Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért lett mostanában olyan...

Miért lett mostanában olyan nagy divat a "keresztény-ellenesség"?

Figyelt kérdés
Ezen az oldalon és máshol is jóformán csak olyan kérdéseket és válaszokat olvasok (persze ezek alól kivétel a hívők írásai), amelyekben a kereszténység ellen beszélnek, támadják az Egyházat. Oké, tudom, hogy az Egyház sok mindent már csak a pénz miatt tesz, de ez nem a kereszténység hibája, erről senki nem tehet, mert az Egyház és a vallás két külön dolog. Rengetegen az inkvizíciót és a keresztes hadjáratokat hozzák fel ellenérvként, de ezek a dolgok teljesen ellentétesek a Biblia és Jézus tanításaival, még ha Isten nevében tették is ezeket, ezt Isten sem nézi jó szemmel, mert a 10 parancsolatban leírt "Ne ölj!" nagyon röviden, de lényegre törően megfogalmazza azt, aminek 5-600 évvel ezelőtt ellenszegültek a magukat kereszténynek nevező emberek, akik egyébként egyáltalán nem úgy éltek. Ezekért a dolgokért szerintem egyáltalán nem a kereszténységet általánosságba véve kellene támadni. Olvastam itt már olyan kérdést is, amiben azt írta a kedves kérdező, hogy ha a holokausztot tagadását büntetik, és be van tiltva a horogkereszt, stb. viselése, akkor a Szent Kereszt viselését miért nem tiltják be az inkvizíció miatt. Szerintem nagyon is felháborító, hogy úgy tűnik, van, aki a nácikat többe nézi (még ha ez nem is így van), mint sok keresztény embert, aki az egészről egyáltalán nem tehet, és a Bibliában leírtakat veszi figyelembe.

2013. márc. 31. 23:26
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem lett sokkal nagyobb divat, csak van egy internet nevű találmány, ahol összegyűlnek a vélemények, mert már az embereknek nem kell embertelen kinoktol és maglyahalaltol tartani, ha egyedi gondolatai támadnak.
2013. ápr. 4. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

6:

Bezzeg, ha a vallást kritizálják, az egyik alapvalasz, h az egyént kéne nézni, nem általánosítani. Biztos volt több ezer náci katona, aki nem értett egyet az eszmevel, de nem mert parancsot tagadni, mert az életét féltette. Csak akkor nezitek az egyént, ha fájó pontra lépnek. Na, ez az alszentseg teteje.

2013. ápr. 4. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Fura mód ez a nagy keresztény-ellenesség nálam fordítva hat. Egyre inkább kereszténynek érzem magam.
2013. ápr. 5. 02:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

Divat? Baj hogy valaki nem hisz istenben? Akkor bocsánat.. Azt hittem mindenki abban hisz amiben akar..

Amúgy szerintem az egyházzal tényleg gond van, és ezért nem akarok komfirmálni sem! A Bibliában benne van, hogy a pénz minden rossznak a forrása, bezzeg mindenkit megadóztatnak, legyen az szegény vagy gazdag...

Én nem utálom a vallást, se istent se jézust se semmit, csak az egyházat, ami köréjük épült.

2013. ápr. 6. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 Pendulum92 ***** válasza:

"akik egyébként egyáltalán nem úgy éltek"


Pont ez a bajom nekem is: A magukat vallásosnak hívott emberek nagy része ma sem úgy él, ahogyan kéne. A rendszer maga jó, hogy szeressük egymást, legyünk jók. Az emberek a rosszak.

