Miért nem volt jó Jézus?
(Mk 10, 17-18)
Erre gondolok.
Jézus itt csak azt akarta nyomatékosítani, hogy ne a személyét "istenítsék", hanem az egy élő Istent...a mai világban pedig láthatjuk, hogy sokan nem veszik figyelembe ezt a mély értelmű igehelyet, és Jézust, mint személyt favorizálják, nem pedig Krisztust, mint minden emberben ott élő Isteni Mivoltot.
üdv
28/F
LastOne.Left
"17Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult elõtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 18"Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten."(Mk 10, 17-18)
Jézus akkor még azért nem volt jó,mert nem dicsőült még meg.
(János 17,1-26)
Jézus önmagáért imádkozik. E szavak után Jézus égre emelte szemét és így imádkozott: "Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.
Hatalmat adtál neki minden ember felett, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon.
Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A művet, amelynek elvégzését rámbíztad, véghezvittem.
Most dicsőíts meg engem te, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.
Imádkozik az apostolokért. Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket a világból nekem adtál. Tieid voltak és nekem adtad őket.
Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál tőled van. A tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik.
Ők elfogadták és így valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál.
Tieid ők, hiszen mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük.
Én már nem vagyok e világban, de ők a világban vannak. Én hozzád megyek. Szent Atyám tartsd meg őket nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
Amig velük voltam, én tartottam meg őket nevedben, amelyet nekem adtál. Megőriztem őket; senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.
Most hozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világon, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat.
A világ gyűlölte őket, mert nem e világból valók, ahogy én sem vagyok e világból.
Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.
Hiszen nem e világból valók ők, amint én sem vagyok e világból.
Szenteld meg őket az igazságban: a te igéd igazság.
Amint te küldtél engem a világba, úgy küldöm én a világba őket.
Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
Imádkozik az Egyházért. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem.
Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
Én átadtam nekik a dicsőséget, amit nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk:
én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egyek legyenek ők is. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és hogy szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amit te adtál nekem, hiszen te szerettél engem a világ teremtése előtt.
Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged. Én ismerlek téged, és így ők is megismerték, hogy te küldtél engem.
Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük."
(K.Gy)
Azzal, hogy Jézus visszautasította "jó Tanító" címet, Istent dicsőítette, és jelezte, hogy az igaz Isten a forrása minden jó dolognak. Ezenkívül arra az alapvető igazságra irányította a figyelmet, hogy kizárólag
Istennek, mindenek Teremtőjének van joga irányadó mértékeket szabni arra vonatkozóan, hogy mi a jó és mi a rossz.
Szia!
Jézus nem mondta azt, hogy Ő nem jó, hanem ezt kérdezte: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten" (Mk 10:18). Próbára akarta tenni a főember őszinteségét, hallani akarta, miért tekinti Őt jónak. Felismerte-e, hogy akivel beszél, Isten Fia?
Üdv. Péter
Kedves Péter!
Ezzel vitába szállok, mert egyértelmű az elhárítás, hiszen "a senki sem jó" erre utal.
Mindez azért is furcsa, hiszen Jézus maga az Isten, aki ugye nemcsak fiú, hanem valahogyan Isten is és nem elég, hogy halála után él, de születése előtt is létezett.
Ebben az esetben, mármint ha a fió egyenlő az apával, akkor Jézus részben elhárítja magáról a jóság fogalmát, de részben felválalja, hiszen Isten is saját maga.
Ha még a szentlélek is bekapcsolódik a fejtegetésbe, akkor aztán teljesen magkavarodnak a dolgok, bár ha a szentlélek fogalmát nem fejtjük ki, talán megfér a háttérben, mint homályos kapaszkodó, amire nem egészen értem, miért van szükség.
Köszönöm mindenkinek.
Péter;A próbatételt miből gondolod? Nekem ez valahogy nem logikus,nem ez jön le belőle.Nem ment volna oda hozzá futva,és nem térdelt volna le tanácsot kérni,ha nem lett volna őszinte meggyőződése arról,hogy Jézus Isten fia.
28/F
LastOne.Left;A te válaszod igazságtartalmát látom a legvalószínűbbnek.Erre nem is gondoltam ezidáig.Az biztos,hogy Jézust nem érdekelte a földi tekintély,és láthatta a hajlongásból,hogy az az ember nem érti az ő valódi lényének isteniségét.
Egy masik lehetoseg:
Mivel en egy alakuloban levo szekta vezeto mentaldiktatora vagyok, azzal, hogy elharitom magamrol a nyiltan pozitiv felhangokat, sajat magamat tuntetem fel a legcsillogobb dicsfenyben.
Ez szerintem siman meger egy lepontozast, vagy hogy hivjatok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!