Ha Isten azt mondaná hogy öld meg a saját gyereked, szüleid mindenféle ok nélkül (mint Ábrahámnak mondta), Te megtennéd?
keresem az első válaszomat és nincs ... valaki valószínűleg nem tudta értelmezni és azért lett törölve, tehát valahogy így szólt:
ha valaki szerint isten ezt mondja neki akkor az egy bomlott elme (csak ennyit írtam, de most azért még hozzáteszem, hogy a töröltető is értse: isten nem társalog az emberekkel ... és még a világ összes jogrendszere is elmebajt feltételez, és kivizsgáltat, ha valaki ezzel az indokkal gyilkol)
lehet megint törölni
Ha nem olvasnám, el sem hinném, hogy a magukat keresztényeknek valló emberek, képesek lennének a saját gyereküket feláldozni.
Hol tart ez a világ? Még a világi tőrvény is tiltja a gyilkosságot.
Egyszer olvastam itt a gyakorin, egy JT írta, hogy ha a Jehovája kérné, megtenné. Szégyen.
Nagyon rossz példa Ábrahám története Izsákkal.
na #7Súrnál a ponty. Azték emberáldozatok:
* * * * * * *
Ebből a szempontból két típusú vallás van az összehasonlító vallástörténészek szerint. Az áldozati vallás(ez állat, ember, de véres(!) áldozatot jelent) és a lemondás alapú vallás.
Az egyik a másikat nagy küzdelemben váltotta fel. Ilyen szempontból tehát a hindu, a zsidó áldozati vallás, a buddhista és a keresztény LEMONDÁS alapú. Tehát egy buddhistát és egy keresztényt nem fog ilyen impulzus érni... Viszont Buddha, Bódhidarma, Krisztust prófétáló próféták, Ker.SztJ(az utolsó próféta )simán be lett áldozva a régi vallásnál. Mit akarnak ezek? És az első keresztények is mind megölettek, igen, ez mind véres áldozat-
Viszont a buddh. és a ker.ben hogy a saját vágyairól le kell mondania (uralnia, kordában tartania), SAJÁT életét a Létért fel kell áldoznia -ilyesmi igen.
A buddh. nagyon kifejtetten logikusan viszi végig:lásd 4 nemes igazság:1. A létesülés szenvedés, 2.a szenvedés oka a vágy(létszomj) 3.ezt meg kell szüntetni,,4.ennek útja.stb (sok ezer oldalon). A buddh. mint létszemlélet a szenvedés azonnali és radikális megszüntetését tanítja.
Persze egyszerűbb egy barmot az oltáron véresen feláldozni és várni,hogy minden rendben legyen. De nem lett. Ezért lépett fel Buddha,majd jóval később Jézus Krisztus.
Hát...Nem könnyű.
A Szinaj alatt, a Tízparancsolat kinyilatkoztatása u´tan a nép azt kérte, ne szóljon I-ten közvetlenül hozzájuk ( féltek, h meghalnak ), hanem inkább mondja el Mózesnek, s majd Mózes a közösségnek. Így is történt, I-ten késõbb sem szólt már közvetlenül az emberekhez, hanem prófétákkal mondatta el.
A zsidó vallás szerint Maleakhi ( Malakhiás ) volt az UTOLSÓ próféta ie 5. sz. ban. Azóta nem volt próféta. Vagyis azóta I-ten NEM SZÓLT EMBERHEZ, sem közvetlenül, sem proféta útján.
Ezért aligh hihetném, h valóban szól és azt kéri.
Ha mégis valami módon kétséget kizáróan megtörténne, akkor - ahogy, aki korábban írt ilyet, bár, mint írta nem komolyan - megpróbálnám megkérni, h ne ezt kérje. És hinnék a sikerben, csaknem biztos lennék benne, mert I-ten elsõsorban JÓ.
( Pl: egyik hászid rabbit diákjai megkérték:
— Rebe, taníts meg minket Isten szeretetére!
Mire a mester elgondolkodva így szólt:
— Szeressétek az embereket! )
A Biblia szerint Ábrahám szó nélkül engedelmeskedett, elindultak a fiával, a Moria hegyére érve megkötözte, felemelte a kést, ekkor szólt újra I-ten, hogy ne tegye, most már látja, hogy hû hozzá ( I-tenhez ). Ábrahám meglátott egy kost a bokorba gbalyodva, azt áldozta fel.
Ennyi a történet. Ezután Ábrahám még kb 30 évet élt, de I-ten többet már nem szólt hozzá.
Egy rabbi azt mondta, gondolkozzunk el, vajon miért? - A válasz: I-ten elvárta volna, h "alkudozzon", hisz alkudozott, amikor Szodoma - Gomora elpusztításáról volt szó, végül 10-re lealkudta ( ha van 10 igaz, I.ten nem pusztítja el a várost - nem volt ), pedig ott csak egy rokona élt, atöbbi vadidegen, akikért alkudozott, mennyivel inkább kellett volna saját miáért! Hát ezért gonoltam, h én azért megpróbálnam. És hinnék a sikerben, mert I-ten elsõsorban JÓ.