2013. ápr. 9. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%
Nem a 'keresztény-ellenesség' lett 'divat' hanem (nagyon remélem!) a felvilágosult gondolkodás azaz nem hiszünk egyik vallásban sem elvakultan, és nem követjük egyiket sem szigorúan pontról pontra. A legfontosabbak hogy nem ölünk, nem bántunk fizikailag (jobb esetben lelkileg sem bár ez nem mindig valósul meg) másokat éa tiszteletben tartjuk a másik magánéletét, családját, békében élünk és nem háborúzunk hanem a problémák intelligens megvitatására törekszünk. Ezek lennének az alapok szerintem. Én legalábbis e szerint élek. Ezek a humán lét normális alapjai. Ehhez nagy vallásosság nem kell kötelezően!
2013. nov. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Nem lett divat, csak most mar az egyhaz nem egetheti meg azt, aki hangot ad velemenyenek. Ergo lett eselye kialakulni a ket ellentetes velemenyu tabornak. Maskulonben manapsag konyvegetesek helyett az osszes szervert felgyujtanak. ;)
2013. nov. 12. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
0%

Nagyon jó kérdés, ezt már én is fel akartam tenni. Egy korábbi válaszomból idézek, amit ide kellett volna írnom, mert ide illik igazán. Illetve még annyival kiegészíteném, hogy a Bibliában meg van írva, hogy az utolsó időkben az igazi keresztyének egyre többet lesznek háborgatva. Persze ezen a honlapon a mocskolódó hozzászólások nem ennek tudhatók be, ez csak véletlen.


"Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?" (Lk. 18, 8)


A Jóisten mindig is adta eddig, hogy legyenek olyan közösségek a Földön, noha csak nagyon kis számban, akik kiállnak mellette. Nero fáklyeként használta őket, illetve oroszlánok elé vetette őket, hogy cirkuszt adjon az embereknek. Aztán a "sötét" középkorban is lehettek olyan csoportosulások eldugva, akik hozzáférhettek az Egyház privilégiumát élvező Bibliához, s annak eredeti igazságához.

Aztán a modern korban szintén vannak ilyenek. Ismerek olyan családokat, ahol ahol az apát a második világháborúban bebörtönözték, megkínozták, kivégezték, - mert nem voltak hajlandóak fegyvert fogni, s békeidőben is egyeseknek évtizedeket kellett e "bűnük" miatt raboskodni.

Az igaz keresztyéneket sokat üldözték az idők folyamán. Bár most úgy néz ki, béke van, de úgy vélem, a nyomás egyre nagyobb:


1, Posztmodern világban élünk. Abban a világban, ahol mindenki mindent megkérdőjelez: semmiben sem lehetünk biztosak. Nincsen stabil pont az életünkben. A fiatalok millióit megtévesztő Dan Brown azt írja a Da Vinci-kód című regényében, hogy régen a tekintélyek adták tovább a tudást, mára viszont ez megszűnt. Mára mindent meg kell vizsgálni: meg kell vizsgálni a Bibliát, meg kell kérdőjelezni, hogy Jézus valóban egyedülálló lett volna, s nem János apostol-e a felesége Az utolsó vacsora című festményen... Ezzel elzárva az utat a Szent Írás eredeti tartalmától, belekeverve mindent...

2, A New Age nevű okkult mozgalom minden vallási irányzatot befogad, de tényleg mindent. Egyedül egyet nem: a fundamentalista keresztyéneket nem. Azok, - állításu szerint - lemaradtak a szellemi evolúcióban, visszamaradottak. Ezért utálatosak. Utálatosak hiszen a Föld amúgy is a Halak csillagjegyből (a Hal a keresztyénség szimbóluma: az őskeresztyének ezt rajzolták a homokba, hogy felfedjék egymás előtt kilétüket, mert üldöztetésük miatt nem beszélhettek) átlépett a Vízöntő csillagjegyébe. Tehát szerintük a keresztyénség korszaka lejárt.

