Vajon a vallásosaknak nincs merszük szembenézni az igazsággal?

Kedves reményben nem részesülő tzolko---Most gondoltam csak bele abba, amit írtál;"Akik ebben hisznek, azok kapnak plusz dolgot- a reményt,-

ami valami, de vesztenek is sokat, mert az életük értéke hiányos.

A kérdés mellé megkérdezem másodsorban, hogy ez a plusz vajon pótolja e az igazi veszteséget, az elfecsérelt és nem kellőképpen megbecsült életet.(?)"

Bár én nem vagyok vallásos- de tudod semmi köze a vallásosságnak az elfecsérelt élethez. Attól mert valaki hisz a vallások tanításaiban, vagy mint nekem is meg van a Saját magam alkotta hitem,- tehát nem hiszek a totális megsemmisülésben- az nem jelenti azt hogy nem becsüli meg valaki az életet.

Sőt sokan épp azért becsülik meg, mert hisznek valamiben és túl akarják élni ezt az életet valamilyen formában. Ezért igyekszenek emberi módon megfelelni a vallások tanításainak.

A halhatatlanság szempontjából tök mindegy miben hisz vagy mit nem hisz az ember-- egyetlen dolog a fontos, hogy az adott lehetőségekhez képest, emberi módon a többi életet tiszteletben tartva élje le az életét.

én is azt érzem a vallásos oldalról jövő válaszokból, hogy jellemzően nem igazán értették meg vagy érezték át, amit mondani próbáltál.

viszont cserébe egy olyan érzésem is van, hogy te sem érzed át igazán azt, hogy milyen tudna lenni a vallásos jellegű tudat, mint nem értelmetlen (ami közben értelmetlen, de aztán mégsem és mégis :). nem feltétlen az itt megjelenőké, hanem egyáltalán. mert ha belegondolsz az ateisták túlnyomó többsége sem tesz bele annyit az ilyen irányú gondolatokba, hogy akár csak értené, hogy miről beszélsz itt. az az érzésem, hogy a többség egyszerűen vak erre(vagy inkább tompultan látó) és ezen belül mindegy, hogy ateista vagy hívő.

mivel régen olvastam ezért némileg bizonytalanul vetem fel eliade-tól a szent és a profán című kis könyvet. emlékeim szerint ez egy jó szöveg ilyen vallásos tapasztalattal kapcsolatban. szintén emlékeim szerint megpróbálja leírni, hogy milyen egy vallásos ember világa a nem vallásossal szemben. és itt valláson nem csak a keresztényt érti, hanem gazdagabb kulturális anyaggal dolgozik. szóval nem az a kérdés, hogy igaz e amit a vallás állít. hanem, hogy milyen volt egy olyan kultúra, amiben a vallás valóság volt, milyennek tűnt innen a világ, a tér és idő.

és ez azért kapcsolódik ide, mert ott ez valami olyanként jelenik meg, mint egy világ amiben van értelem. míg a fizikai tér semleges(egy koordináta rendszer, ahol minden felcserélhető), addig a szent térben vannak kitüntetett pontok. ezáltal összemérhetőek lesznek dolgok. el lehet igazodni. egy ilyen világban otthon lehet lenni spirituális :) értelemben. mert ez a világ az ember világa stb-stb. És persze itt mondhatnád, hogy mit ér ez, ha egyszer téves. De valahogy pont itt kerül elő a hit. Van egy semleges koordináta rendszer és valahogy a csoport a kultúra vájja bele ezt az értelmet(és mégis mint kívülről kapott jelenik ez meg, mint nem önkényes). És a hit arra kell, hogy kitartson emellett, ha semmi nem szól jobban mellette, mint más mellett.

Nem tudom mennyire volt ez kusza. Bennem is az, csak valamiféle irány mégis.

Abban viszont igazad van, hogy a vallásosság miatt nem látják, hogy az élet megismételhetetlen.

Mert a vallásos mesék olyat ígérgetnek ami nem igaz- újra leszületést, vagy feltámadást- holott csak ez az egy élet létezik nincs több azt kellene értelmesebben élni.

De épp a hiszek valami csodában vagy épp semmiben ez okozza a kallódásukat vagy álmodozásokat.