Súrhoz megjegyzem, hogy a gondolatmenet pesze a tudomány szemszögébõl nézi. Mivel a hit szerint a Bibliá I-tentõl van ( nem ihlette, ADTA ), így azt lehet mondani, ezzel mondta meg I-ten, hogy választott népe ( ez már Ábrahám szövetségének megkötése utánvolt ) számára az emberáldozat tilos. Késõbb ezt közvetlenül is parancsolja.
"a történet arra is mutathat, hogy abban az időben még a zsidók is gyakoroltak emberáldozatot (ez csak egy feltevés)."
Téves feltevés két okból:
1) Abban az idõben azt a vallást, amit késõbb Izrael vallásának, még késõbb zsidó vallásnak neveztek, még CSAK Ábrahám és házanépe gyakorolta. Õ a zsidók elsõ õsatyja.
2) Aki elolvasta a Bibliát, benne ezt a történetet, annak világos: I-ten valójában nem akarta, h Ábrahám megölje a fiát.
"1) Abban az idõben azt a vallást, amit késõbb Izrael vallásának, még késõbb zsidó vallásnak neveztek, még CSAK Ábrahám és házanépe gyakorolta. Õ a zsidók elsõ õsatyja."
Egyáltalán nem hiszem el, hogy a zsidóknak ne lett volna más őse, hiszen mindezek a történetek csak képletesek. Teljességgel légből kapott Ádám és Éva históriája, szó szerint nem értelmes Ábrahám sem. Ugyanis aligha lehet azt mondani, hogy egy ember ettől kezdve zsidó, de az ősei nem voltak azok és a testvérei, illetve a rokonai sem.
Még a vallás sem különbözteti meg az elődeitől, hiszen végig ugyanaz az Isten szerepel a történetben, genetikailag meg töretlen a láncolat.
"2) Aki elolvasta a Bibliát, benne ezt a történetet, annak világos: I-ten valójában nem akarta, h Ábrahám megölje a fiát."
Ez egy nagyon kétséges állítás. Ugyan minek játszott volna Isten, hiszen mindenható és mindent tudó lévén előre tudhatta, hogy Ábrahám megteszi amit kér. Nyilván inkább a birkára éhezett ahogy meglátta, meggondolta magát, de itt is fennáll az előbbi paradoxon, hogy ezt is sejthette előre, ha már úgy keni, vágja a prófétálást.
Mindez sokkal inkább arra utal, hogy Ábrahám kissé buggyant volt, hangokat hallott a fejében, de annyira ostoba mégsem volt, hogy saját fiát leölje és az Istene is beérte egy birkával, szava sem volt hozzá.
Valójában inkább azt jelzi a történet, hogy a zsidók ekkortól fogva nem áldoztak többé embert a saját isteneiknek. A Bibliát számos történetből válogatták egybe, honnan tudod, hogy a korai változatok nem hemzsegtek az emberáldozatoktól? Ezt az egyet benne hagyták, mivel jól példázza, milyen feltétlen engedelmességet követel az Úr, bár azért be lehet csapni, mert igazából mindegy neki, embert, vagy birkát ölnek le a tiszteletére, sőt, ha egyiket sem, az sem zavarja.
Hasonló történetek minden korból vannak, a régi római erények bizonyítására megtalálható Lívius írásaiban ez az elem egészen a kommunista ideálokig, mindenhol gyakran alkalmazzák a propaganda fogások. Sajnos hitele sehol sincs, sőt egyenesen riasztó a túlzott, mondhatnám vakbuzgó engedelmesség követelése, amely egyenesen értelmetlen és természetellenes. A keresztény vallás elemeitől ugyancsak távol esik az ilyesmi, akárcsak a rabszolgatartás, vagy a többnejűség, amelyek szintén természetesek ebben az időben. Isten tömegmészárlásai sem vehetők komolyan. A megfélemlítés sokkal inkább riasztó, mint kívánatos és egy szabad, jobb világban, olyanban, mint manapság, amikor nincs önkényuralom, nincs rettegés és megfélemlítés, sokkal inkább taszító a hatása, mint vonzó. Az a szervezet, amelyik ekkora elkötelezettséget vár el a híveitől, nyilvánvalóan nem valódi, követésre érdemes célokat követ. Magának az eszmének kellene vonzónak lenni és ha ez fennáll, akkor szükségtelen a vakhit, vagy a drasztikus retorzió. Minden intézményt, személyt és gondolatot szabad és kell is bírálni, hogy eldönthessük, valóban jó e, használ e a világnak, érdemes e követnünk.(?)
Nem így gondolod?
Ha kissé eltérünk a kérdéstől, a kiválasztott nép fogalma is megvitatható.
Ha van több gyermeked és végiggondolod, hogy az egyik utódai egy új népcsoportot fognak a jövőben alkotni, mondjuk ők lesznek a Zolándusok, vagy a Katindok, akkor azonnal értelmetlenné válik az, hogy a népek között különbségek létezhetnek és igazságtalan egy kiválasztás.
Sokkal inkább az egyenlőség, testvériség eszmeisége tűnik szembe és látható, súlyos tévedés áldozata, aki bármilyen fajelmélet híve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!