3, Egy nagyon híres amerikai prédikátor, aki az elnökkel is parolázik, s benne van az USA Külső Kapcsolatok Tanácsában, írt két könyvet: A céltudatos egyház, illetve A céltudatos élet címmel. Ezekben a könyvekben az Újszövetség üzenetét és annak napjainkban való megvalósulását a pszichológia és a marketing szintjére butítja le. Színes-szagos rendezvényeit már sokmillióan követik. Ez a bizonyos Rick Warren azt mondta, hogy mindenkivel szívesen együttműködik az ökumenizmus jegyében ("Vannak eltérések, dehát egy Istenben hiszünk, nem? - elv), kivéve a fundamentalista (fundamentom= alap) keresztyénekkel nem, mert azok összeférhetetlenek, kérlelhetetlenek, szeretetlenek. Ezt mondta: "A fundamentalista keresztyének olyan rosszak, mint az iszlám fundamentalisták." Igen, azt mondja, hogy azok, akik gyerekeket ölni tanítanak, s öngyilkosságra nevelik egyenlőek azokkal, akik inkább az életüket is adnák a fegyverfogás megtagadásáért, akik nemet mondanak az önmegvalósításra, nemet mondanak a vagyonra, nemet mondanak a világ színes kultúrájára (pl. nincs televízió), s vállalják a nagy családot, s elfogadják, hogy van felettünk Jóisten, s ezért igenis meg kell állni hetente egyszer, s neki kell szentelni azt a bizonyos 1 napot. A mindennapi élet jó cselekedeteivel kell "világítani", nem pedig házról-házra járással.

4, Az imént említett ökumenizmus ugyanannyira káros, mint az ENSZ által hangoztatott "világbéke" (mert ez csalogató, de nonszensz), a liberalizmus (a fogyatékosok, kisebbségben levők /méz/ mellett a melegek /méreg/ társadalmi szintű propagálása, felkarolása), a zöld mozgalmak (mert ez is csalogató, de gyakran okkult dolgok húzódnak meg mögötte).


Máshol szoktam írni: sem Isten, sem isten létét nem tudja a tudomány megerősíteni vagy cáfolni. Innentől kezdve marad a hit. Sokan azért hisznek, mert jó érzés, mert gyógyírt ad a nyomorék állapotra, a szegénységre, az elmúlástól való félelemre, miközben életük célját erre az életre helyezik (nem teremnek jó gyümölcsöket), na ők azok, akik az egyébként hitre éheseket becsapják, s az egyébként normális ateistákban is undort keltenek.


Egyébként a fundamentalista keresztyének között is vannak elhajlások, ez a másik oldal. Én nem értek egyet azokkal a közösségekkel, amelyek elzárkóznak (amishok, mennoniták /majdnem írtam a mormonokat, de ezek tudvalevőleg nem keresztyének/), ugyanis itt is lehetnek borzalmas bűnök. Attól, hogy valaki komor, vagy szigorú szabályok szerint él, még nem kedves Isten előtt - ez egyértelmű. A minap került nyilvánosságra a hír a Bolíviában levő mennonita közösségben erőszak-sorozatról. Egyes nők azt sem tudták, hogy nincs rendjén, ha a testvérük megerőszakolja.


[link]


[link]


Szóval ez az érem két oldala.


Isten azért választotta ki Noét, mert hű volt hozzá.

Isten azért választotta ki Ábrahámot, mert - bár körülötte már mindenki elhagyta a Jóistent - ő és családja hű maradt hozzá. Megígérte, hogy nagy nép lesznek, úgy is lett, úgy is van.

József és Mária jámborok, hűek voltak, ezért lettek kiválasztva.

És még lehetne sorolni...


A zsidók irányítják a világot, de az Új Üzenet szerint mindenki a kiválasztott néphez tartozik, aki elfogadja a megváltást: ugyanolyan kiváltságosok lesznek, mint ők. De nem a földi értelemben.

A zsidók uralják a művészetet, a tudományt, a politikát és a gazdaságot, de a lelki békesség elvétetett tőlük, mert megtagadták a Megváltót: "vére rajtunk és a mi fiainkon".

