hatásokat, különbségeket, azt vajon mi okozhatja:
Példaképpen megemlítem, hogy a zsidó gyermekek jellegzetesen elfogadják szüleik értékítéletét, akik mivel jót akarnak nekik, tanulásra biztatják őket. Nálunk sem ismeretlen ez, de olyan mondás is van, hogy: tanulj tinó, ökör lesz belőled, továbbá közismert a nemzedéki ellentét fogalma, a kamaszkori lázadás, amikor a fiatal szándékosan szembeszegül szülei óhajaival. Valamilyen dac alakul ki benne,- majd én jobban csinálom, nem úgy van, ahogy mondjátok - gondolja, és szinte kihívóan szemtelenné válik. Nem mindenki persze és a mérték is változó, vannak enyhébb esetek.
Vagy a mohamedán furcsaságok, a megnyugvás Allah akaratában, az erőteljes férfidominencia és hasonlók. Ilyesmi érdekel elsősorban.
Teljesen normális a kérdésed kedves tzolko.
Biztos van valamilyen hatás a gondolkodásra. Bár én a nyelvek felől is megközelíteném a témát, de ehhez nem értek. Más mòdon közelítik meg az emberek a problémákat. Attòl függ, hogyan pörög az agyuk, mennyire képesek átlátni és ellenőrizni + megkérdőjelezni az állításokat. Nem mindenki tizes számrendszerben "él".
Össze lehet hasonlítani a közösségeket, de nem ilyen alapon. A Nobel-díj számomra nem mérce már rég, főleg mióta Obama is megkapta a béke Nobel-díjat..
És ahogy az első hozzászóló leírta: abból a 165 zsidó Nobel-díjasból mennyi élt életvitelszerűen zsidó kultúrkörben, a zsidó szokásoknak megfelelően? Feltételezem, hogy kevés...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!