És még valami az előttem szóló potenciális keresztyénüldözőknek. Szerintem azért olyan jó érzés ateistának lenni, mert míg - állításuk szerint - a vallás az elmúlástól való félelemre "épít", - addig - szerintem - az istentagadás a büntetéstől való félelemre "épít". Miért ne csaljam meg a feleségem? Ahogy egy ilyen társkereső oldal szlogenjét olvastam: "Az élet túl rövid, hogy ne lépj félre." Mivel az ateistának az élete a legdrágább kincse, mivel nem tudja elképzelni a világot maga nélkül, adott helyzetben mindent képes megtenni az életben maradásért, vagy a magasabb hasznosság-érzetért. Ezzel nem állítom, hogy az ateisták nem lehetnek erkölcsösek: a Jóisten mindenkibe elültette a jóság szikráját is, ezért érzi az ateista is, hogy jó jónak lenni. Jó átadni a helyet a villamoson az öreg néninek például.

2013. nov. 12. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 Horváth Milla válasza:
ezt az egész vallás ellenesség témát teljesen folosleges kitargyalni..ahogy egyes emerek abban hisznek hogy 2000 evvel ezelott elt egy kisfiu aki megcsak nemis normalisan szuletett es egesz eleteben szűz volt(es igy monjak azt hogy a szex bűn..*tabzs*) majd mar 8 evesen akkora okosssagokat mondott es teljesen keresztbe dontotte az addigi elmeleteket ezutan meg megszegyenitettek es egy szo nelkul turte ahof meghalt majd "harmad napon foltamadt a halottak kozul) es ezt leirtak ugy abogy tortent meg csak nemis azok akik lattak hanem akiknek mar utana elmondtak ..es ebben hisznek ami 2000 evvel ezelott tortent..mikor ma egy egyszeru lopat amit fel is vettek videora kb 3honap kell mite kideritik mivolt es igy hiszik azt a keresztenyek hogy mind az ami a bibliaban van szent es igaz hat ugy kell nekikk.nem is kotoj bele hogy hisznek vag nem..de ha ebben tudnak hinni akkor a eeinkarnacioban pl miert ne???mert azt a katolikusok lekopkodik aki a rwinkarnaciorol kezd el beszeln..ha en engedem hogy a keresztenyek egy nem letezo szemelyben higgyenek akkor en miert nem hihetek masban?? es higy nincsenek szellemek??ugyanmar kerlekszepen a biblia is leirja hogy miutan jezus meghalt feltamadt ..en nem hiszem el hogy ami a bibliaban van mindd igaz..azt sem hizem el hogy jezus letezett..persze valaminek kellett lennie mikor a vilag megszuletett na de nemfrltetlenul isten..es azthiszitek hogy 2000 evvel ezelott nem voltak kabitoszerek??semmi ertelmes bizonyitek nincs isten letezesere es a biblia hitelessegere mert tekercsek a sivatagban? es azt nem hamisithattak? cagy azt nem talalhattak ki? akkor is voltak nepmesek meg eg is realiabb magyarazat minthogy isten letezett es ranezett egyeprasra az meg megfyogyullt..szoval mindenki abban hisz amiben akar es ebbe sem a keresztenyek sem a hinduk de meg a pogyanyok de szolhatnak bele!!!!!!es mellesleg elmondom hogy kereszten vagxok kereszteny iskolaba jarok de jezus hitelessegere meg egy erelmes indokot nem tudtak adni a 14 ev alatt..ja meg akkor gUjtenek. szegenyeknek minden segitsuk a szegenyeket de a pápa aeany serlegekbol isza bort??es godolkodtatok meg azon jogy mennyibe kerulhetett egy templom felepitese?? raadasul iten el is mod za es levan irva a bibliiaba hogy ne emeljjunk nekki tenplomokat de azert kncs olyan varos falu ahol ne lenne templom
2014. nov. 24. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!